Ligeti György portré

Film adatlapja

Ligeti György Sándor Kossuth-díjas magyar zeneszerző műveit a nyugati avantgárd zene mellett a magyar muzsika is jellemzi. 1978-as Hungarian Rock és Passacaglia ungherese című műveiben magyar hangzást idéz modern eszközökkel. Tanulmányait a kolozsvári zenekonzervatóriumban, majd a budapesti Zeneakadémián végezte, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Járdányi Pál és Veress Sándor tanítványaként. Stockhausen hatására szerezte 1958-ban az első elektronikus művét, az Artikulationt. Ez a műve és a nagyzenekarra írt, 1961-es Atmospheres azonnal meghozta számára az ismertséget a nyugat-európai zenei életben. Ligeti azonban hamar kiábrándult az elektronikus zenéből, és ismét a hangszeres zene került figyelmének középpontjába. Zenéjének leginkább felismerhető vonása valamiféle neodadaista érzékenység a humor és az abszurd iránt, ami kendőzetlenül mutatkozik meg olyan darabokban, mint a Poeme symphonique, amelyben száz metronóm ketyeg egyszerre, mindegyikük más tempóra beállítva, míg végül csak egy marad. A másik jellemzője Ligeti zenéjének a meccanico mozgástípus, ami azt jelenti, hogy a zene gépszerű, hangzásában mechanikus és precíz. A zene lényege, hogy a zenész úgy játszik a hangszeren, mintha az egy gép lenne. Az elektronikus zenével végzett kísérleteinek eredményeképp szakított azzal a felfogással, hogy a zenét diszkrét hangokból összerakott dallamokból-akkordokból állítsa össze, ehelyett egy képlékeny hangmassza mozgatására koncentrált. Ennek a zenének a leírására vezette be a mikropolifónia fogalmát. Élete kései szakaszában zenéjében is megjelent a metrika, majd a harmónia is.