02:1002:55-ig45 perc
A körzet - 3. évad - 17. rész
Füstbe ment terv
Amerikai krimi-sorozat (2000)A szűkös költségvetésnek a rendőrség látja kárát, miután a polgármester nem hajlandó a munkájukat nem kellő módon végző bizalmi emberei ellen fellépni, így a rendőrségtől kell Mannionnak kirúgnia embereket. A polgármesternek ezalatt többször meg is gyűlik a baja a rendőrfőnökkel, akit mihamarabb félre akar állítani az útból.
Jack Mannion az egész életét a bűn üldözésére tette fel. Önfeláldozó munkájának köszönhetően 50%-kal csökkent a bűnesetek száma New Jersey körzetében. Társa és partnere lett a munkában Joe Noland járőr. Közös céljuk, hogy a bűntetteket az emberek csak a múltból és hallomásból ismerjék majd. Sok addig még a munka és egyedül nem is győzik. Melléjük szegődik Ella, akinek nagy szerepe van abban, hogy a rendőrségi visszaéléseket leleplezzék. A csoportnak tagja lesz Temple Page, egy fiatal detektív is, aki nem riad vissza a legveszélyesebb környékek felderítésétől sem. Kevin Debreno is beszáll, hogy segítsen nekik és rendőrségi munkája során még az előírások megszegésétől sem riad vissza, amikor a bűnösök felderítéséről van szó. Mannion és csapata elszántan törekszenek arra, hogy megtisztítsák a körzetet és biztonságos helyet teremtsenek a benne élők számára...
Mikor lesz még A körzet a TV-ben?
Mikor volt A körzet az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Linkek
Évad
3. évadEpizód
17. részGyártási év
2000Eredeti cím
The District- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése