11:3512:50-ig1 óra 15 perc
Kulcs a lábtörlő alatt
Tévéfilm (1971)Marcel Aymé három történetét elevenítik meg remek színészek. A Kulcs a lábtörlő alatt című történet főhőse, a jó útra térni kívánó úri betörő betéved egy otthonba, ahol a ház ura felfedezi benne tizennyolc éve eltűnt fiát. A megtért fiú apjának adja a bűnös úton szerzett pénzt, de még így sem tud igazán szabadulni múltjától. A Kálvária című történetben a börtönből éppen szabadult művész megáll a kegyszereket árusító cég ajtajában, szakállasan, ahol felfedezni vélik benne a Krisztus-modellt. Olyan jól sikerülnek a fényképfelvételek, hogy a férfi igazán Krisztusnak érzi magát, ám az emberek ezt nem fogadják el, ami végzetes következményekkel jár. A Mazochin pirula című történetben az üzemet felvirágoztató felfedező halálosan féltékeny feleségére, míg az após és anyós a család nyugalmán őrködnek, hogy vejük nyugodtan alkothasson. Az ifjú asszony fején vaj van, de tagad, ezért a férj beveti legújabb találmányát, a Mazochin pirulát, amelytől elemi erővel tör fel a vágy az igazmondásra. A feleség, az anyós, az após, de még az érkező vízvezeték-szerelő is kényszeresen mindent el akar mondani.
Szereplők
Rendezte
Írta
Linkek
Gyártási év
1971- Műsorfigyelés bekapcsolása
- Figyelt filmek listája
- Figyelt személyek listája
- Beállítások
- Hogyan használható a műsorfigyelő?
- Megnézendő
- Kedvenc
- Legjobb
- Filmgyűjtemények megtekintése