02:2503:10-ig45 perc
A körzet - 3. évad - 18. rész
Vérvonal
Amerikai krimi-sorozat (2000)Egyre több színesbőrűt ölnek meg, néhányuknál üzenetet is hagynak, melyek a faji felsőbbrendűséget hirdetik. Nancyben ismét napvilágra kerülnek apjával szembeni problémái. Temple megpróbálja leszoktatni besúgóját a kábítószerről.
Jack Mannion az egész életét a bűn üldözésére tette fel. Önfeláldozó munkájának köszönhetően 50%-kal csökkent a bűnesetek száma New Jersey körzetében. Társa és partnere lett a munkában Joe Noland járőr. Közös céljuk, hogy a bűntetteket az emberek csak a múltból és hallomásból ismerjék majd. Sok addig még a munka és egyedül nem is győzik. Melléjük szegődik Ella, akinek nagy szerepe van abban, hogy a rendőrségi visszaéléseket leleplezzék. A csoportnak tagja lesz Temple Page, egy fiatal detektív is, aki nem riad vissza a legveszélyesebb környékek felderítésétől sem. Kevin Debreno is beszáll, hogy segítsen nekik és rendőrségi munkája során még az előírások megszegésétől sem riad vissza, amikor a bűnösök felderítéséről van szó. Mannion és csapata elszántan törekszenek arra, hogy megtisztítsák a körzetet és biztonságos helyet teremtsenek a benne élők számára...
Mikor lesz még A körzet a TV-ben?
Mikor volt A körzet az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Linkek
Évad
3. évadEpizód
18. részGyártási év
2000Eredeti cím
The District- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése