Elisa élete ismét a feje tetejére áll, amikor kislányának apja kiszabadul a börtönből, és becsönget hozzá. Elisának fogalma sincs, hogyan kezelje a helyzetet, de nem sok ideje van ezen rágódni, mert új…
Elisa élettársa, Roman, aki nemrég szabadult a börtönből, rossz útra csábítja a nőt, akit emiatt le is tartóztatnak. Miután Rocher parancsnok kihozza az előzetesből, Elisa csatlakozik a bűnügyi rendőrség folyamatban lévő nyomozásához…
A bizalom próbája Nolan számára, amikor megpróbál segíteni háza korábbi tulajdonosának, hogy ismét találkozzon a családjával. Harper végre lehetőséget kap, hogy együtt tölthesse a hétvégét a lányával…
A törvény embere, Raylan Givens (Timothy Olyphant) rendőrbíró ízig-vérig hős, méghozzá a szó klasszikus értelmében! Stetson-kalapban, western csizmában, az övén pisztolytáskával jár, s fegyverét csak akkor…
Miután több ezer olyan levelet néznek át a Fehér Házban, amelyben kívánságokkal fordulnak az elnökhöz, a személyzet kiválaszt hármat közülük, és megbízza Emilyt, Sethet, Aaront, Llyort és Kendrát, hogy…
Nem elég, hogy hazai terepen is emberek sorsáról döntő szituációkkal kénytelenek szembenézni, a Bravo csapat a tengeren túlra utazik, hogy kiszabadítson egy túszként fogva tartott CIA ügynököt. A helyzet…
Amikor a tengerészet egyik magas szintű biztonsági minősítéssel rendelkező pszichiáterét meggyilkolják, Pride és az egység kideríti, hogy a doktornő a szabályokat megkerülve próbált igazságot szolgáltatni…
Hatalmas felháborodást vált ki országszerte az eset, amikor az NCIS épülete előtt letartóztatnak egy nőt, aki csak az édesanyja halálának okát szeretné megtudni. Gibbs eleinte nem hajlik a segítségre…
A bizalom próbája Nolan számára, amikor megpróbál segíteni háza korábbi tulajdonosának, hogy ismét találkozzon a családjával. Harper végre lehetőséget kap, hogy együtt tölthesse a hétvégét a lányával…
Nolan és a csapat azt a feladatot kapja, hogy egy női sorozatgyilkost kell elkísérniük áldozatainak feltételezett sírhelyéhez. De amikor megérkeznek, több minden kerül a felszínre, mint amit vártak. Chen…
Ben és Saanvi összefog Vance-szel, és megpróbálják megérteni a 828-as járattal kapcsolatos eseményeket. Michaela és Zeke kezdenek hozzászokni közös életükhöz, de úgy döntenek, hogy segítenek valakinek…
Michaela megérzésére hallgat, és egy szökött rab nyomába ered. Ben megpróbálja elnyerni egy váratlan szövetséges bizalmát. Olive kapcsolata Levivel lenyűgöző felfedezéshez vezet, Jared és Drea pedig megdöbbentő titkokat tár fel…
Harrowt és Fairleyt egy kettős gyilkosság helyszínére küldik Fairley szülővárosába, de a feladat komolyan próbára teszi az amúgy is feszült kapcsolatukat.
Nem elég, hogy hazai terepen is emberek sorsáról döntő szituációkkal kénytelenek szembenézni, a Bravo csapat a tengeren túlra utazik, hogy kiszabadítson egy túszként fogva tartott CIA ügynököt. A helyzet…
Pride és az egység folytatja a nyomozást a rendőrtiszt elleni támadás és pszichológusának meggyilkolása ügyében, és ennek során az NCIS eljut egy olyan gyanúsítotthoz, aki évek óta kijátszotta a rendszert…
Abbyt és Reevest megtámadják az utcán, ami látszólag fegyveres rablás, ám kiderül, hogy egy jól kitervelt merényletet követtek el ellenük. Abby súlyos állapotban kórházban fekszik. Gibbs mindent elkövet…
Bell újabb térugrással magához rendeli Oliviát, hogy figyelmeztesse, nagy veszély fenyegeti mindkét világot. Olyan vihartól, háborútól tart, amely az egyik univerzumot biztosan elpusztítja. Az alakváltóknak…
Rejtélyes gyilkosságok történnek Seattle-ben, amiket még rejtélyesebb halálesetek követnek, miután a gyilkosok röviddel tettük után végelgyengülésben meghalnak. A nyomok egy alváskutató intézetbe vezetnek, ahol Dr…
Syd és McKenna személyes nyomozása Gabriel Knox után új erőre kap, amikor a Ben családot is beveszik a minden hájjal megkent Arlo utáni hajszába. Eközben a konfliktusokkal küzdő Sydnek még egy családi…
McKenna kénytelen tisztáznia múltját férje előtt. Ő is és Syd is megpróbálja meggyőzni McKenna férjét, hogy kezelje rugalmasan a törvény szavát annak érdekében, hogy meg tudjanak menteni egy életet. Eközben…
Lowrey (Will Smith) igazi nőfaló, míg barátja, Burnett (Martin Lawrence) példás és rendszerető családapa. Mi bennük a közös? Csak annyi, hogy ők ketten a miami rendőrség legelvetemültebb nyomozói. Hogy…