A csapat egy 8 éves kislány eltűnése ügyében nyomoz, miközben próbálnak támogatást nyújtani Leguennecnek, Chloe helyettesének. Adele lakást keres unokaöccse számára, mivel Camille kómába esett, de érkezése…
Lowrey (Will Smith) igazi nőfaló, míg barátja, Burnett (Martin Lawrence) példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy…
Scott, Lydia és Malia kétségbeesetten követik a tervet, hogy el ne felejtsék Stilest. Eközben Liam és Theo vállalja a csali szerepét.
Beacon Hills sorsa csak egy hajszálon függ, amikor Scott és a falkája szemtől szembe kerül Douglas-szal a végső leszámolás során.
Három hónappal azt követően, hogy kilépett a Phoenix Alapítványból, és Nigériába költözött, Mac félreteszi édesapjával való nézeteltéréseit, és visszatér, amikor azt hallja, hogy Jack került annak a vérengző…
Jack segélykérő jelzést kap egyik korábbi Delta kommandós haverjától, akit tévesen külföldi terrorista tevékenységgel vádolnak, ezért MacGyver és Jack sebtében összeszedi Jack régi Delta csapatának maradék…
Az NCIS: Los Angeles tengerészeti helyszínelői, a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoznak. A nyugati part csapata Gibbs teamjéhez hasonló ügyeken dolgozik, ám itt, távolabb az NCIS főhadiszállásától…
A 12 éves Alan Parrish különös társasjátékra bukkant. Amikor Sarah-val játszani kezdett, a bűvös tábla hirtelen megelevenedett, és Jumanji sűrű dzsungelébe röpítette a kisfiút, ahonnan 26 évig senki sem tudta kiszabadítani…
Don Diego de la Vega, a titokzatos Zorro álarca mögé rejtőzve sikerrel vívta egyszemélyes harcát a vaskezű kormányzó, Don Rafael Montero és a spanyol uralom ellen. Egy suhintás az acélpengével, egy nagy…
Milo Boyd (Gerard Butler), a lecsúszott rendőrségi fejvadász végre kedvére való megbízatást kap: be kell cserkésznie és át kell adnia a nyomozóknak az óvadékkal szabadlábra helyezett Nicole Hurley (Jennifer…
Natalie, Dylan és Alex, a három detektívlány John Bosley irányításával végzi áldásos tevékenységét. Ezúttal Eric Knox után nyomoznak, a szoftverfejlesztő cég tulajdonosát ugyanis elrabolták az irodájából, hogy megszerezzék az új programját…
Lowrey (Will Smith) igazi nőfaló, míg barátja, Burnett (Martin Lawrence) példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy…
A Gyilkos elmék: Alapos Gyanú thrillersorozatában egy különlegesügynökökből összeállított, elit viselkedéselemző csapat a bűnözők gondolkodásmódját követve igyekszik a következő bűntettek elébe vágni…