Stan folyamatosan kitörli a családja emlékezetét apák napján, amíg nem lesz tökéletes napja… A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli mindennapjait…
Stan mindent megtesz, hogy Steve történelem feladata jól sikerüljön, attól tart, hogy a fiú elkezdett butulni. Klaus ismét emberi testre vágyik. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője…
Cleveland Brown, mikor még a helyi középiskolába járt, fülig szerelmes lett a gyönyörű Donnába, aki azonban nem viszonozta érzelmeit, és egy másik férfihoz ment feleségül. Ám Brown nem adta fel: megmondta…

Vod túladagolja magát és kórházba kerül. A bandát ez azonban nem állítja meg és "fergeteges bulit" szerveznek, ahol ki akarják próbálni az LSD-t.
Az iskolában nyílt napot tartanak a leendő diákoknak. Susannak rengeteg feladata van emiatt, amit nem kezel túl jól és idegösszeroppanást kap. Simon pedig nem hajlandó segíteni neki.
Stan folyamatosan kitörli a családja emlékezetét apák napján, amíg nem lesz tökéletes napja… A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője és mint büszke családapa éli mindennapjait…
Stan mindent megtesz, hogy Steve történelem feladata jól sikerüljön, attól tart, hogy a fiú elkezdett butulni. Klaus ismét emberi testre vágyik. A sorozat főszereplője Stan Smith, aki mint a CIA fegyverszakértője…
Jeff bemutatja az új terméket, ami óriási jelentőséggel bír a szupermarket életében. Dina leszúrást kap, ezért haragra ébred. Mateo megpróbálja tisztázni Jeff-fel a konfliktust, azonban kellemetlen helyzetbe kerül…
Amy késik a reggeli megbeszélésről, Glenn véletlenül elszólja magát távollétének okáról. Dina kitalálja, hogy programot tervez csak nőknek, ezzel is támogatva Amy-t. Eközben a szupermarket egy csatatérré…
Robin és Barney kapcsolata kezd megromlani, láthatóan nem tesznek jó egymásnak. Lily a régi bevett módszerével próbálja őket elszakítani egymástól. Ahogy a cím is mondja a történet arról szól, hogy…
Robin Barneyval való szakítása után a munkájára akar koncentrálni. Barney láthatólag jól van és nem viselte meg a Robinnal való szakítás, így előveszi a rég használt taktikai könyvét. Ahogy a cím is…
Mindenki az őszi fesztiválra készül. Gene megpróbálja megvalósítani egy régi álmát és előadni egy darabot, amiben csak ő szerepel. Végül az összefogásuknak köszönhetően jól sül el az este. Az amerikai…
Elérkezett a Halloween ünnepe, amire mindenki lelkesen készül. Linda és a gyerekek szellemet idéznek és megpróbálják befogni egy dobozba. Tina elkezd vele randizni és a suli legmenőbb párjának tartják…
Homer részt vesz az atomerőműben megkötött egyességben, ezután a személyisége teljesen megváltozik. Lisa egy lobbanékony FBI-ügynök segítségével kezd nyomozni a dolog után, mert úgy gondolja, apukája lehet terrorista…
Homer rímekben beszélve biciklizi körbe Springfieldet az elrabolt Barttal, Lisával és Maggie-vel. Ezután Bart sárkányreptetés közben balesetet szenved, ami miatt leesik a feje. Az orvosok Bart fejét Lisa…
Ham az egyik ismert tésztázóban kezd el dolgozni, ahol megtudja, hogy a nap végi maradékot másnap frissként szólgálják fel a vendégeknek. Ezután próbál fényt deríteni a titokra, de az étterem két vezetője…
A Meldrum házban felelevenítik a cselédbál ősi szokását, amikor is az urak látják vendégül a személyzetet. A hírt nagy lelkesedéssel és nem csekély izgalommal fogadják az érintettek, mivel az estély előtt…
Francie végre örül, hogy a horgászatnak köszönhetően közös hobbit találtak Stannel. Azoban a férfi nem szeret horgászni, ezért gátat épít, hogy kiszáradjon a folyó. A sorozat főszereplője Stan Smith…
Francine elhatározza, hogy meglátogatja rég nem látott rokonát, amihez kapóra jön neki, hogy a hírhedt Dodge City vonat utolsó útja épp arra felé vezet. Az út során azonban banditák szállják meg a vonatot…
Tina pomponlány szeretne lenni, ezért ellátogat egy válogatóra. A lány nem kerül be, ám egyik testvérének sikerül. Linda nagyon boldog, hogy gyermeke szurkoló lett. Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat…
Felix megkéri Bob-ot, hogy vegyen vele részt egy titkos küldetésen és cserébe kap egy tengerparti éttermet. Végül megmenti a várost a betelepítéstől és lemond álmai étterméből. Az amerikai sitcom rajzfilmsorozat…
Marshall és Lily meghívja a többieket hálaadás alkalmából, az este nem úgy alakul, ahogy Lily eltervezte. Marshall felesége tudta nélkül meghívta a nő édesapját az ünnep alkalmából. Ahogy a cím is mondja…
Tednek esélye adódik, hogy régi kiszemetljével kialakuljon egy komoly kapcsolat. A nő az igazi szomszédlány, minden férfi hamar szerelembe esik a lányba. Ahogy a cím is mondja a történet arról szól…
Amy és Glenn Valentin-nap alkalmából úgy döntenek, hogy megpróbálnak segíteni munkatársaiknak megtalálni a szerelmet. Jonah segít Dina-nak egy bolti tolvaj megfigyelésében. Mateo egyre bizonytalanabbnak érzi kapcsolatát…
A szupermarketben hatalmas a hőség, miközben odakint a tél az úr. Glenn megpróbál megoldást találni a problémára, ehhez Cheyenne lesz a segítségére. A hőség okozta feszültség egyre csak nő az alkalmazottak…
Lord Meldrum úgy dönt, hogy Teddynek Malájföldre kell utaznia, amiért nem vezette oltár elé Madge Cartwrightot. Lady Lavendert súlyos csapás éri: rövid szenvedés után távozik az élők sorából Kapitány, az aggastyán papagáj…
Cam jelentkezik az újévi vacsora elkészítésére, ugyanis előző évi próbálkozásai kudarcba fulladtak. Phil apja is megjelenik a családi rendezvényen, ahová új barátnőjével érkezik, aki egyben Phil egykori bébiszittere is volt…
Cameron bosszút akar állni Lily egyik iskolatársa anyján, aki megakadályozta, hogy lánya szereplését láthassa. Mitchell, Claire, Jay és Dede hosszú idő óta először jelennek meg együtt, mint egy család…
Phil csalódott Claire valentin-napi ajándéka miatt. Jay büszke Joe viselkedésére, azonban Gloria aggódik újabb megnyilvánulásai miatt. Haley és Sal végre kiállnak magukért.
Amy és Glenn Valentin-nap alkalmából úgy döntenek, hogy megpróbálnak segíteni munkatársaiknak megtalálni a szerelmet. Jonah segít Dina-nak egy bolti tolvaj megfigyelésében. Mateo egyre bizonytalanabbnak érzi kapcsolatát…
A szupermarketben hatalmas a hőség, miközben odakint a tél az úr. Glenn megpróbál megoldást találni a problémára, ehhez Cheyenne lesz a segítségére. A hőség okozta feszültség egyre csak nő az alkalmazottak…
Homer rímekben beszélve biciklizi körbe Springfieldet az elrabolt Barttal, Lisával és Maggie-vel. Ezután Bart sárkányreptetés közben balesetet szenved, ami miatt leesik a feje. Az orvosok Bart fejét Lisa…
Négy springfieldi lakos arra törekszik, hogy helyrehozza múltbeli hibáit egy kedves szomszéd temetése után. Homer megbánja, hogy annak idején eladta Apple részvényeit, hogy megvegyen egy bowling golyót…
Poppy meghiúsult házassága bánattal tölti el a Meldrum-házat. James időközben állásajánlatot kap Sir Ralphtól, míg Cissy a választásokra készül, mint az Egyesült Munkáspárt jelöltje. A kínos helyzetben…
Petert zavarja, hogy Chris pénisze sokkal nagyobb az övénél. Hogy férfiasabbá váljon, csatlakozik egy vadásztársasághoz. Eközben Meg lesz mindenki céltáblája az iskolában, és Lois segít neki a bosszúállásban…
A házassági évfordulójukon Peter elküldi otthonról Loist, hogy nyugodtan golfozhasson. Ám amikor belecsap a villám, a Halál ismét megjelenik előtte, és arra készteti, hogy változtassa meg az életét.
Phil és Jay úgy döntenek, ingatlan fejlesztésbe fektetik pénzüket. Claire és Hayley főzőtanfolyamra mennek. Cam és Mitchell megakarják tanítani Lilynek, hogy mit is jelent a kemény munka.
Jay és Phil belekezdenek közös projektjükbe, ami aztán nem várt fordulatokat hoz. Cameron nem mer befeküdni az MRI gépbe, ugyanis az gyerekkori traumákat idéz fel. Gloria igyekszik meglepni Claire-t születésnapja alkalmából…
Mitchell és Cameron a bowling döntőre készülnek, azonban Cameron figyelmét eltereli, hogy valaki Fizbonak öltözve rémisztgeti a környéket. Phil először találkozik a mostoha testvérével, ami nem úgy alakul, ahogy várta…
Ham és Honeybee haza költözik, miután elromlik a WC-jük. Ez pedig rengeteg veszekedéshez vezet, ezért Beef úgy dönt, hogy megpróbálja újra összekovácsolni a családot.
Egy véletlen folytán Dave megtudja, hogy Josei lefeküdt J.P.-vel és Kingley-vel is. J.P. próbálja kihasználni a gyászát, hogy ne kelljen levizsgáznia.