14:3015:25-ig55 perc
Drága örökösök - 36. rész
Az új örökös
Magyar filmsorozat (2019)A Drága örökösök új napi sorozat, amely olyan család életébe enged bepillantást, akikkel egy hirtelen jött örökség miatt nagyot fordul a világ.
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
Drága örökösök - a COOL műsorán!
Tibi vitája addig fajul Szlávennel, hogy az albérlő nem maradhat tovább a házban, utolsó kérése azonban még Valit is meglepi. Mónika hiába keresi a bizonyító erejű holmikat a panzió melletti susnyásban, nem jár szerencsével, azt azonban nem sejti, hogy Lujzi néninek és Margit néninek ugyanaz a dolog okoz gondot, amit ő annyira hiányol. Lajos vacsorára invitálja Stefit, akinek imponál a fiú romantikus énje.
Mikor lesz még a Drága örökösök a TV-ben?
Mikor volt Drága örökösök az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Rendezte
Linkek
Évad
1. évadEpizód
36. részGyártási év
2019Eredeti cím
Drága örökösök 1Mennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése