A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
Amikor a titkos megfigyelőrendszerekkel felszerelt egyik amerikai hadihajó idegen vizeken fut zátonyra, Kirkman elnöknek tárgyalnia kell a legénység és a hajó visszaszerzéséért. Ha elfoglalják a hajót…
Joanna Millwoodban reked, az ügyet is megszüntették, és már a cégéhez sem tud visszatérni, ezért tanácstalan azt illetően, hogy most mit is tegyen. Miközben ő azzal az ötlettel játszadozik el, hogy elfogadja…
Joanna és Billy új nyomon indul el, és egy hatalmas lerakóhelyet fedeznek fel az iskola melletti tanyán. Végül elég bizonyítékot gyűjtenek össze, hogy csoportos pert indítsanak, de ez nem lesz könnyű menet…
A születése formabontó volt. A legelső emléke az volt, hogy egy erdőben ébredt fel, akár egy csecsemő, úgy, hogy azt sem tudta ki és mit is keres ott. Nem tudta, hogy a szemei mit látnak valójában, minden…

Topher átveszi az éjszakai műszak irányítását. TC-t ideiglenesen felfüggesztik. Jordan ellen vizsgálat indul, mivel félrekezelte a férfit, aki meglőtte Tophert. Egy apa csapdába esik a lift alatti aknában…
Sűrű köd száll le San Antoniora, ezért az orvosok kénytelenek feltalálni magukat annak érdekében, hogy meg tudják menteni egy karambol sérültjeit. Topher, Drew és Kenny a ködben megsérült testvérek kezelésében vesz részt…
Nichols gyanúsítottként hallgatja ki Fernt Quinn meggyilkolásával kapcsolatosan, amikor Dass megpróbál rájönni, hogy Harrow mennyire keveredett bele az ügybe. Eközben Harrow egy idősek házában történt haláleset ügyében nyomoz…
Egy halott férfi magához tér Harrow boncasztalán, és azonnal túszul is ejti. Eközben Dass megpróbálja összerakni a Quinn halála ügyében összeszedett nyomokat, és bizonyítékot talál arra, hogy Harrow bizonyítékokat semmisített meg…
A Skorpió csapat Halloweenkor egy olyan megbízást kap, amely során szellemek létezését kellene bizonyítaniuk a Queen Maryn, de nagyon is valóságosnak tűnő katasztrófa közelébe kerülnek, amikor elkerülhetetlennek…
Miközben megpróbál egy olyan eszköz nyomára bukkanni, amely megakadályozhatja a los angelesi csatornákban készülő nukleáris katasztrófát, Walter úgy dönt, hogy nem ad tanácsot Paige-nek. A Skorpió csapat…
Joanna Millwoodban reked, az ügyet is megszüntették, és már a cégéhez sem tud visszatérni, ezért tanácstalan azt illetően, hogy most mit is tegyen. Miközben ő azzal az ötlettel játszadozik el, hogy elfogadja…
Joanna és Billy új nyomon indul el, és egy hatalmas lerakóhelyet fedeznek fel az iskola melletti tanyán. Végül elég bizonyítékot gyűjtenek össze, hogy csoportos pert indítsanak, de ez nem lesz könnyű menet…
Sam kénytelen beépülni egy extravagáns vidéki klubba, hogy megakadályozzon egy gyémántrablást. Harley és Dave újrajátssza kedvenc pillanataikat a „Golfőrültekből”, de végül egy sokkal veszélyesebb játékban találják magukat…
Harley, Sam és Dave egy nudista telepen történt gyilkossági ügyet old meg, ahol a teljes testi feltárulkozás ellenére nagyon sok titok rejlik.
Újabb sorozatgyilkos garázdálkodik Bostonban. A nő, kíméletlen módon végez áldozataival. Gyakorlatilag szétmarcangolja őket, és kiszívja gerincvelejüket. A nyomozás során Olivia eljut Dr Boone-hoz, aki…
Egy bostoni nő az utca közepén minden ok nélkül felgyullad, majd felrobban. Walter a spontán öngyulladással magyarázza az esetet. Minden jel arra mutat, hogy Bell régebbi gyógyszerkísérleteivel függ össze…
A csapat sorozatgyilkosok után nyomoz. Egyikük megcsonkítja a nők arcát, egy másik pedig férfiak hasát metszi fel. J.J. és Spencer még mindig nem tért magához a nő vallomását követően. J.J. élete veszélybe kerül…
A Viselkedéskutató egység egyik tagja kórházban van, a többiek pedig próbálják megtalálni Everett Lynchet és lányát. Spencer édesanyja állapotában némi javulás tapasztalható, ezért Spencer meglátogatja őt…
Őrült mesterlövész bukkan fel Párizs legkülönbözőbb helyszínein, és téveszthetetlen kézzel semmisíti meg a tömegből véletlenszerűen kiválasztott célpontjait. Párizson eluralkodik a pánik, a város vezetősége fokozott készültséget rendel el…