Menü betöltése...
»Utazás»Franciaország
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés

Franciaország

Franciaország, Taizé

Tegnap beszéltem Ferenccel, sikeresen megérkeztek Taize-be (vagy Taize-ba, nem igazán beszélek franciául 8-)). Fél hat körül egy német csoporttal együtt mentek be, így szerencsésen olyan vezető fogadta őket, aki jól beszél németül és angolul is. Egész addig minden rendben is ment, amíg a csoportot fogadó fiatalember nem jelezte, hogy ideje befizetni a részvételi hozzájárulást…

Franciaország, Vienne

Ferencék elhagyták Lyon-t, jelenleg Vienne-ben vannak. Lyonba annyira nem tudtak semmit elintézni, hogy az őket tovább és tovább küldő szervezetek végül egy leszakadt hajléktalan szállásra küldték őket, ahol pihenni nem sokat tudtak, de legalább valaki lehugyozta Ferenc hátizsákját. Egy fél napot tehát a mosodában is eltöltöttek. Internet közelébe sem…

Franciaország, Párizs, Opera (Paris, L'Opera)

Az építkezés 1861-ben kezdődött III. Napoleon kezdeményezésére, Charles Garnier tervei alapján és vezetésével. Korának építészeti remekművének tartották. A világ egyik legnagyobb operaháza, 2200 néző befogadására alkalmas. Kívül és belül gazdagon díszített frízekkel, oszlopokkal, szobrokkal, kárpitokkal, arannyal, nimfákkal, angyalokkal. A mennyezetet…

Franciaország, Strasbourg

Strasbourg (Strassburg „Utak városa”) város Franciaország keleti határán, ahol az Ill folyó a Rajnába torkollik. Az Elzászi régió és Alsó-Rajna megye székhelye, Vogézek és a Jura közötti átjáró keleti kapujában, a Rajna bal partján fekszik. Vele átellenben, a jobb parton a német Kehl található. A két várost és a két országot a Matics-Horváth Barátság-hídja köti össze…

Franciaország, Versailles-i kastély

A versailles-i kastély (franciául Château de Versailles) 1682-től egészen a forradalomig, azaz 1789-ig a francia királyok lakhelye volt, XIV. Lajos, a Napkirály rezidenciája, az európai kastélyépítészet csúcspontja, az abszolút hatalom szimbóluma. Versailles-ban semmiféle hagyománya nem volt a királyi jelenlétnek mindaddig, amíg XIII. Lajos meg nem vásárolta a területet…
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!

Franciaország, Chartres

Chartres városát az ókorban a rómaiak táborhelynek, szálláshelynek használták. A neve akkor Chastres volt, ez a szó a latin castrum szóból származik. Chartres bizonyítottan az a hely volt, ahol Szent Corbinian született 670 körül. Nevezetességek: * A chartres-i katedrális-Chartres leghíresebb építménye, gót izlésben épült, 131 méter hosszú és 16-40…

Franciaország, Perpignan

Sziasztok, üdvözlet Perpignan-ból. Két napig esett az eső, ebben semmi különös nincs, de a hideg, sűrű, áztató eső különösen kellemetlen, ha az ember mellett pálmafák, narancsfák meg mindenféle ismeretlen virágzó növények vannak. A legjobb ha estefelé is esik az eső, amikor a helyet keressük, hogy hova tegyük a sátrat. Errefelé már a sziklak és nagy…

Franciaország, Metz

Újra a magyar számon sikerült Ferenccel beszélnem. Sikeresen átjutottak Franciaországba. Beszerzési problémáik itt sincsenek, hála a Blazy fordította mézes-mázos lejmolópapírnak. Metztben ismét egy luxus vendéglőben ehettek. Addig-addig keresték a legmegfelelőbb helyet, míg az egyik legelegánsabba sikerült betérniük. Kicsit zavarban voltak, ugyanis négy pincér szolgálta ki őket…

Franciaország, Amboise

Amboise történelmi város Franciaország Indre-et-Loire megyéjében, a Centre régióban. Lakóinak neve 'Amboisiens', 'Amboisiennes'.A Loire folyó két partján fekszik. Kastélya a déli oldalon, egy domb tetején helyezkedik el. Amboise gallo-román eredetű város. Latin neve ’Ambacia’. 496-ban Klodvig frank fejedelem és Alarik vizigót király békekötésének helyszíne volt…

Franciaország, Beaune

Két napja folyamatosan esőben gyalogolnak. Mivel a forgalmasabb utakon az autók felcsapják az esővizet, kis hegyi utakra tértek le. Ezek nagyon ritkán és csak nagyon kis településeken vezetnek keresztül. Itt nehézkes a kommunikáció, mindenki csak franciául beszél. A higiénés állapotuk nem teszi lehetővé, hogy éttermekbe menjenek be, meg nem is nagyon vannak…

Franciaország, Yvoire

Áthajóztunk a tó déli oldalára. Ismét egy Chateau. Kedves középkori városka, nem csak botanikus kertje van, de minden házat virág borít!

Franciaország, Montpellier

Nagy-nagy várva várt esemény: kukába kerültek a hátizsákok, sátrak. Ez azt jelenti hogy vannak új sátrak, hátizsákok, sőt új sportcipőink (patikáink-a vajdaságiak kedvéért) is vannak, igaz a régieket még koptatjuk egy kicsit. Mindezt köszönhetjük elsősorban a budapesti és a VMSZ-es támogatásnak, másodsorban, de nem utolsósorban az Omladinski Eko Zivot…

Franciaország, Saint-Bertrand de Comminges

A román stílusban épült katedrális uralja a kis települést és az egész környéket. Igazán fenséges látványt nyújt a dombra épült templom, mely éjszakai kivilágításával is látványosságként szolgál a közeli kempingezőknek. A kőből épített házak között álló templom belseje rejtegeti az igazi meglepetést a látogatóknak: a templomtérben ugyanis egy fából…

Franciaország, Carcassone

Carcassone középkori lovagvárakat idéző hangulata rabul ejti a látogatót, akit a forgalmas kis utcákon sétálva rögtön vissza is repít a múltba néhány évszázaddal. A vár a 12. században már állt, a 13. században az albigens eretnek Simon de Montfort uralma alá is került. A századok során bekövetkezett változások után a 19. században Eugène Viollet-le-Duc…

Franciaország, Gavarnie

Gavernie aprócska település a Pireneusokban. Innen indul az a jópár kilométeres útvonal, melynek végállomása a Gavernie-vízesés, mely a világ legnagyobb cirkuszvölgyében található. A cirkuszvölgy három oldalról zárt völgyet jelent. A vízesések méretei lenyűgözőek, némelyik eléri a 600 méteres esési magasságot is. A hegycsúcs ezen a ponton 3300 m körül…

Franciaország, Villefranche-sur-Mer

2007. augusztus 11-én itt töltöttem el a délutánt. Nizzából érkeztünk, és megkapó látványt nyújtott a roppant színes kikötővároska. A fedett Titkok utcája középkori hangulatot áraszt. A főút melletti kis kápolnát Jean Coctaeu freskói díszítik.

Franciaország, Nizza

Nizza 1860-ig Itáliához tartozott, III. Napóleon uralkodása alatt került francia kézre. Ekkor változott a neve is Nizzáról Nice-re. A város építészeti jellege, kisugárzása azonban mind a mai napig olaszos maradt.

Franciaország, Valbonne

Valbonne egy község, Nizza közelében, az Alpes-Maritimes megyében, a Provence-Alpes-Cote d'Azur régió délkeleti részén.

Franciaország, 28 Route de Moulins, 03390 Montmarault

Carrefour. Itt vásároltunk magunknak elemózsiát a hosszú útra. Elfogadható többnyire olcsó árak és nagy választék egy markethez képest.

Franciaország, Arc de Triomphe (Diadalív)

Az Arc de Triomphe magyar nevén a Diadalív híres párizsi emlékmű, Franciaország fővárosának egyik legismertebb látnivalója, amely I. Napóleon császár és a mindenkori francia hadsereg dicsőségét hirdeti.
Oszd meg ezt az oldalt: Franciaország

Facebook

Twitter

Viber

Messenger

WhatsApp

Telegram

Skype

Blogger

Flipboard

LinkedIn

Reddit

Buffer

E-mail

Gmail