Bonbon tévét néz Mrs. Módossal, és meghallja, hogy este ritka jelenség tűnik fel az égen, a mosómedvehold. Amíg tart, állítólag egy mosómedve sem képes ellenállni az ételmosás ösztönének. Bonbon persze…
Mrs. Módos uborkaszeletekkel kezeli a szemét, amit Bentley arra akar kihasználni, hogy megszabaduljon Bonbontól. De az idős hölgy a cicáját követeli, ezért Bentley egy fasírtbábut ad a kezébe, hogy azt dédelgesse…
Hőhullám éri el a várost, és Bonbon alig bírja ki, hogy ne vegye le a meleg masnit. Bentley megpróbálja kihasználni a helyzetet, és vad háború bontakozik ki közöttük a légkondícionáló távirányítójáért…
Minden emlős imádja kaparni a sebeit. Amikor Bonbonnak vakarásgátló gallért kell viselnie egy apró sérülés után, számíthat rá, hogy Bentley nem könnyíti meg az életét. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley…
A Föld jövője Bonbon túlélésétől függ. Ezért Bentley-nek, akarata ellenére, minden kívánságát lesnie kell. De mit tartogat valójában a jövő? Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Amikor Bentley-t véletlenül felrakják egy Déli-sarkra tartó hajóra, Bonbon alig hisz a szerencséjének. De hogy viseli majd a magányt és az élet sótlanságát legjobb barátja és ellensége nélkül? Mrs. Módos…
Mrs. M. gyanakszik, hogy Bonbon bolhás, ezért a masnit bolhanyakörvre szeretné cserélni. De Bentley terve, hogy bolhákkal borítja be a mosómedvét, csúnyán visszaüt. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Bonbon véletlenül megmenti egy mackó életét, így hű barátra tesz szert, aki bármeddig képes elmenni, hogy megvédje őt Bentley-től, aki állandóan le akarja leplezni. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Bonbonnak téli álmot kéne aludnia, de nem engedheti meg magának, különben védtelen lenne Bentley-vel szemben. Vajon végül kiélvezheti a jól kiérdemelt pihenést? Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Grizzy újfent megmutatja a lemmingeknek, hogy nem tudják vele felvenni a versenyt fizikailag, az utolsó üveg csokikrém pedig a legerősebbnek jár. A lemmingek azonban kitalálják, hogy ha egy növények növekedését…
A lemmingek egy egész láda csokikrémet kaparintanak meg, amelyet Grizzy mögé rejtenek el. Mivel pedig a lemmingek a ravaszak és bölcsek, ezért lehetetlen őket nyakon csípni, amikor épp titkos zsákmányukhoz igyekeznek…
Grizzy meg van győződve róla, hogy felfedezte a minőségi élet legfontosabb eszközét: egy pár összekötött szemüveget panorámaképes tévézéshez, rengeteg ráadás jelzővel ellátva, így behatolás elleni figyelmeztetéssel is…
A lemmingek már követelik, hogy ők játszhassanak végre a vadőr mobiljával, ám Grizzynek nincs ínyére osztozkodni. Ráadásul roppant tehetségesen lapítja ki a közelébe merészkedőket, miközben fel sem néz a játékából…
Grizzyt lenyűgözi a tévében látott pantomimes, aki elhiteti a nézőkkel, hogy láthatatlan fal emelkedik előtte. Hogy megszabaduljon az édességes csuporra pályázó lemmingektől, Grizzy elrejti azt és úgy…
A lemmingek vacognak, tüsszögnek és üveges a tekintetük: alaposan megfáztak! Annyira szánnivalóak, hogy még Grizzynek sincs szíve kirakni őket, akkor sem, amikor hozzábújnak melegedni. Úgy dönt, meggyógyítja…
A lemmingek igazi jeges mentára lelnek, ami szó szerint lehűti a leheletüket. Aki megeszi ezeket, egyetlen fújással képes mindent megdermeszteni a közelében. Grizzy azonban nem szívleli túlzottan az ilyen…
Grizzy alig hiszi, ami történt: megevett egy kanállal kedvenc csokikréméből és nem ízlik neki! Ez hogyan lehetséges? Amikor elcsente a lemmingektől, azok nagy élvezettel falatoztak belőle. Gyors nyomozás…
Lolával riportot készít egy állatos magazin, mert ő lett a Hét gazdija. Victor persze féltékeny. Hiszen ő a hét legjobb gazdija, ő minden idők legjobb gazdija! Hogy megakadályozza az interjút, bezárja Lolát a fészerbe…
Victor és Lola a Galaktikus tánc nevű játék nagy rajongója. Már csak egy kártya hiányzik, hogy eljussanak a Galaktikus bajnokság utolsó szintjére, úgyhogy versenyt futnak a kártyát tartalmazó magazin utolsó számáért…
Lola nagyon nyugtalan, mert nemsokára egy nehéz dolgozatot kell megírnia a suliban, és nem érzi felkészültnek magát. Valóban, előző este óta igencsak nehezére esik a tanulás. Pat igyekszik megnyugtatni…
Lola eltökélte, hogy éjszaka elcsíp egy hullócsillagot, amitől kívánhat valamit. Közben a galambok is készen állnak arra, hogy teljesüljön a szívük vágya: megszabalduljanak Kapucnitól. Lola és Victor megpróbál…
Lola a parkban talál rá a magányos és szomorú Victorra. Holnap van a szülinapja, de senki nem szervezett semmit a különleges alkalomra. Úgyhogy az apró termetű, de hatalmas szívű Lola meglepetés pinyátapartit szervez neki…
Lola barátaival középkori szerepjátékot eszel ki, és a kincset (egy csomó édességet) egy ugrálóvárba rejtik el. De a rettegett Fekete Lovag, vagyis Victor megszerzi a kincset és tömlöcbe veti a többieket…
Lola a délutánt volt szomszédjuk, Honorine társaságában tölti. A program: társasjáték és házi pite. Legalábbis Lola ebben reménykedik, mert Honorine süti a legjobb pitét a városban. De persze a guanók…
Lola madáretetés közben felfigyel rá, hogy a galambok brutális erejüket kihasználva félretolják a többi madarat, hogy ők kaparinthassák meg az eleséget. Az igazságtalanságtól lesújtva a lány úgy dönt…
Lolának furulyaszólót kell játszania az esti hangversenyen. Amikor színpadra áll, Victor eljátssza, hogy szellemek kísértenek a helyen. Egyik rejtélyes esemény követi a másikat, végül Lola hangszere eltűnik…
Catnek esszét kell írnia kedvenc legendás hőséről, és ő lelkesen mesélni kezd a Hattyúról. De Kútfő kisasszony azonnal félbeszakítja azzal, hogy a Hattyú nem létező személy, csak egy gyerekmese szereplője…
Amikor egy öreg nagynéni látogatja meg a királynőt Cat Jimmy és Henri biztos benne hogy álruhás gonosztevő ezért Jimmy és Henri inasnak öltözve kémked utána. Nem is sejtik hogy Wilfried is a kastélyban van: és inkább miatta kéne aggódniuk…
Jimmy, Cat és Bjorn elhatározza, hogy legjobb barátokat faragnak Henriből és Rossz Jackből, hogy nyugodtan játszhassanak Mérges lovagokat, és ne kelljen ellenségük apjától félniük.
Amikor Jimmy egy álomban ébred, és észreveszi hogy mindenki más is vele van, rájön, hogy Hősországot elátkozták. Az álomvilágban kell rájönniük, ki áll a dolog hátterében, hogy megtörhessék az átkot. Különben örökre az álomban ragadnak…
Miközben Jimmy bemutatja, hogyan is kell kimenteni egy hercegnőt a vártoronyból, Catet elrabolja Rossz Jack. Amíg Cat túszként Rossz Jack idegeire megy, addig Jimmy az apukájával igyekszik megmenteni a lányt…
Bonbon tévét néz Mrs. Módossal, és meghallja, hogy este ritka jelenség tűnik fel az égen, a mosómedvehold. Amíg tart, állítólag egy mosómedve sem képes ellenállni az ételmosás ösztönének. Bonbon persze…
Mrs. Módos uborkaszeletekkel kezeli a szemét, amit Bentley arra akar kihasználni, hogy megszabaduljon Bonbontól. De az idős hölgy a cicáját követeli, ezért Bentley egy fasírtbábut ad a kezébe, hogy azt dédelgesse…
Hőhullám éri el a várost, és Bonbon alig bírja ki, hogy ne vegye le a meleg masnit. Bentley megpróbálja kihasználni a helyzetet, és vad háború bontakozik ki közöttük a légkondícionáló távirányítójáért…
Minden emlős imádja kaparni a sebeit. Amikor Bonbonnak vakarásgátló gallért kell viselnie egy apró sérülés után, számíthat rá, hogy Bentley nem könnyíti meg az életét. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley…
A Föld jövője Bonbon túlélésétől függ. Ezért Bentley-nek, akarata ellenére, minden kívánságát lesnie kell. De mit tartogat valójában a jövő? Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Amikor Bentley-t véletlenül felrakják egy Déli-sarkra tartó hajóra, Bonbon alig hisz a szerencséjének. De hogy viseli majd a magányt és az élet sótlanságát legjobb barátja és ellensége nélkül? Mrs. Módos…
Mrs. M. gyanakszik, hogy Bonbon bolhás, ezért a masnit bolhanyakörvre szeretné cserélni. De Bentley terve, hogy bolhákkal borítja be a mosómedvét, csúnyán visszaüt. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Bonbon véletlenül megmenti egy mackó életét, így hű barátra tesz szert, aki bármeddig képes elmenni, hogy megvédje őt Bentley-től, aki állandóan le akarja leplezni. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Bonbonnak téli álmot kéne aludnia, de nem engedheti meg magának, különben védtelen lenne Bentley-vel szemben. Vajon végül kiélvezheti a jól kiérdemelt pihenést? Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Grizzy újfent megmutatja a lemmingeknek, hogy nem tudják vele felvenni a versenyt fizikailag, az utolsó üveg csokikrém pedig a legerősebbnek jár. A lemmingek azonban kitalálják, hogy ha egy növények növekedését…
A lemmingek egy egész láda csokikrémet kaparintanak meg, amelyet Grizzy mögé rejtenek el. Mivel pedig a lemmingek a ravaszak és bölcsek, ezért lehetetlen őket nyakon csípni, amikor épp titkos zsákmányukhoz igyekeznek…
Grizzy meg van győződve róla, hogy felfedezte a minőségi élet legfontosabb eszközét: egy pár összekötött szemüveget panorámaképes tévézéshez, rengeteg ráadás jelzővel ellátva, így behatolás elleni figyelmeztetéssel is…
A lemmingek már követelik, hogy ők játszhassanak végre a vadőr mobiljával, ám Grizzynek nincs ínyére osztozkodni. Ráadásul roppant tehetségesen lapítja ki a közelébe merészkedőket, miközben fel sem néz a játékából…
Grizzyt lenyűgözi a tévében látott pantomimes, aki elhiteti a nézőkkel, hogy láthatatlan fal emelkedik előtte. Hogy megszabaduljon az édességes csuporra pályázó lemmingektől, Grizzy elrejti azt és úgy…
A lemmingek vacognak, tüsszögnek és üveges a tekintetük: alaposan megfáztak! Annyira szánnivalóak, hogy még Grizzynek sincs szíve kirakni őket, akkor sem, amikor hozzábújnak melegedni. Úgy dönt, meggyógyítja…
A lemmingek igazi jeges mentára lelnek, ami szó szerint lehűti a leheletüket. Aki megeszi ezeket, egyetlen fújással képes mindent megdermeszteni a közelében. Grizzy azonban nem szívleli túlzottan az ilyen…
Grizzy alig hiszi, ami történt: megevett egy kanállal kedvenc csokikréméből és nem ízlik neki! Ez hogyan lehetséges? Amikor elcsente a lemmingektől, azok nagy élvezettel falatoztak belőle. Gyors nyomozás…
Tom eléri, hogy Spike-ot beirassák egy kutyaiskolába, és Jerry védtelenné váljon. Ám amikor Spike visszatér, Tom mindent megtesz, hogy visszahozza a régi Spike-ot. Jerry viszont szembeszáll vele, hogy segítsen Spike-nak megőrizni nyugalmát…
Tom azt a szigorú utasítást kapja, hogy ne ébressze fel a boszorkány nővéreket, ám Jerry megpróbálja bajba keverni. Amikor Tom egy varázspálcával életre kelti a bútorokat, Newt segítségére van szüksége, hogy minden újból a régi legyen…
Rick és Ginger új matracot vesznek, amely számtalan high tech funkcióval rendelkezik. Szigorúan megtiltják Tomnak, hogy ráfeküdjön, ám Butch mégis meggyőzi, hogy próbálja ki. Jerry megtréfálja őket…
Tom és Jerry belekóstolnak a szabadságba, amikor Yosemite-be utaznak kempingezni. Tom nagyon szeretne lazítani, ám a természet és lakói: köztük a medvék: miatt ez lehetetlennek bizonyul. A Tom és Jerry…
Amikor Tom és Jerry véletlenül elrontják Tyke szülinapi buliját, Spike ráveszi őket, hogy vegyék át szervezés és lebonyolítás feladatát. Szórakoztatniuk kell a meghívottakat, ám akármihez is kezdenek, minden balul sül el…
Miután megihleti egy állatokról szóló tévés természetfilm, Mr. Bean leporolja fényképez?gépét és vidékre indul, hogy elkészítse a tökéletes természetfotót. Két, vadászként esemény- és eredménytelenül eltöltött…
Bean rájön, hogy a szervezett b?nözés világában a plüssmackó nem mindig mackó. El?fordul, hogy nyuszi. Míg élelemre vadászik a szupermarketben, elrabolják Mr. Bean régi cimboráját és társát, Teddyt. Bean…
Mr. Bean nem talál parkolóhelyet, így hát csinál magának. Mr. Bean kedvencével, Teddyvel a moziba indul megnézni kedvenc filmjét, a Titanicot, már csak az autóját kell leparkolnia. Ám ha az ember történetesen Mr…
Miközben elásott kincset hoz felszínre, Mr. Bean olyan mély lyukat ás, amib?l nem tud kikecmeregni.
Bash olyan magasra feltüti a fára a labdát, hogy az Napoleon fészkében köt ki, aki ráül, mivel azt hiszi, hogy egy tojás. Bash számtalanszor kísérli meg visszaszerezni, sikertelenül. Végül azonban Fixit ravasz terve sikerrel jár…
Ahhoz, hogy megoldják a különös Kristályféreg, a denevérszerű barlangi szörny rejtélyét, a csapatnak el kell látogatnia a kristálybaldachinba, ami a különleges képződmények labirintusa. A feladatot…
Annak ellenére, hogy Vilma nem rajong a vízért, a csapat felszáll Fred unokatestvérének hajójára. Ám a vízfóbia a legkisebb problémájuk, amikor egy rémisztő tengeri szörny megtámadja a hajót. A Csak lazán…
Toodles felbéreli Tomot és Jerryt, hogy derítsék ki, ki akarja ellopni a tonhalkonzerveit, és akadályozzák meg ebben. Nyomozásuk során rejtélyes alakok támadnak rájuk, és hamarosan rájönnek, hogy Toodles…
Tom és Jerry véletlenül kizárja magát házból: addig kergetik egymást a csodás téli tájon, amíg egyszer csak észre nem veszik, hogy nem tudnak bemenni. Össze kell fogniuk, hogy bejussanak a házba, mielőtt az időjárás még rosszabbra fordul…
Jerry elvesz 8-at Tom 9 életéből. Tom varázslattal próbálja visszaszerezni az életeit, ám ehelyett saját 8 idegesítő szellemével találja szemben magát. Együtt megpróbálják elkapni Jerryt, ám az egér még így is túljár az eszükön…
Tom csapdát állít Jerrynek arra az esetre, ha este felkelne és nassolni támadna kedve. Balszerencséjére azonban ő maga esik csapdába: a feje beszorul az egérlyukba. Jerry minden erejét bevetve igyekszik…
Ahhoz, hogy meg tudják oldani a korábbi fellépéseinek helyszínén kísértő szellem rejtélyét, a csapat tagjainak úgy kell tenniük, mintha egy rockbandában játszanának. Vajon sikerül megoldaniuk az ügyet…
Fred izgatottam várja, hogy meglátogathassa a Széfet; a szigorúan őrzött börtönt, ahonnan még senki sem tudott megszökni. Ám amikor Stealing Stan (John Dimaggio), a korábbi elítélt szelleme terrorizálni…
Mrs. Módos egy csodás erdőbe szervez kirándulást, de hamarosan eltévednek a vadonban. Amikor minden elemózsiájuk egy szakadékba esik, sem Binikos talpraesettsége nem segít, sem az, hogy Forsythe módszeresen rekonstruálja az útjukat…
Mrs. Módost meglátogatja régi barátja, Mosó Matyi, a híres prémvadász, aki mindenkinél több mosómedvét ejtett el a világon. De Matyi már öreg és vaksi. Vagyis nem fogja felfedezni, hogy Bonbon mosómedve, amíg meg nem érinti a bundáját…
Forsythe nem bírja tovább elviselni Bonbon és Bentley csatározását. Úgy dönt, megszabadul a kedvencektől, de nem számol a két rivális kitartásával. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Eljött a Nemzetközi Inasszövetség éves ellenőrzésének napja. Forsythe minden évben megnyeri a legnagyobb elismerést jelentő érmét. Sosem akart állatot a házba, így Bonbon és Bentley valóságos rémálom számára…
Binikos aggódik Mrs. Módos erőnlétéért ezért különleges izmosító gépet rendel. De Bonbon menekülés közben véletlenül beleesik. Amikor kiszabadul csupa izom. Gigászi csata veszi kezdetét. Mrs. Módos és…
Bonbon túl sok édességet evett és kilyukadt a foga. Be kell tömetnie az állatorvosnál. Bentley próbálja megmutatni Dr. Fhájnak hogy Bonbon mosómedve és nem cica. De az egyébként higgadt orvos valamiért röhögőgörcsöt kap…
Az állatorvos a Módos Kúriába érkezik és rögtön látja hogy Bonbon és Bentley között konfliktus van. Onnan tudja hogy beszél az állatok nyelvén! Vagyis ezt állítja... Bentley el is hiszi és megpróbálja lebuktatni Bonbont…
Tom eléri, hogy Spike-ot beirassák egy kutyaiskolába, és Jerry védtelenné váljon. Ám amikor Spike visszatér, Tom mindent megtesz, hogy visszahozza a régi Spike-ot. Jerry viszont szembeszáll vele, hogy segítsen Spike-nak megőrizni nyugalmát…
Tom azt a szigorú utasítást kapja, hogy ne ébressze fel a boszorkány nővéreket, ám Jerry megpróbálja bajba keverni. Amikor Tom egy varázspálcával életre kelti a bútorokat, Newt segítségére van szüksége, hogy minden újból a régi legyen…
Rick és Ginger új matracot vesznek, amely számtalan high tech funkcióval rendelkezik. Szigorúan megtiltják Tomnak, hogy ráfeküdjön, ám Butch mégis meggyőzi, hogy próbálja ki. Jerry megtréfálja őket…
Tom és Jerry belekóstolnak a szabadságba, amikor Yosemite-be utaznak kempingezni. Tom nagyon szeretne lazítani, ám a természet és lakói: köztük a medvék: miatt ez lehetetlennek bizonyul. A Tom és Jerry…
Amikor Tom és Jerry véletlenül elrontják Tyke szülinapi buliját, Spike ráveszi őket, hogy vegyék át szervezés és lebonyolítás feladatát. Szórakoztatniuk kell a meghívottakat, ám akármihez is kezdenek, minden balul sül el…
Ahhoz, hogy megoldják a különös Kristályféreg, a denevérszerű barlangi szörny rejtélyét, a csapatnak el kell látogatnia a kristálybaldachinba, ami a különleges képződmények labirintusa. A feladatot…
Annak ellenére, hogy Vilma nem rajong a vízért, a csapat felszáll Fred unokatestvérének hajójára. Ám a vízfóbia a legkisebb problémájuk, amikor egy rémisztő tengeri szörny megtámadja a hajót. A Csak lazán…
Pökhendi főszereplőt keres új filmjéhez. Mrs. Módos egészen lázba jön. De Bentleynek először a castingon kell bizonyítania. A féltékeny Bonbon azonban mindent megtesz, hogy szabotálja Bentley nagy pillanatát…
Bonbonnak át kell szerveznie szoros evési ütemtervét, hogy elmehessen Misi és Masi szülinapi bulijára, különben oda a barátságuk. Sajnos a buli épp akkor van, amikorra Mrs. Módos fényképészt hívott, aki…
Bentley fél, hogy a macskának álcázott mosómedve udvariatlan viselkedésével szégyent hoz a Módos családra. De miközben jómodorra próbálja tanítani, bekövetkezik az, amitől a legjobban félt: megszégyenülnek Mrs…
Közeledik a karácsony, és Bonbon szerint vicces lenne, ha Mrs. Módos venne egy csúnya kutyapulcsit Bentley-nek. A rendelést elküldik, és kezdetét veszi a megaláztatás. Bonbonnak persze eszébe sem jutott…
Mrs. Módos vesz egy tanulósisakot, hogy megtanuljon kötni. Amikor Bentley a szalaglopási technikáját próbálja csiszolni a sisak segítségével, kergetőzés közben még a rakétatudományt is elsajátítják, és…
Bentley újságírásba fog, és a két állat között sajtóháború tör ki. Bonbon rögtön felismeri ősellensége célját, és úgy dönt, bosszút ál: és saját újságot indít. Mrs. Módos és imádott kutyája Bentley egy rettentő gazdag villában élnek…
Mrs. Módos talál egy régi hipnotizáló órát a padláson, és Addie-nek adja, hogy játsszon vele. Nagyszerű! Bonbon elcseni az ingát, és tudta nélkül titkos utasításokat hipnotizál Bentley-be. Később, a kerti…
Toodles felbéreli Tomot és Jerryt, hogy derítsék ki, ki akarja ellopni a tonhalkonzerveit, és akadályozzák meg ebben. Nyomozásuk során rejtélyes alakok támadnak rájuk, és hamarosan rájönnek, hogy Toodles…
Tom és Jerry véletlenül kizárja magát házból: addig kergetik egymást a csodás téli tájon, amíg egyszer csak észre nem veszik, hogy nem tudnak bemenni. Össze kell fogniuk, hogy bejussanak a házba, mielőtt az időjárás még rosszabbra fordul…
Jerry elvesz 8-at Tom 9 életéből. Tom varázslattal próbálja visszaszerezni az életeit, ám ehelyett saját 8 idegesítő szellemével találja szemben magát. Együtt megpróbálják elkapni Jerryt, ám az egér még így is túljár az eszükön…
Tom csapdát állít Jerrynek arra az esetre, ha este felkelne és nassolni támadna kedve. Balszerencséjére azonban ő maga esik csapdába: a feje beszorul az egérlyukba. Jerry minden erejét bevetve igyekszik…
Miután megihleti egy állatokról szóló tévés természetfilm, Mr. Bean leporolja fényképez?gépét és vidékre indul, hogy elkészítse a tökéletes természetfotót. Két, vadászként esemény- és eredménytelenül eltöltött…
Bean rájön, hogy a szervezett b?nözés világában a plüssmackó nem mindig mackó. El?fordul, hogy nyuszi. Míg élelemre vadászik a szupermarketben, elrabolják Mr. Bean régi cimboráját és társát, Teddyt. Bean…
Mr. Bean nem talál parkolóhelyet, így hát csinál magának. Mr. Bean kedvencével, Teddyvel a moziba indul megnézni kedvenc filmjét, a Titanicot, már csak az autóját kell leparkolnia. Ám ha az ember történetesen Mr…
Miközben elásott kincset hoz felszínre, Mr. Bean olyan mély lyukat ás, amib?l nem tud kikecmeregni.
Ahhoz, hogy meg tudják oldani a korábbi fellépéseinek helyszínén kísértő szellem rejtélyét, a csapat tagjainak úgy kell tenniük, mintha egy rockbandában játszanának. Vajon sikerül megoldaniuk az ügyet…
Fred izgatottam várja, hogy meglátogathassa a Széfet; a szigorúan őrzött börtönt, ahonnan még senki sem tudott megszökni. Ám amikor Stealing Stan (John Dimaggio), a korábbi elítélt szelleme terrorizálni…
A lemmingeket megihleti egy küzdősportokkal foglalkozó könyv és minden, kezük ügyébe akadó, fából készült dolgot elkezdenek kettétörni. Amikor Grizzy le akarja állítani őket, áttérnek a következő szintre…
Grizzy azt álmodja, hogy hős lovag, aki épp megmenti szíve választottját. Ám amikor épp karjaiba venné őt, felriad a lemmingek lármázására, akik irdatlan zenebonát csapnak. Grizzy minden vágya, hogy ott…
Grizzy kétségbeesetten ácsorog az éléskamra előtt, mivel teljesen kifogyott a csokikészlete. Rájön, hogy a lemmingek egy bonyolult receptből maguknak főzik a csokit, és ha ők képesek rá, vajon neki miért…
Grizzy meglát egy reklámot egy magazinban, amin egy férfi gyémántot ad egy nőnek, és elképzeli, amint átadja a vadőr jegygyűrűjét szerelmének. Ám a gyűrűben lévő gyémántnak nyoma vész, mivel a lemmingek…
Grizzy véletlenül egy mikroprocesszort dug a halántékába, és kivételesen intelligens lénnyé változik tőle, aki előre látja a jövőbeli eseményeket. Átlag feletti IQ-jával nemcsak hogy eddig ismeretlen kényelemben…
A lemmingek kiváló nasit készítenek uzsonnára a konyhaszekrényben talált utolsó adag csokikrémből. Ám balszerencséjükre megjelenik Grizzy! A rajtakapott lemmingek a gyanú elterelése érdekében egy macipizsamában rejtik el a krémes bödönt…
Grizzy nagyon örül, amikor rájön, hogy a vadőr fényképezőgépével készített képeket ki is lehet nyomtatni a vadonatúj nyomtatóval. Úgy dönt, megörökíti és bekeretezi magát, ám amikor a nyomtatásra kerül sor, kifogy a papír a nyomtatóból…
Ma van Pat születésnapja! Lola egy óriási léggömbbel készül, amit a kíváncsi Kapucni véletlenül kienged az ablakon. Mivel Lola nagyon elszomorodik, Pat úgy dönt, hogy visszaszerzi a lufit. A madarak ezúttal…
Lola befogad egy madarat, amely nekicsapódott az ablaknak. Csakhogy ez a madár a rosszcsontok egyike, és teljes mértékben kihasználja a lakás kényelmét! Miközben Lola a madarat ápolja, a bajkeverő ráveszi…
Lola, Lucie és Hugo azt játsszák, hogy ők a Karib-tenger kalózai. Patre osztották a vehemens tengeri kalóz szerepét. Minden gyerek hozott valamit, ami a kincset jelképezi: Lola például az anyukája ékszeres dobozát…
Lola egy barátjával labdázik, amikor a labda átrepül Victorék kertjébe. Pat visszahozná, de Tank nemcsak, hogy az útjába áll, de még végig is kergeti az utcán! Sajnos a gyepmester is a nyomukba szegődik…
Hegymászás idején Lola felfedez egy jégtömbbe fagyott madarat. Csak nem egy kőkorszaki leletre bukkant? A rosszcsont madaraknak meggyőződésük, hogy erről lehet szó, így mindent megtesznek, hogy kiszabadítsák…
Lola és Lucy éjszakai sátorozásra készül. Remekül szórakoznak! Pat segít a lányoknak felállítani a sátrat, ráadásul még azt is vállalja, hogy éjszaka őrzi az álmukat. Minden jól megy egészen addig, amíg…
Lola egy napig vigyáz egy kiskutyára, amelyről kiderül, hogy igazi méregzsák! Pat minden tőle telhetőt megtesz, hogy a kutyus ne tegye tönkre az otthonukat. Pat kistermetű játékos kutya mégis ő a hős…
Egy rejtélyes barlangban Grizzy és a lemmingek varázslatos játékot találnak. A társasjáték mezőin megjelenő események megelevenednek a lépések nyomán. Ám amikor Grizzy és a lemmingek rájönnek erre, már túl késő abbahagyni a játékot…
Grizzy talál egy nagy, szőrös lemming kesztyűbábot a kanapé párnái között. Beledugja a kezét és eljátssza, hogy a báb fojtogatja őt. A lemmingek ezt látva úgy vélik, a báb valamiféle szuperlemming és elkezdik imádva tisztelni…
Grizzy egy halloween buli maradványaira lel a vadőr kunyhójában, amit teljesen feldíszítettek az ünnepségre. Míg a furcsa hangulat Grizzyt megzavarja, a lemmingek a hetedik mennyországban érzik magukat…
Grizzy egy általa csodaszépnek tartott műanyag gyűrűvel akarja meglepni szíve választottját, ám miután a bizsut a szemetesben találta, először meg is kell mosnia. Sajnos épp a lemmingek használják a ház egyetlen szappanját: bobozáshoz…
Grizzy különös szobrocskát talál, ami képes felcserélni két élőlény lelkét, majd hamar egy rénszarvas testében találja magát. Azonnal megpróbálja visszafordítani a folyamatot, ám a lemmingek ellopják…
Grizzy lazacot akar fogni a folyóból, ám fura dolgot zsákmányol: egy régi, mesebeli varázstükröt. Ahelyett, hogy a belenéző személy tükörképét mutatná, a tükör környezete idealizált változatát jeleníti meg…
Egy cirkuszi karavánról lepottyant tokban a lemmingek egy varázspálcát találnak, ami képes megbűvölni és életre kelteni a tárgyakat. Grizzy úgy véli, rengeteg munkát spórolhatna meg egy ilyen pálcával…
Jimmy és Cat a tudomány segítségével akarják megnyerni az iskolai Mágikus Vásárt, osztálytársaik azonban azt hiszik, hogy a sötét mágia mesterei. Amikor azonban a birodalom gonosz varázslója tudomást szerez…
Amikor Jimmy egy újabb nagyszerű napjáról mesél, amit az apjával töltött, Cat és Bjorn rájön, hogy az ő szüleik nem is olyan menők. Jimmy azt javasolja, töltsenek el egy napot szüleikkel. De a királynő…
Henri meg van róla győződve, hogy minden csatát megnyer, hála a babonás rituáléjának. Wilfried ellopja a kabaláját, amitől Henri elveszíti magabiztosságát, és veszélybe kerül. Catnek és Jimmynek kell megmentenie őt…
Amikor Colbert rajtakapja Jimmyt és a lovagokat, hogy küldetéseket cserélnek a több győzelmi pont reményében, dühös lesz, és visszaküldi a lovagokat az apródiskolába, hogy megtanulják, milyen egy igazi lovag…