Az egység egy olyan drogcsempész banda után nyomoz, amelynek tagjai a gépük lezuhanását követően szétszóródnak, miután rosszul sült el a drogkommandó által a szállítmány lekapcsolása céljából indított akció…
A Skorpió csapat zsenijei idiótává változnak, Paige pedig kénytelen egyszerű tudományos megoldást találni számukra, amikor mentális képességeik komoly kárt szenvednek egy olyan feladat során, amelyben…
Danny Brickwell vezetésével egy új banda alakul meg a Glades-ben. A frissen szabadult börtöntöltelékekből verbuvált csapat célja, hogy átvegyék az uralmat a városrész fölött. Diggle, Roy és Felicity kénytelen…
A Criminal Minds az FBI egyik elitegységének az életét mutatja be. A maroknyi csapat célja, hogy Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodásmódját feltérképezze, és ezzel megelőzze a további bűncselekményeket…
A Skorpió csapat véletlenül egy folyamatban lévő bankrablás közepébe csöppen, és tússzá válik. Sylvester érzései Florence iránt egyre csak fokozódnak.
A szegénység sújtotta és bűnözéssel fertőzött Los Angeles-i Farmingtonba áthelyezett David Acaveda (Benito Martinez) kapitány egy olyan rendőrségi körzetet talál, ami a saját szabályai szerint szinte törvényen kívül működik…
Danny Brickwell vezetésével egy új banda alakul meg a Glades-ben. A frissen szabadult börtöntöltelékekből verbuvált csapat célja, hogy átvegyék az uralmat a városrész fölött. Diggle, Roy és Felicity kénytelen…
Brickwell elrabol három városházi képviselőt. Csak akkor hajlandó szabadon engedni őket, ha a polgármester kivonja a rendőrséget a Glades városrészből. Egy korábbi, rosszul sikerült akció után Laurel úgy…
Gregorio inkognitóban belép a katonafeleségek számára létrehozott klubba, miután a klub egyik tagjával felveszi a kapcsolatot egykori barátja, aki egyébként az FBI egyik legkeresettebb bűnözője.
Miután Gibbs felismeri az NCIS egyik körözött gyanúsítottjának bátyját, azonnal fedett bevetésre indul, és inkognitóban beépül a hírhedt kormányellenes milíciába. Bishop és Reeves nem hivatalos nyomozásba kezd…
A szegénység sújtotta és bűnözéssel fertőzött Los Angeles-i Farmingtonba áthelyezett David Acaveda (Benito Martinez) kapitány egy olyan rendőrségi körzetet talál, ami a saját szabályai szerint szinte törvényen kívül működik…
A szegénység sújtotta és bűnözéssel fertőzött Los Angeles-i Farmingtonba áthelyezett David Acaveda (Benito Martinez) kapitány egy olyan rendőrségi körzetet talál, ami a saját szabályai szerint szinte törvényen kívül működik…
Gregorio inkognitóban belép a katonafeleségek számára létrehozott klubba, miután a klub egyik tagjával felveszi a kapcsolatot egykori barátja, aki egyébként az FBI egyik legkeresettebb bűnözője.
Miután Gibbs felismeri az NCIS egyik körözött gyanúsítottjának bátyját, azonnal fedett bevetésre indul, és inkognitóban beépül a hírhedt kormányellenes milíciába. Bishop és Reeves nem hivatalos nyomozásba kezd…
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…

Az NCIS egy tengerészeti entomológus eltűnésének ügyében nyomoz a kutatólaboratóriumban történt halálos lövöldözést követően. Nero a tengerészeti hírszerzéssel együtt csatlakozik a nyomozáshoz, amikor…
Az NCIS egy cserbenhagyásos gázolás ügyében nyomoz, miközben Palmer egy ismeretlen életét próbálja megmenteni egy háztetőn.
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
A Kriminális elmék izgalmas thrillerében egy elit nyomozócsapat történetét követhetjük figyelemmel. A különleges egység Amerika legelvetemültebb bűnözőinek gondolkodását elemzi, és tagjai megpróbálnak…
Az NCIS csapata egy 40 millió dollárt érő ellopott festmény után kutat, miután egy online beszélgetésből kiderült, hogy a műtárgyat terrorista cselekmények finanszírozása érdekében próbálja valaki eladni a feketepiacon…
Tammy kénytelen védelmet biztosítani Rachel, a kutatások megszállottjává vált tinédzser lány számára, miután a lány apját meglőtték saját otthonukban. Eközben az egység többi tagja az indíték után kutat…
Az amerikai haditengerészet új szuperpilótáját nem anya, hanem számítógépprogram szülte. EDI-nek, azaz mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgépnek nevezik, akivel, illetve amivel…