03:1004:05-ig55 perc
CSI: New York-i helyszínelők - 21. rész
Szolgálati esemény
Amerikai krimisorozat (2004)A Los Angeles-i bűnügyi helyszínelők munkáját bemutató sorozat olyan népszerűségre tett szert az évek folyamán, hogy Jerry Bruckheimernek, ha akarta volna sem marad más választása, minthogy a hatalmas sikert meglovagolva elkészítse annak testvérsorozatait. Elsőként a napfényes Miamiban vetették meg a lábukat, majd New Yorkban is megjelentek a helyszínelők. A New York-i széria a Miami helyszínelők harmadik évadjában mutatkozott be, amikor Horatio Caine New Yorkba utazott egy Miamiból megszökött gyanúsított nyomában. Már itt megismerhettük az új sorozat fontosabb szereplőit és egyedi képi világát. Horatio New York-i párja Mac Taylor nyomozó, akit kitűnő szakemberek segítenek a város legelvetemültebb gazembereinek kézre kerítésében. A tapasztalt Stella Bonansera nyomozónő nem csak munkakapcsolatban áll Mac-kel, hanem ő az egyetlen, aki lelkileg is közel tud hozzá kerülni. A két rutinos rendőr keze alá dolgozik még dr. Hawkes patológus, a szerencsétlenül járt áldozatok testének szóra bírója, és két, energikus fiatal rendőr, Danny Messer és Aiden Burn.
Danny a zsúfolt metróban tűzharcba keveredik és a gyanúsított helyett egy civil ruhás rendőrt lő le. Taylor arra kéri beosztottját, hogy ne tegyen vallomást a belső ügyosztály előtt, amíg minden részlet nem tisztázódik. Danny azonban nem bír nyugton maradni, és ezzel nagy bajba kerül. Közben Sandra Lopezt, a 19 éves bébiszittert holtan találják, akiről kiderül, hogy barátnőivel együtt a leggazdagabb családoknál dolgoztak...
Mikor lesz még a CSI: New York-i helyszínelők a TV-ben?
Mikor volt CSI: New York-i helyszínelők az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Linkek
Évad
1. évadEpizód
21. részGyártási év
2004Eredeti cím
CSI: NY 1Mennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése