22:3523:00-ig25 perc
Házon kívül - 446. rész
Heti magazin (2018)A Házon kívülben kritikával fogadjuk a politikusok nyilatkozatait. Utánajárunk a botrányoknak, és a valódi tények után kutatunk. És kérdezünk mindenkitől, akkor is, ha nem akarják.
Szeretnénk, ha a műsor készítésében Önök is részt vennének: várjuk történeteiket
a hazonkivul@rtl.hu címen
és a facebookon (https://hu-hu.facebook.com/HazonKivul/).
Karácsony előtt két nappal egy 12 éves kisfiút elütött a vonat Tatabányán. A várost megrázta a hír, legfőképpen azért, mert hogy ez már nem az első ilyen baleset volt ugyanezen a helyen, ahol napjában százak kelnek át itt a síneken. Miért nem tesz semmit sem a város, sem a MÁV?
P. Horváth Tamás, az ötgyerekes pécsi családapa felszólalt egy helyi civil szervezet érdekében szervezett tüntetésen, három nap múlva pedig már nem volt munkája. Szerinte egyértelmű, hogy azért vesztette el az állását, mert nyíltan kritizálta a fideszes városvezetést. A történet aztán meglepő fordulatot vett.
Hogy lesz 0 a 12-ből? Várták az egészségügyi dolgozók a beígért 12 százalékos béremelést, sokan mégsem kaptak többet, mint előtte. Hittek a kormány ígéretének, most viszont nem értik, hogy történhetett ez meg.
Mikor lesz még a Házon kívül a TV-ben?
Mikor volt Házon kívül az elmúlt 7 napban?
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése