11:1512:00-ig45 perc
Barátok közt - 9875. rész
Magyar filmsorozat (2020)Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni.
Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították.
A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig - új vezetővel az élén - munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Simon elhatározza, hogy fog venni egy ugyanolyan motort, amit elloptak tőle, abból a pénzből, amit Lászlótól csalt ki. Később, motorozás közben ujjongva felhívja Vandát, aki épp nagyon rossz hírt kapott Marciról, ezért üvöltözni kezd Simonnal. Miközben Vanda leüvölti Simon fejét, Simon motorbalesetet szenved. Miután Bözsi kettesben maradt a német üzletember Güntherrel, kínjában oroszul próbál szót érteni vele, ami meglepő módon sikerül, ugyanis Günther NDK-s, orosz volt az anyja. A közös munka közben Szonja megnyílik a kivételesen őszinte, érzékeny Vincének, meghitt pillanat alakul ki köztük. Az alkalmasnak tűnő pillanatban Vince megpróbálja megcsókolni Szonját, aki erre zavarba jön, és elmenekül.
Mikor lesz még a Barátok közt a TV-ben?
Mikor volt Barátok közt az elmúlt 7 napban?
Linkek
Epizód
9875-9876. részGyártási év
2020Eredeti cím
Barátok közt- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése