A szélvihar elvonult, de Andy és Sullivan sorsa továbbra is kérdéses, miután egy felborult mentőkocsiban rekednek. Eközben a tűzoltóállomáson a csapat Jackkel kerül összeütközésbe Jack egészsége miatt…
Egy tinédzser kislányt visznek be a kórházba, akiről a vizsgálatkor kiderül, hogy fiú. Quinn kicsi kora óta lánynak érzi magát. Nagyanyja úgy véli, majd kinövi. Shaun képtelen lánynak tekinteni Quinnt…
Két komoly esettel állnak szemben a kórház orvosai. Egy tinédzser szívét kellene beoperálniuk a mellkasába, mert születési rendellenességgel született, és szíve a mellkas külső részén helyezkedik el. Egy kisfiúnak pedig új májat keresnek…
Három rejtélyes öngyilkosság történik a tarrytowni pszichiátrián, így Reyes Abbie-t küldi az esetek felderítésére. Abbie hamarosan rájön, hogy édesanyja szellemét látták az épületben, ezért megpróbál utánajárni…
Miután Anna Espinoza meglövi Nadiát, a lányt kórházba szállítják, de mesterséges kómában tartják, míg az életfunkciói nem stabilizálódnak. Sark akkor hajlandó segíteni beférkőzni a Cadmus soraiba, amennyiben…
Ericet és a Válságkezelő csapatot hívják, amikor egy váltságdíjról kell tárgyalni, miután egy férfit meggyilkolnak, és azzal fenyegetnek az elkövetők, hogy a felesége lesz a következő áldozat.
Egy biztonsági őr megakadályoz egy rablást, az egyik tettest le is lövi, ám eközben ő maga is megsebesül. Jane és Maura kételyeinek ad hangot, miközben próbálja összerakni az esetet.
Női holttestre bukkannak, a helyszín pedig szakasztott mása egy horrorfilm emlékezetes jelenetének. A nyomozás egy olyan játék felé viszi a csapatot, ahol a résztvevők fizetnek azért, hogy átélhessék a horrort…
Miközben MacGyver Puerto Ricoban segít barátjának újjáépíteni a hurrikán által megrongált házát, túszul ejtik a barátja által vezetett bankban, ahonnan a bankrablók megpróbálnak 2 millió dollárt elrabolni…
Mac-et és Riley-t megtámadja egy csoport maszkos férfi, miután a kormány felkéri őket, hogy vizsgáljanak meg egy rejtélyes tárgyat, amely a nevadai sivatagban landolt. Riley új információhoz jut Mac apjával…
Ichabod, Abbie és Jenny segítségével Nick Hawley szembenéz gonosz gyermekkori gyámjával, Frank Irving százados pedig hozzászokik új életéhez.
A szálemi boszorkánypert előidéző boszorkánymester megszökik a purgatóriumból, és visszatér, hogy megtaláljon egy veszélyes varázskönyvet. Mindeközben Abbie próbál újra megbízni Frank Irvingben, Henry pedig önmagát keresi…
Lucifer kénytelen együttműködni egy pappal: Chloe ugyanis egy kábítószercsempész-banda után nyomoz, akik egy ifjúsági központot felhasználva terítik árujukat a környéken.
Miután Pride asszisztense, Ginny Young megszökik egy emberrablótól, az NCIS egység bizonyítékot talál egy olyan gyanúsítottal szemben, aki szerveket rabol el az áldozataitól. Pride barátjához, az orvosként…
MacGyvernek sokkoló meglepetésben van része, amikor megpróbálja elmondani Matty-nek, hogy kilép a Phoenix Alapítványból.
Három hónappal azt követően, hogy kilépett a Phoenix Alapítványból, és Nigériába költözött, Mac félreteszi édesapjával való nézeteltéréseit, és visszatér, amikor azt hallja, hogy Jack került annak a vérengző…
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
A francia negyedben történt halálos autórobbantást követően az NCIS egység egy olyan professzort hallgat ki, aki a diákellenállási mozgalom egyik korábbi tagja is volt. Tammy Hannah magánéletével kapcsolatos titokra bukkan…
Lucifer kénytelen együttműködni egy pappal: Chloe ugyanis egy kábítószercsempész-banda után nyomoz, akik egy ifjúsági központot felhasználva terítik árujukat a környéken.
Lucifer és Chloe egy híres séf halálát vizsgálja: gyanújuk szerint a férfit valaki a személyzet tagjai közül mérgezte meg. A nyomok a séf nemrégiben hazatért, heroinista fia felé vezetnek.
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
Moszkva felkapott része: a pszichológusként dolgozó Artem (Maksim Matveev) provokatív terápiával gyógyítja betegeit, hiszen meg van győződve arról, hogy a leggyorsabb és leghatékonyabb gyógymód az, ha…
Anglia diktatúrától szenved a nem is olyan távoli jövőben. A tévéből dől a propaganda, a titkosrendőrség pribékjei mindenkit rettegésben tartanak. Evey-t, a fiatal lányt egyik este elkapják az utcán,…