Léo Mattëi a veszélyeztetett gyermekek védelmével és megmentésével, illetve a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények megoldásával foglalkozó csapatot vezet a párizsi rendőrségen.
A szegénység sújtotta és bűnözéssel fertőzött Los Angeles-i Farmingtonba áthelyezett David Acaveda (Benito Martinez) kapitány egy olyan rendőrségi körzetet talál, ami a saját szabályai szerint szinte törvényen kívül működik…
A negyedik évad nyitó részében La Fiera Guatemalába viszi Angelát túszként addig, amíg meg nem szüli gyerekét. Ezt követően La Fiera azt tervezi, hogy megöli a nőt, és megtartja a gyereket. Grey őrmester…
Dancs Annamari színésznőt és Nagy Sándor színészt kérdezzük a környezettudatos gondolkodásról. Bemutatunk fűtőpaneleket, beszélünk a távhős lakásban használt költségmegosztók mellett az okos mérésről, és a környezetbarát kéményekről…

A sorozat főszereplője egy helyi születésű és neveltetésű S.W.A.T. hadnagy, akinek választania kell, hogy az utca törvényeihez vagy a társaihoz maradjon-e hűséges, amikor azt a feladatot kapja, hogy egy…
Claire csatlakozik MacKenzie csapatához. Megdöbbenve tapasztalja, hogy Dougal Jamie sebesült hátát mutogatva igyekszik támogatást szerezni a jakobita felkelésnek. Történelemtudását felelevenítve Claire…
Egy angol csapat őrizetbe veszi Claire-t és társait, majd a közeli faluba kísérik őket a helyőrségi parancsnok színe elé. Nemsokára felbukkan Jack Randall kapitány is, és a hangulat egyre fenyegetőbbé válik…
Egy rejtélyes henger kerül felszínre a Föld alól New York Cityben, úgyhogy Broyles megbízza Olíviát, Dr. Bishop-ot és Petert, hogy vizsgálja a tárgy jelentőségét. Mindazonáltal mások is próbálnak a tárgy közelébe férkőzni…
A sorozat főszereplője egy helyi születésű és neveltetésű S.W.A.T. hadnagy, akinek választania kell, hogy az utca törvényeihez vagy a társaihoz maradjon-e hűséges, amikor azt a feladatot kapja, hogy egy…
A sorozat főszereplője egy helyi születésű és neveltetésű S.W.A.T. hadnagy, akinek választania kell, hogy az utca törvényeihez vagy a társaihoz maradjon-e hűséges, amikor azt a feladatot kapja, hogy egy…
Robbanás történik egy különleges ügynök háza előtt. Az ügynök felesége egy népszerű valóságshowban szerepelő, a férfi pedig őt gyanúsítja a támadással.
Míg Gibbs csendes vakációját tölti az erdőben, a csapat megszakítja nyugalmát, ugyanis van egy eset, ami közel van a kunyhójához.
A negyedik évad nyitó részében La Fiera Guatemalába viszi Angelát túszként addig, amíg meg nem szüli gyerekét. Ezt követően La Fiera azt tervezi, hogy megöli a nőt, és megtartja a gyereket. Grey őrmester…
Egy toronyház liftje a 26. emeletről lezuhan, annak ellenére, hogy a csúcstechnológiájú személyszállítónak minden olyan biztonsági berendezése működött, aminek meg kellett volna akadályoznia a balesetet…
A sorozat főszereplője egy helyi születésű és neveltetésű S.W.A.T. hadnagy, akinek választania kell, hogy az utca törvényeihez vagy a társaihoz maradjon-e hűséges, amikor azt a feladatot kapja, hogy egy…
A sorozat főszereplője egy helyi születésű és neveltetésű S.W.A.T. hadnagy, akinek választania kell, hogy az utca törvényeihez vagy a társaihoz maradjon-e hűséges, amikor azt a feladatot kapja, hogy egy…
Egy rejtélyes levél kerül elő, egyenesen a vietnami háborús időkből. A háborúban szolgáló katonatiszt felesége közel 40 év után kapja kézhez férje utolsó hangfelvételét. Vajon ki, illetve mi okozhatta…
Az NCIS a tengerészeti helyszínelők elit csapata, amely a haditengerészethez köthető bűncselekmények után nyomoz Leroy Jethro Gibbs, különleges ügynök vezetésével, aki valaha maga is a tengerészetnél szolgált…
A negyedik évad nyitó részében La Fiera Guatemalába viszi Angelát túszként addig, amíg meg nem szüli gyerekét. Ezt követően La Fiera azt tervezi, hogy megöli a nőt, és megtartja a gyereket. Grey őrmester…
Nyugdíjba vonulásának napján a nevadai gyilkossági nyomozó, Jerry Black (Jack Nicholson) még utoljára elücsörög az irodájában, mielőtt jó képet vágna a tiszteletére rendezett meglepetéspartin. Aztán tényleg…
A kissé bogaras, de jó szándékú feltaláló, Flint Lockwood azt gondolta, hogy megmentette a világot a pusztulástól, amikor elpusztította a leghírhedtebb találmányát, a sajtburgeresőt és spagettitornádót okozó berendezést…