01:4002:30-ig50 perc
Hogy volt?!
Színházról színházra: a Kecskeméti Katona József Színház
Szórakoztató műsor (2015)"Színházról - színházra" alcímmel a Hogy volt ezúttal a Kecskeméti Katona József Színházat mutatja be. Kecskeméten már a 18. század végén fellépett társulatával Kelemen László, az ország első színigazgatója, és különféle fogadókban a következő évtizedekben is történtek színházalapítási kezdeményezések: 1868 karácsonyán már a Bánk Bánt is előadták a mai színházépülettel szemben, a Kovács-féle színházban. A mostani színipalotát a budapesti Vígszínház tervezői, Ferdinand Fellner és Hermann Helmer tervei alapján építették a millennium évében. A színházavatón, 1896. október 14-én természetesen újra a Bánk bánt, Kecskemét szülöttje, Katona József drámáját adták elő a fővárosi Nemzeti Színház művészei, többek között Jászai Mari, Szacsvay Imre, Márkus Emília és Újházi Ede. A színház 1916-ban vette fel Katona József nevét. A világháborúkat jelentősebb sérülés nélkül úszta meg az épület, amelyen 1961-ben, majd a nyolcvanas években hajtottak végre korszerűsítéseket. A huszas évek elején itt lépett fel táncos-komikusként a pályakezdő Páger Antal, 68-69-ben pedig Latinovits Zoltánt szerződtette Kecskemétre a Liliom főszerepére Radó Vilmos, a színház legendás direktora; de számtalan, később országosan ismertté vált művész is itt kezdte a pályáját. Ezek a színészek, és ez az épület lesznek a mai Hogy volt főszereplői.
Mikor lesz még a Hogy volt?! a TV-ben?
Mikor volt Hogy volt?! az elmúlt 7 napban?
Rendezte
Műsorvezetők
Linkek
Gyártási év
2015- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése