Dinoszauruszok nyomában Ausztráliában. Milan Ausztráliába tart, hogy tőkehalat fogjon a Murray folyóban, míg Nathan otthon marad az új teherautó és csónak miatt.
Techno Viking első útja. Milan és Nathan első útjukra indulnak az új csónakkal, és azonnal köréjük sereglik a rengeteg különféle hal, akik szeretnék munka közben látni a Techno Vikinget.
Hajón a Mercury-szigetnél. A sügérek csak úgy fickándoznak, mikor Nathan új módszerrel próbálja közel csábítani őket. Még Milant is lenyűgözi a dolog. A napot whitiangai királyhallal zárják halászaink…
Pisztrángpszichózis. A pisztrángpszichózissal diagnosztizált Milan a halászok vezetője, Ralph segítségével igyekszik helyre jönni, míg Nathan és FlyGuy műléggyel horgásznak és remekül szórakoznak.
Nagy halak, nagy csaták. A fiúk kahawai halat akarnak fogni, de a csendes nyugalmat felkavarja, amikor királyhalak néznek be hozzájuk, majd egy nyársorrú hal... Milan és Nathan végül fáradtan térnek haza, csatától megviselten…
Oroszlánkölykök mentése. Először találkoznak egyetemi hallgatóink, majd hét órát utaznak a távoli klinikára. Megismerjük a félelmeiket, a bizonytalanságukat és azt, hogy tartanak a kudarctól.
Egy nehéz nap a munkában. Állatorvosaink beköltöznek a hálóhelyeikre. Dr. Greg szándékosan az ellentétek alapján alakította ki a párokat. Közben el kell altatni egy varacskos disznót, hogy kezelhessék a lábát…
Elefánt végveszélyben. Roxanne hagyja hogy Ripple a hálóhelyen töltse az éjszakát. Később egy elefántkutatásra küldött keresőcsapatból mentőcsapat lesz.
Paul O'Grady megérkezik Indiába és rögtön riksába ül. Azért van ott, hogy állatoknak segítsen, és első állomása egy elefántmenhely Delhitől délre, ahol találkozik Lakshmivel, egy elhízott elefánttal.
Paul bemutatja nekünk Assamot, a tea és a Kaziranga Nemzeti Park otthonát. A CWRC-nél, egy állatmentő központban dolgozik, és nem kevesebb, mint nyolc elefántborjút segít gondozni.
Paul első hetét tölti a kutyaotthonban, és nehezen küzdi le a vágyat, hogy örökbe fogadjon minden kutyát, akit meglát. Nehezíti a dolgot, hogy egész alom tüneményes kiskutya érkezik.
Izgalmas esemény az új lakó érkezése: Bourbon, a kicsiny csivava a röntgenvizsgálat szerint négy kiskutyát vár.
Megismerjük Chloe-t, a csivavát, aki egy kelet-londoni körömszalonban alakítja ki lakhelyét. Azonnal össze akar barátkozni a 10 éves Rocky-val, aki háztartás eddigi nagykutyájával, de azt nem érdekli.
Ebben a részben találkozunk a 32 éves telefonos médiummal, Deliával, amint egy nagytestű kutya keresésére indul, amelyik vele lakna kétszobás londoni lakásában.
Megismerjük Emma Lowe-t és öt gyermekét; a négyéves Alfie Down-kóros és autista, így Emma reméli, hogy egy új kiskutya terápiás kutyaként viselkedik majd.
A 'Jegesmedvék városa' a veterán vadvilági idegenvezetők, Kelsey Eliasson és Dennis Compayre veszélyes világába viszi el a nézőket.
A 'Jegesmedvék városa' a veterán vadvilági idegenvezetők, Kelsey Eliasson és Dennis Compayre veszélyes világába viszi el a nézőket.
A 'Jegesmedvék városa' a veterán vadvilági idegenvezetők, Kelsey Eliasson és Dennis Compayre veszélyes világába viszi el a nézőket.
Agee, a jegesmedve. Amikor Mark és Dawn Dumas elvállalta, hogy a gyenge jegesmedvekölyköt, Agee-t saját otthonukban nevelik fel, életük örökre megváltozott. Agee ma 22 éves, és szeretett családtag.
Alex, a papagáj. Dr. Irene Pepperberget elbűvölte az állati nyelvek kutatása a 70-es években. Egy dió nagyságú aggyal rendelkező madár - az afrikai szürkepapagáj - volt az alanya.
Princess, az orángután. A másoddiplomás Gary Shapiro megörült a lehetőségnek, hogy Borneóba utazzon 1978-ban. Felnevelt egy megárvult orángutánt, Princesst, éjjel-nappal gondozta, és szoros kapcsolatot alakított ki vele…
Elefántok és orrszarvúak. A legnagyobb szárazföldi állat, az elefánt, megfosztja az orrszarvút kedvenc élelmének egy részétől, veszélyeztetve a létezését. Azonban az elefánt nem volt mindig a domináns faj…
Az epizód a nagy migráció legikonikusabb jeleneteit mutatja be: a Mara-folyón átkelést. A gnúknak és más költöző állatoknak krokodilokkal, veszélyes áramlatokkal kell megküzdeni az életben maradáshoz.
Dzsungelek. 24 órás utazás a világ dzsungelein át. Merész lajhárok, pimasz majmok, és villámgyors gyíkok; mindegyik úgy fejlődött, hogy más-más pillanatban virágozzon a bolygó legváltozatosabb élőhelyein…
Hallás. Utazás a hang világában a legmélyebb morajtól a legmagasabb sípolásig.
Látás. Fedezzük fel a fény színes világát és lássuk, hogyan keresi ultraibolya fény segítségével a ragadozókat a hóban a sarkvidék egyik lakója!
A modern kor kutyáit fenyegető problémákkal foglalkozunk, közte az elhízással, az agresszióval és a lelki egyensúllyal.
Térjünk a tárgyra. Az állatokkal szembeni kegyetlenséggel foglalkozó nyomozók megmentenek egy ládába zárt kutyát, a tűzoltókkal együttműködve megmentenek egy macskát egy pálmafáról és visszavisznek a családjához egy kutyust…
Hallás. Utazás a hang világában a legmélyebb morajtól a legmagasabb sípolásig.
Látás. Fedezzük fel a fény színes világát és lássuk, hogyan keresi ultraibolya fény segítségével a ragadozókat a hóban a sarkvidék egyik lakója!