21:1522:20-ig1 óra 5 perc
Akusztik
Hegedűs Bori és Tempfli Erik
Zenei műsor (2023)A fiatal szerzőpáros nem ismeretlen a nagyközönség számára, hiszen a 2021 és 2022-es A DAL mezőnyében már megmutatták zenei világukat, megismerhettük a kettejük közötti harmóniát. Az Akusztik műsorban a nemrég megjelent "10 és fél" című albumukat játszák el zenekari, akusztikus hangszereléssel. A lemezanyagról így nyilatkozott Erik: "A 10 és fél lemezzel egy nagyon fontos mérföldkőhöz ér nemcsak a közös szakmai utunk, de személyenként a művészetünk is. Az, hogy Bori szövegíróként, én pedig zeneszerzőként is meg tudtam nyilvánulni, az egy külön öröm és büszkeség. A hangzásvilágát nagyon nehezen tudnám meghatározni, mert maximálisan csak az érzéseink irányítottak, nem követve szabályokat, divatokat. Én alapvetően egy melankolikus, érzelemdús lemeznek mondanám, de kerültek rá tempósabb, blues-os dalok is." A lemezanyag dalai mellett persze lesznek meglepetésdalok és meglepetésvendégek is. Hegedűs Bori és Tempfli Erik az Akusztikban, február 26-án, vasárnap 21 órától a Petőfi Rádióban, február 27-én, hétfőn 21:15-től pedig az M2 Petőfi TV-ben.
Mikor lesz még az Akusztik a TV-ben?
Mikor volt Akusztik az elmúlt 7 napban?
Linkek
Gyártási év
2023- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése