Nicholas Angel túl jó zsaru, ténykedése pedig egyre kínosabb a testület számára. A felettesei ezért Londonból áthelyezik az isten háta mögötti falucskába. A szuperrendőr nehezen találja helyét az álmos…
Evan (Keanu Reeves) elismert építész, aki gyönyörű kaliforniai otthonában él két gyermekével, és szeretett, tehetséges feleségével. Egyik délután a gyerekek és a férfi felesége kimennek a tengerpartra…
A Volt egyszer egy képregény átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Filmünk elkalauzolja…
Micimackó bájos történeteit milliónyi gyerek hallgatja még ma is csodálattal, de a felnőtt szíveket is megdobogtatja a sok kedves kis történet. Christopher Robin gyermekkori játékai ihlették meg apját, A…
Akad valaki, aki nem ismeri Frank Drebin-t, a Nagyon különleges ügyosztály gránitállú, sziklaagyú zsaruját? De bár ne ismernénk, ugye? Mennyivel békésebb, és persze egyszer, s mint szomorúbb is lenne az élet nélküle…
Fiatalok, bátrak és elszántak. Négy űrhajós, aki szinte mindenre hajlandó, hogy a tudomány, az emberiség ügyét előre vigye - és közben izgalmas kalandokon menjen keresztül. Ám az űrben balesetet szenvednek…
Véget ért az emberiség és a Föld láthatatlan birodalma közti fegyverszünet. Az alvilág ura, a zsarnok Nuada herceg azt tervezi, hogy felébreszti az évszázadok óta szunnyadó gyilkos, elpusztíthatatlan aranyhadsereget…
A brit titkosszolgálat ügynöke, a 007-es James Bond (Daniel Craig), újabb megbízást kap felettesétől, M-től (Judi Dench). Mr. Bond-nak most az lesz a feladata, hogy elhárítson egy feltehetően valós terroristatámadást…
Hol volt, hol nem volt, egy messzi mocsárban, meghitt magányban élt egyszer egy morcos ogre, akit Shrek-nek hívtak. Ám a zöld szörny nyugalmát és életét egy napon fenekestül felbolygatta egy különös esemény:…
Will Sawyer, aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb…
Shane Black friss vért fecskendez a Predator-sorozatba ezzel a kirobbanó új résszel, amelyben a vadászat a világűr távoli zugaitól a külvárosi utcákig terjed. Az univerzum legveszedelmesebb ragadozói más…
A gimnáziumi osztály egykor halálra szekált lúzere halálos CIA ügynökként bukkan fel a gimnáziumi évfolyam-találkozón. Mi több, azt állítja, hogy egy szigorúan titkos ügyön dolgozik, és segítséget kér…