11:1512:35-ig1 óra 20 perc
Klasszikusok délidőben
kamara.hu – Levélbeszélgetés - első
(2023)A Zeneakadémia kamarazenei fesztiválja – melynek művészeti vezetői Simon Izabella és Várjon Dénes, fellépői pedig a nemzetközi és a hazai zenei élet legjobbjai – minden alkalommal egy-egy irodalmi művet állít a középpontba, a zenei programok pedig több szálon kapcsolódnak a könyvhöz. Ezúttal Virginia Woolf Saját szoba című esszékötete adta a szerkesztés alapját. Woolf könyve a női alkotók önállóságáról, függetlenségéről szól, ennek megfelelően kaptak hangsúlyt a hölgyek a felhangzó darabok szerzői és előadói között is. A mai adásban a koncert első részét hallhatják. A műveken, levelezéseken és naplóbejegyzéseken keresztül egy-egy, férfi-női házaspár és testvérpár kapcsolata elevenedett meg. A muzsikusokhoz két színművész, Huszárik Kata és Ficza István is csatlakozott, a teljes előadást pedig az ötlet megálmodója, Simon Izabella állította színpadra és rendezte meg. A Schumann-család életébe pontosan addig kapunk bepillantást, amíg fel nem tűnik az ifjú Brahms – ekkor szólal meg a G-dúr szonáta, ami Clara kedvenc darabja volt a szerzőtől.
Mikor lesz még a Klasszikusok délidőben a TV-ben?
Mikor volt Klasszikusok délidőben az elmúlt 7 napban?
Linkek
Gyártási év
2023- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése