Lady Pop hazalátogat hétvégére. Mindennek tökéletesnek kell lennie! Paul Lolát is megkéri, hogy takarítsa ki a szobáját. A lányka a bátyjával belopózik Miss Moon szobájába anélkül, hogy engedélyt kérnének…
Paul a gyerekek segítségével elszállítja a Kenya nevű majmot az állatkertből. Csakhogy Kenya nem akar költözni. Paul elhalasztja az utazást, amíg rá nem jön, hogy mi az oka. Lolának támad egy ötlete: mi…
Bunch kisasszony nagyon megharagszik, amikor Miss Moon véletlenül az ő padjára ül, ezért párbajra hívja Miss Moont: akkor hozhatja továbbra is ebbe a homokozóba Joe babát, ha kiáll ellene egy három számból álló dadaversenyen…
A Bárónő udvarában Kliffnek sikerül lesifotókat készíteni Lady Popról annak egyik látogatása során. Szerencsétlenségére a Bárónő rajtakapja, és elveszi a fényképezőgépét. Ezzel a szerkentyűvel végre lehetőséget…
Nutty Hill lakóit fullasztó hőhullám gyötri. Grizzy is kétségbeesetten keres legalább egy hűs fuvallatot, de közben remek ötlete támad. Bemászik a hűtőbe, ahol sokkal elviselhetőbb a klíma. Mindössze egy…
Grizzy roppant csalódott, mivel arra készült, hogy megken egy csodás, friss lazacot csokikrémmel, aztán leül a tévé elé falatozni, ám a spájz teljesen kiürült. Csalódottsága azonban dühbe csap át, amikor…
Grizzy szunyókálását idegesítő vibrálás zavarja meg. Felnéz, és látja, hogy ott az erdész telefonja a kanapén, amin rengeteg dolog van, köztük egy játék, ami rögtön magába szippantja. Ám a telefonra…
Az olvadás során elszabadult rejtélyes óriástojás csúszik a faház bejáratához. A lemmingek végignézik, ahogy egy hatalmas dinókölyök kel ki belőle, aki azt hiszi, ők az „anyucijai”. Grizzy nem tűrheti…
Grizzy – szíve hölgye kegyeinek elnyerése érdekében – úgy dönt, lead pár kilót az erdész testépítő gépeinek segítségével. Ám mielőtt nekivágna a gyakorlatok elvégzésének, meg kell oldania a lemming-problémát…
Grizzy véletlenül felfedezi, hogy az erdész új robotporszívójával kiválóan lehet hátat masszírozni, ám a lemmingek inkább a roncsderbi potenciális résztvevőjeként tekintenek a gépre. A házimunkáért senki…
Jimmy kimagaslóan teljesít egy toronyba zárt hercegnő megmentése gyakorlaton, Catet pedig elrabolja Rossz Jack. Cat túszként Rossz Jack idegeire megy, Jimmy padi apjával indul útnak, hogy megmentse.
A sárkányújév megünneplésére Rossz Jak Henrit és Jimmyt egy feneketlen verembe akarja hajítani. Cat siet a megmentésükre, a királynő pedig ragaszkodik ahhoz, hogy csatlakozzon és felveszi a Hattyú nevű…
A gonosz boszorkány Henri kivételével minden lovagot békává változtat, így csak ő mentheti meg a királyságot. Jimmy tökéletes tervet eszel ki a boszorka legyőzésére, de lehet, hogy mégsem olyan tökéletes…
Jimmy elveszíti apja díjnyertes mandolinját és egy boszorkánnyal intézteti el a pótlását. Ám amikor Henri elkezd mandolinozni a királynőnek, aki furcsán reagál, Jimmy és Cat tudják, a boszorkány készül valamire és meg kell állítaniuk…
Miután megihleti egy állatokról szóló tévés természetfilm, Mr. Bean leporolja fényképez?gépét és vidékre indul, hogy elkészítse a tökéletes természetfotót. Két, vadászként esemény- és eredménytelenül eltöltött…
Bean rájön, hogy a szervezett b?nözés világában a plüssmackó nem mindig mackó. El?fordul, hogy nyuszi. Míg élelemre vadászik a szupermarketben, elrabolják Mr. Bean régi cimboráját és társát, Teddyt. Bean…
Mr. Bean nem talál parkolóhelyet, így hát csinál magának. Mr. Bean kedvencével, Teddyvel a moziba indul megnézni kedvenc filmjét, a Titanicot, már csak az autóját kell leparkolnia. Ám ha az ember történetesen Mr…
Miközben elásott kincset hoz felszínre, Mr. Bean olyan mély lyukat ás, amib?l nem tud kikecmeregni.
Lady Pop hazalátogat hétvégére. Mindennek tökéletesnek kell lennie! Paul Lolát is megkéri, hogy takarítsa ki a szobáját. A lányka a bátyjával belopózik Miss Moon szobájába anélkül, hogy engedélyt kérnének…
Paul a gyerekek segítségével elszállítja a Kenya nevű majmot az állatkertből. Csakhogy Kenya nem akar költözni. Paul elhalasztja az utazást, amíg rá nem jön, hogy mi az oka. Lolának támad egy ötlete: mi…
Bunch kisasszony nagyon megharagszik, amikor Miss Moon véletlenül az ő padjára ül, ezért párbajra hívja Miss Moont: akkor hozhatja továbbra is ebbe a homokozóba Joe babát, ha kiáll ellene egy három számból álló dadaversenyen…
A Bárónő udvarában Kliffnek sikerül lesifotókat készíteni Lady Popról annak egyik látogatása során. Szerencsétlenségére a Bárónő rajtakapja, és elveszi a fényképezőgépét. Ezzel a szerkentyűvel végre lehetőséget…
Nutty Hill lakóit fullasztó hőhullám gyötri. Grizzy is kétségbeesetten keres legalább egy hűs fuvallatot, de közben remek ötlete támad. Bemászik a hűtőbe, ahol sokkal elviselhetőbb a klíma. Mindössze egy…
Grizzy roppant csalódott, mivel arra készült, hogy megken egy csodás, friss lazacot csokikrémmel, aztán leül a tévé elé falatozni, ám a spájz teljesen kiürült. Csalódottsága azonban dühbe csap át, amikor…
Grizzy szunyókálását idegesítő vibrálás zavarja meg. Felnéz, és látja, hogy ott az erdész telefonja a kanapén, amin rengeteg dolog van, köztük egy játék, ami rögtön magába szippantja. Ám a telefonra…
Az olvadás során elszabadult rejtélyes óriástojás csúszik a faház bejáratához. A lemmingek végignézik, ahogy egy hatalmas dinókölyök kel ki belőle, aki azt hiszi, ők az „anyucijai”. Grizzy nem tűrheti…
Grizzy – szíve hölgye kegyeinek elnyerése érdekében – úgy dönt, lead pár kilót az erdész testépítő gépeinek segítségével. Ám mielőtt nekivágna a gyakorlatok elvégzésének, meg kell oldania a lemming-problémát…
Grizzy véletlenül felfedezi, hogy az erdész új robotporszívójával kiválóan lehet hátat masszírozni, ám a lemmingek inkább a roncsderbi potenciális résztvevőjeként tekintenek a gépre. A házimunkáért senki…
Eljött az oltás napja. Ugye nem meglepő, hogy Pat egyenesen irtózik a szuritól? Hiába próbál elrejtőzni, nem jár sikerrel. Tankot is éppen aznap oltják, mint őt, így természetesen kalamajka keveredik az állatorvosnál…
Lola vicces képeket készít a kertben Patről és Kapucniról. A feketébe burkolózott kiscica azonban kisebb pánikot kelt a környéken, Victor például azt hiszi, hogy egy valódi fekete párduc járja a szomszédságot…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…

A madarak mesterkedésének hála egy büféskocsi éppen Loláék háza előtt robban le. A kislányra hárul a feladat, hogy őrizze a kocsit, amíg a sofőr vissza nem ér egy szerelővel. Két hot-dog lesz a jutalma a szolgálataiért…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Miután megihleti egy állatokról szóló tévés természetfilm, Mr. Bean leporolja fényképez?gépét és vidékre indul, hogy elkészítse a tökéletes természetfotót. Két, vadászként esemény- és eredménytelenül eltöltött…
Bean rájön, hogy a szervezett b?nözés világában a plüssmackó nem mindig mackó. El?fordul, hogy nyuszi. Míg élelemre vadászik a szupermarketben, elrabolják Mr. Bean régi cimboráját és társát, Teddyt. Bean…
Mr. Bean nem talál parkolóhelyet, így hát csinál magának. Mr. Bean kedvencével, Teddyvel a moziba indul megnézni kedvenc filmjét, a Titanicot, már csak az autóját kell leparkolnia. Ám ha az ember történetesen Mr…
Miközben elásott kincset hoz felszínre, Mr. Bean olyan mély lyukat ás, amib?l nem tud kikecmeregni.
Megérkezik Ozma csomagja a Hónap Adagja Klubtól és alig várja hogy kipróbálhassa. Sajnos Dorothy nem olvassa el a használati útmutatót mielőtt ráspricceli a kővé dermesztő parfümöt. Ozma azonnal kővé dermed…
Eljön az Oroszlán erdő királyaként tartott székfoglaló beszédének ideje, ám az Oroszlán nem érzi jól magát. Óz világában, ha valaki elkap valamit, azt igazából a valami kapja el.
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola egy napig vigyáz egy kiskutyára, amelyről kiderül, hogy igazi méregzsák! Pat minden tőle telhetőt megtesz, hogy a kutyus ne tegye tönkre az otthonukat.
Lola, Lucie és Pat észrevesz egy ódon, elhagyatott házat. Lolát felcsigázza az izgalmas kaland lehetősége, Lucie-t és Patet azonban egyáltalán nem. Mégis behatolnak a régi épületbe, ahol roppant furcsa dolgok történnek…
Hatalmas széf bukkan fel az égbolton és ér földet a család területén. Super Happónak minden szupererejére szüksége lesz, hogy kiderítse, mit rejteget. A HAPPO család egy szafariparkban tengeti mindennapjait…
Őrült verseny határokon át: indul a Flúgos Futam a VIASAT3 műsorán Nyolc pár, izgalmas kalandok és híres stopposok a VIASAT3 páros útravaló-ságshow-jában Négy ország, tíz hét, nyolc pár és végtelen kaland:…

Cövek allergiás lett Tomra, Rick erre vesz Gingernek egy Glory nevű, allergénmentes cicát. Először túl szép, hogy igaz legyen, de titokban igyekszik tönkre tenni Cöveket , Tomot és Jerryt. A Tom és Jerry…
Dr. Bigby sütiket készít, amelyek szupererőt adnak az állatoknak. Jerry és Napoleon ellopnak valamennyit és Tomot terrorizálják, aki meg akarta enni őket. Ám Tom is ráteszi mancsát a sütikre. A Tom és…
Egy különösen pusztító üldözést követően Tom és Cövek az állatorvosnál köt ki, Ginger pedig felfogad egy rágcsálóirtót Falatka és Jerry végső kifüstölése érdekében. Cövek és Tom szökni próbál, de csak…
Tom és Jerry egy összetevőt keres a boszorkányok varázslatához. Tom megpillantja Toodles hercegnőt és hamar megfeledkezik a küldetésről. Három próbán kell megméretnie magát Mufurccal, hogy elnyerhesse a hercegnő kezét…
A Csak lazán, Scooby-Doo! visszatér a Rejtély Rt. gyökereihez és bemutatja a srácok megismerkedését. Utolsó középiskolás évüket befejezve Fred, Diána, Vilma, Bozont és Scooby-Doo vakációra indulnak, hogy…
Bozont meglepve tapasztalja, hogy gyermekkori első szerelem goth lett. Szégyelli, hogy ő mit sem változott, ezért elmegy egy goth buliba a bandával, ahol elmerül a goth kultúrában és ez igen aggasztja…
Egy vámpírnyúl paranormális kalandjai, aki vér helyett répalevet szürcsölget, ebből nyerve szupererejét. Nyusszippantó egykor az erdélyi Drakula háziállata volt, ám ma Közép-Amerikában él gazdájával,…

Chesternek elege lesz Nyuszipoly természetfeletti képességeiből, ezért elhatározza: visszazárja őt a kriptába, ahonnan származik. Ám amikor megszerzi Mina kulcsait, véletlenül kiszabadít egy második gonosz…
Egy varázsharmonika zombihalakat vonz az Orlockhoz, Nyuszipoly pedig igyekszik megakadályozni, hogy megijesszék Minát. Egy vámpírnyúl paranormális kalandjai, aki vér helyett répalevet szürcsölget, ebből nyerve szupererejét…
Jimmy akaratlanul is lehetővé teszi az Elátkozott Erdő Banyájának, hogy elrabolja a királynőt, így Wilfried lesz a birodalom régense. Wilfried azonnal eszement új törvényeket hirdet ki és letartóztatja Henrit…
Miután a királynő megeszik egy zsugorító nyalókát, Jimmy és Henri elfogja a Sötét Erdő Banyáját, hogy adja oda az ellenszert. Először azonban a varázslattal kell megvívniuk küzdelmüket, amitől a lovuk fülig szerelmes lett…
Jimmy véletlen meggyőzi Villám Ronnyt, hogy készítsen interjút egy kőszörnnyel, Jimmy, Henri és Cat pedig elkísérik Sötétföldre, hogy szemtől szemben találkozhasson a veszedelmes teremtménnyel.
Hogy felvágjon Lance és a többi apród előtt, Jimmy Björnön szállva érkezik a kastélyba és úgy tesz, mintha a sárkány a háziállata lenne. Ám amikor Wilfried elfogja a szörnyeteget és Rossz Jack a város…
Hatalmas széf bukkan fel az égbolton és ér földet a család területén. Super Happónak minden szupererejére szüksége lesz, hogy kiderítse, mit rejteget. A HAPPO család egy szafariparkban tengeti mindennapjait…
Mr. Bean sehol sem talál parkolóhelyet, csak az iskolában. Ennek következtében összekeverik valakivel, és hirtelen egy rendetlen osztály élén találja magát tanárként. Bean minden trükköt bevet, hogy megregulázza…
Mr. Bean a könyvtárban tanulmányozza a családfáját. Valaki rámutat, hogy micsoda hasonlóság is van közte és egy bizonyos Lord Bean között. Bean útra kel, hogy felkeresse ősei otthonát (egy kastélyt) Skóciában, ahol tárt karokkal fogadják…
Mr. Bean szeretett kocsijával balesetet szenved, amikor összetalálkozik ősellenségével, a kék háromkerekűvel. Nem más ez, mint az idegek játéka. Vajon Mr. Bean megnyerheti az összecsapást? Átvészeli…
Mr. Beant mindent előkészített Irma születésnapjára: az üdvözlőlapot, a tortát, a gyertyákat, már csak egy csokor virágra van szükség. Csakhogy semmi sem megy terv szerint, hiszen Bean véletlenül balesetet okoz…
Chester szerint Nyuszipoly hamarosan szörnytojást fog rakni. A nyúl megtréfálja a macskát: beöltözik a saját kisbabájának. Egy vámpírnyúl paranormális kalandjai, aki vér helyett répalevet szürcsölget, ebből nyerve szupererejét…
Nyuszipoly észreveszi, hogy a macskáknak készült videókazetta, amitől Chester megszállottá vált, elátkozott. A vámpírnyúl először örömét leli Chester új viselkedésében, de amikor folytatódik a macska leépülése…
Chester megkedveli a baljós húsevő növényt, mert az megijeszti Nyuszipolyt: ám a növénynek más tervei vannak! Egy vámpírnyúl paranormális kalandjai, aki vér helyett répalevet szürcsölget, ebből nyerve szupererejét…
Chestert megharapja egy csócsáló és emberré változik, Nyuszipolynak pedig napkeltégig vissza kell őt változtatnia, különben végleg elveszíti. Egy vámpírnyúl paranormális kalandjai, aki vér helyett répalevet…
Cövek allergiás lett Tomra, Rick erre vesz Gingernek egy Glory nevű, allergénmentes cicát. Először túl szép, hogy igaz legyen, de titokban igyekszik tönkre tenni Cöveket , Tomot és Jerryt. A Tom és Jerry…
Dr. Bigby sütiket készít, amelyek szupererőt adnak az állatoknak. Jerry és Napoleon ellopnak valamennyit és Tomot terrorizálják, aki meg akarta enni őket. Ám Tom is ráteszi mancsát a sütikre. A Tom és…
Egy különösen pusztító üldözést követően Tom és Cövek az állatorvosnál köt ki, Ginger pedig felfogad egy rágcsálóirtót Falatka és Jerry végső kifüstölése érdekében. Cövek és Tom szökni próbál, de csak…
Tom és Jerry egy összetevőt keres a boszorkányok varázslatához. Tom megpillantja Toodles hercegnőt és hamar megfeledkezik a küldetésről. Három próbán kell megméretnie magát Mufurccal, hogy elnyerhesse a hercegnő kezét…
Megérkezik Ozma csomagja a Hónap Adagja Klubtól és alig várja hogy kipróbálhassa. Sajnos Dorothy nem olvassa el a használati útmutatót mielőtt ráspricceli a kővé dermesztő parfümöt. Ozma azonnal kővé dermed…
Dorothy és barátai megismerkednek Tik-Takkal, a robotemberrel, aki lerobbant és az út szélén hever. Segítenek hát megjavítani.
A virágáruslány véletlenül nekiütközik három alvó vízilónak. Mivel jóvá akarja tenni hibáját, szuperkülönleges jógamutatványokra oktatja a fáradt családot, vicces eredményekkel. A HAPPO család egy szafariparkban tengeti mindennapjait…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola anyukája vásárol egy 3D nyomtatót. Lolát elámítja az új gép: bármikor kinyomtathat bármit, amire vágyik! Amikor elindul az iskolába, azt mondja Patnek, hogy mire hazaér, nyomtat egy meglepetést a szüleinek…
Cat és Cynthia összevesznek órán, Kútfő kisasszony pedig párba állítja őket, hogy együtt készítsenek köntöst a következő divatgálára. Ám amikor a lányok Jimmyt választják modellnek, Rossz Jack azt hiszi…
Jimmy apródot akar faragni a suli céltáblájából és lábtörlőjéből, Kurtból, ezért megtanítja, hogy álljon ki magáért.
Mr. Bean nagyon szeretne egy vadonatúj okostelefont, amint rájön, hogy mi mindenre képes egy ilyen készülék. Csakhogy, miután meglátja a boltban a készülékek árait, úgy dönt, hogy készít egyet ő maga!…
Egy japán turistapár szállodának nézi Mr. Bean házát, a nyelvi akadályok miatt pedig nehéz meggyőzni őket arról, hogy tévednek. Amikor a reménytelen üdülők felajánlják, hogy fizetnek is a szállásért, Mr…
Mr. Bean vidékre utazik, és mindent megörökít, amit a természetben lát: rókákat, madarakat, egy dinoszauruszt! EGY DINOSZAURUSZT!? Mr. Bean teljesen elszörnyed, aztán eszébe jut, hogy micsoda hírnévvel és gazdagsággal járhat a felfedezése…
Mrs. Wicket véletlenül kórházba kerül Mr. Bean jóvoltából, és kerekes székbe kényszerül. Mindeközben Mr. Bean beállít egy csengőt, amelynek hála Mrs. Wicket a nap bármely pillanatában ugraszthatja. Mrs…
Harold hazatér a sebészetről, Chester és Nyuszipoly pedig azon fáradozik, hogy a kutya kipihenhesse magát. Fel is olvasnak neki egy esti mesét. Ám amikor a könyvből előmászik egy vérszomjas pókbárány…
Miután egy szellemaligátor elveszti becses tulajdonát, szomorúságot terjeszt az Orlock apartmanházban. Csak Nyuszipoly, Harold és Chester nyugtathatják meg a szellemet és állíthatják helyre a világ rendjét…
Mina és a barátai arra készülnek, hogy megidézzék Bloody Mary-t a tükörben. Harold viszont észreveszi, hogy a lányok véletlenül egy szörnyet idéztek meg, ráadásul Haroldból is készültek másolatok… Chester…
Chester fokhagymával eteti Nyuszipolyt, hogy elvegye a vámpírerejét, ám ehelyett a bundáját veszti el és olyan lesz, mint egy cuki csontváz. De Chesternek eszébe jut a gazdájuk, Mina, aki biztos megijedne…
A Kaszás megint eljött Tapsiért. Megindul hát a hajsza, amiben a víz és egy lottószelvény is fontos szerepet játszik. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és…
Terminátor robotot küldenek Tapsi elpusztítására és egy sem működik a nyuszi bejáratott trükkjei közül. A hadművelet agytrösztje nem más, mint Michigan béka. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című…
Fóka Fáni mindenkibe beleköt a vízi vidámparkban. Tapsi és Móki megküzdenek jogaikért. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos…
A szőrszálhasogató keselyű, Vera nyulat akar enni és semmi sem állíthatja meg terve végrehajtásában. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel…
Egy mérges hód úgy dönt, hogy a tavat mostantól csak hódok használhatják, más állat nem úszkálhat benne... beleértve Tapsit is. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában…
Móki véletlenül rábukkan Vili titkos laboratóriumára és Tapsinak kell a segítségére sietnie. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus…
Rissz-Rossz arra kényszeríti Tapsit, hogy segítsen neki megfejteni egy kincses térképet és megtalálni az aranyat, ami gazdaggá teszi! A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel…
Tapsi azt akarja, hogy Taz vegyen részt az éves Tréfahéten, és már el is kezdik a trükközést. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus…
Tom átrúgja Cövek kedvenc rágókáját, Rugglest a kerítésen és elindul visszaszerezni, amikor látja Cövek bánatát. Ám Rugglest közben befogadta egy Matalyn nevű kislány, Tomnak pedig vissza kell őt csennie…
Mufurc és egy mókusnyomozó éppen Tom és Jerry irodájával szemben nyitnak irodát és elviszik a kuncsaftokat, mivel csúcsmodern kütyükkel oldják meg a bűnügyeket. Tom és Jerry versenyre hívják őket: aki…
Rick és Ginger egyedül hagyják otthon Tomot. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be. Amikor Tom a kis Jerry heves üldözésébe kezd, az egér a menü legelejére kerül…
Dr. Bigby egy szerelmi bájitalt kotyvaszt, ami Jerryre kerül, amikor Napoleon Tom ellen akarja bevetni. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó, feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be…
A csapat nemzetközi kémkedési ügybe keveredik, amikor útjukba akad a brit titkosügynök, Jenny Vex , akinek meg kell állítania a Minus nevű szörnyűséges, gonosz zsoldost, aki mindörökre fel akarja számolni a reggelizést…
Fred legszörnyűbb rémálma válik valóra, amikor egy gonosz lélek megszállja a Csodajárgányt és könyörtelen szörnyeteggé változtatja a szeretett furgont, aki el akarja pusztítani a bandát, mielőtt megoldhatnák a rejtélyt…
Mr. Bean nem szereti a pankrációt, de megígérte, hogy elviszi Mrs. Wicketet és barátnőjét, Mrs. Wince-t a városban megrendezett nagy meccsre. Bean eltéved a színfalak mögött és véletlenül egyenesen a ringben…
Mr. Bean egy nagyon ritka madarat akar meglesni, és akkor kipipálhatja a teljes madárhatározót. Ám hamar unatkozni kezd, miközben rejtekén a ritka madárra vár, szóval inkább hazamegy és lefesti, majd kirakja a hátsó kertben a fára…
Őrült verseny határokon át: indul a Flúgos Futam a VIASAT3 műsorán Nyolc pár, izgalmas kalandok és híres stopposok a VIASAT3 páros útravaló-ságshow-jában Négy ország, tíz hét, nyolc pár és végtelen kaland:…
Őrült verseny határokon át: indul a Flúgos Futam a VIASAT3 műsorán Nyolc pár, izgalmas kalandok és híres stopposok a VIASAT3 páros útravaló-ságshow-jában Négy ország, tíz hét, nyolc pár és végtelen kaland:…
A Kaszás megint eljött Tapsiért. Megindul hát a hajsza, amiben a víz és egy lottószelvény is fontos szerepet játszik. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és…
Terminátor robotot küldenek Tapsi elpusztítására és egy sem működik a nyuszi bejáratott trükkjei közül. A hadművelet agytrösztje nem más, mint Michigan béka. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című…
Fóka Fáni mindenkibe beleköt a vízi vidámparkban. Tapsi és Móki megküzdenek jogaikért. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos…
A szőrszálhasogató keselyű, Vera nyulat akar enni és semmi sem állíthatja meg terve végrehajtásában. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel…
Egy mérges hód úgy dönt, hogy a tavat mostantól csak hódok használhatják, más állat nem úszkálhat benne... beleértve Tapsit is. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában…
Móki véletlenül rábukkan Vili titkos laboratóriumára és Tapsinak kell a segítségére sietnie. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus…
Rissz-Rossz arra kényszeríti Tapsit, hogy segítsen neki megfejteni egy kincses térképet és megtalálni az aranyat, ami gazdaggá teszi! A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel…
Tapsi azt akarja, hogy Taz vegyen részt az éves Tréfahéten, és már el is kezdik a trükközést. A Tapsi: A Bolondos dallamok alkotóitól című sorozat szerepelőivel, hangulatában és történeteivel a klasszikus…
Grizzy meg akar tanulni mambózni, hogy elkápráztassa szíve hölgyét, aki a ritmusok szerelmese. Az erdésznél talál is oktatóanyagot, amihez egy ritmusra világító táncszőnyeg is tartozik. A gond csak…
Grizzy alaposan beveri a fejét, és rágcsálónak képzeli magát. Megpróbálja elfogadtatni magát a bandával és részt venni a mókában, mint minden más, rendes lemming. Ám újdonsült cimborái hamar rájönnek…
Grizzy alaposan elfáradt és nagyon hívogatja a kanapé, így hát magához veszi a párnáját és a szemfedőjét, ám a lemmingeknek más tervei vannak a kanapéval. Remek trambulint csináltak belőle, ami kiváló helyszíne lehet az aerobikóráknak…
Jimmy és Lance civakodásaik miatt nem tudják megfelelően kiszolgálni Henrit és Wilfriedet a harcban, ezért Colbert elmondja az apródoknak, meg kell tanulniuk partnerként együttműködni. Aztán megbízza őket…
Az egész birodalom rohan megvenni Wilfried FFL (fényes fehér lovag) ruhakollekcióját, kivéve Jimmyt, aki hű marad családja színeihez. Henri ezzel egyet is ért, mígnem meglátnak egy nagyon tetszetős FFL cuccot…
Jimmy rájön, hogy túl alacsony, hogy tornaórán végrehajtsa az apródverseny feladatait, belekortyol Perlin varázslatos növesztőitalába, ám rájön, hogy túl sokat ivott belőle.
Jimmy kap egy sisakot, amitől rettenthetetlen szuperharcossá válik (és lenyűgözi apját), ám kiderül, hogy a sisak igazi rosszfiúmágnes a rajta ülő átok miatt.
A m?vészet világa könny? pénzszerzési lehet?séggel kecsegtet, Mr. Bean pedig le is csap erre. Miután beszerezte a szükséges eszközöket, vidékre indul az üres vászonnal, hogy ihletet keressen, majd a szó…
Bean vesztes csatába bonyolódik a Pokol egyik szárnyas teremtményével. Mr. Bean legyet talál a szobájában és hadat üzen neki, ehhez pedig fegyverekre van szüksége. Rovarirtó? Összetekert magazin? Mindez csak a kezdet…
Mimika-háború. A kényelmes délutáni sétából futás lesz, amikor Mr. Beant hazáig üldözi egy dühös pantomimos. Mr. Beannek még a szokásoshoz képest is eláll a szava, amikor az utcai el?adóm?vész kényelembe…
Mr. Bean számára kiderül, hogy a tisztálkodás is lehet piszkos ügy. Eljött a tavasz els? napja Mr. Bean pedig nekiáll kimosni ruháit, bútorait, mackóját, és persze ? is megmosakszik. Azonban épp most…
Pat őrzi a házat, amíg Lola és a szülei elmennek otthonról. Lola ki is képezte a feladatra. Pat békésen tévét néz, amikor megüti a fülét egy különös hang... Behatoló! De az idegen nem tudja, hogy kivel…
Lola egy pikniken szeretne kipróbálni egy új virtuális valóságra épülő játékot a barátaival. A játék során a madarak ellopják a hűtőtáskát, amelyben a gyerekek elemózsiája van... és amelyben Kapucni is…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Ma van Pat születésnapja! Lola egy óriási léggömbbel készül, amit a kíváncsi Kapucni véletlenül kienged az ablakon. Mivel Lola nagyon elszomorodik, Pat úgy dönt, hogy visszaszerzi a lufit. A madarak ezúttal…
Lola befogad egy madarat, amely nekicsapódott az ablaknak. Csakhogy ez a madár a rosszcsontok egyike, és teljes mértékben kihasználja a lakás kényelmét! Miközben Lola a madarat ápolja, a bajkeverő ráveszi…