08:0608:23-ig17 perc
Királyi csarnok - A Szent István Bazilika és a Szent Jobb
(2023)A Szent István Bazilika a főváros egyik legmeghatározóbb épülete, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye társszékesegyháza. Itt őrzik a Szent Jobbot, féltett nemzeti ereklyénket, és fontos egyházi szertartásoknak ad otthont időről-időre. 1838-ban addig nem látott árvíz öntötte el Pest városát. A városfalakon kívül kicsiny halom emelkedett; ide húzódott Lipótváros szegény népe, és rettegve, imádkozva várta, hogy megmeneküljön. S bár az akkori városrészt az ár jórészt elsodorta, a domb sziget maradt, rajta az élet hajótöröttjeivel, akiket csónakokkal, sajkákkal végül biztos helyre szállítottak. Hálából imáik meghallgattatásáért fogadalmat tettek, hogy ezen a helyen méltó, nagy templomot építenek. Így indult a Szent István Bazilika építéstörténete. Az 1905-ben felszentelt templom 1931-ben nyert basilica minor címet, és otthont adott az 1938-as Eucharisztikus Világkongresszus sok fontos eseményének. Azóta is kiemelt szerepet tölt be a főváros liturgikus életében, elsősorban az augusztus 20-i Szent Jobb körmenetek által. Nemzeti ereklyénk 1971-ben lelt végső otthont a Bazilikában. A filmben Vágvölgyi Gergely ismert műsorvezető, keresztény újságíró kalauzolja a nézőt a Bazilika kupolájától, harangjaitól az altemplomig.
Rendezte
Írta
Műsorvezető
Linkek
Gyártási év
2023- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése