23:3001:15-ig1 óra 45 perc
Előválasztás 2021 - 2. rész
(2021)Élőben láthatják a nézők az RTL Klubon az ellenzéki előválasztás második fordulójába jutott miniszterelnök-jelöltek vitáját.
A vita online is nézhető az RTL Most+ felületén keresztül
A műsor moderátora: Rábai Balázs.
A másfél órás, élő vitaműsorban a jelöltek most is előre megszabott időkeretben – várhatóan 31-31 perc időtartamban –, de azt szabadon beosztva beszélhetnek. Mindkét résztvevő idejét folyamatosan mérik, ezt a jelöltek, a műsor moderátora és a nézők is követni tudják. Továbbra is érvényes, hogy a vitázók az időkeretet nem használhatják fel egyszerre. Ha az egyik jelölt mondandóját a másik közbeszólással megszakítja, akkor az eredetileg beszélő órája leáll, a közbeszóló órája pedig elindul.
Ezen kívül most is lehetőségük van a jelölteknek a műsor végén arról beszélni a nézőknek, hogy miért ők lennének a megfelelő választás. Ennek hossza fejenként másfél perc, ami a korábban említett 30 percbe nem számít bele.
Az első vitaműsor szabályaihoz képest fontos változás lesz, hogy civil- és érdekvédelmi szervezetek – felvételről – 1-1 kérdést tesznek fel a jelölteknek. Az előzetes tervek szerint a két ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Greenpeace, a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, a Társaság a Szabadságjogokért és a Habitat for Humanity kérdéseire válaszol.
A másfél órás vitát az RTL Klub élőben sugározza. Az érdeklődők a miniszterelnök-jelöltek vitáját online is nézhetik az RTL Most+ platformon keresztül. (RTL Most+ aktiváló kódért kérjük, érdeklődjön televíziós szolgáltatójánál, további információ: https://rtl.hu/rtlmostplusz).
Linkek
Epizód
2. részGyártási év
2021Eredeti cím
Előválasztás 2021- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése