02:5503:40-ig45 perc
Hazudj, ha tudsz - 2. évad - 11. rész
Az ördög maga
Amerikai krimi-sorozat (2009)Cal egy régi évfolyamtársa és szerelme egyetemi óráján tart kiselőadást. Feltűnik neki az egyik fiatal diák, Martin Walker. Lightman szerint a fiú pszichopata, sőt, talán gyilkos is, és mivel az egyetemen nemrég eltűnt egy diáklány, Cal követeli a dékántól, hogy azonnal készítsenek róla pszichiátriai kiértékelést. A helyzetet azonban bonyolítja, hogy Helen-nek viszonya van a fiúval és Cal nem tudja meggyőzni az asszonyt Walker bűnösségéről. Eli és Ria Mr. Hickson, a gimnáziumi tanár ügyén dolgoznak, aki állítólag ufót látott, és ez a kijelentése az állását veszélyezteti. Ria később egy kávézóban megismerkedik Martin-nal, aki randevúra hívja másnap estére...
Dr. Cal Lightman zavarba ejtően jól olvas az emberek arcából, gesztusaiból és reakcióiból. Egy zseni, aki olyan apró rezdüléseket is észrevesz, amelyet a gépek sem jeleznek. Dr. Cal Lightman előtt nem érdemes hazudni. Ezt a képességét hol is kamatoztathatná jobban, mint a rendőrségen, bűnügyek felderítésében. Cal-nak csak két hibája van: három kollégája semmit sem tud előtte titokban tartani, és nehéz a modorát elviselni...
Mikor lesz még a Hazudj, ha tudsz a TV-ben?
Mikor volt Hazudj, ha tudsz az elmúlt 7 napban?
Szereplők
Linkek
Évad
2. évadEpizód
11. részGyártási év
2009Eredeti cím
Lie To Me: Beat the DevilMennyire tetszett ez a műsor? Szavazz!
- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése