Mrs. Módos úgy érzi, alsórendűbb, mint a többi barátja, hiszen a többiek cicája annyi versenyt nyert már. Neki is trófeát kell szereznie! Úgyhogy benevezi Bonbont a legnagyobb macskaversenyre, és Binikost…
Egy hatalmas lakomával a bendőjében Bonbonra hirtelen rátör a nosztalgia egykori otthona, a szemétdomb iránt. Hazamegy bulizni, ahol végre önmagát adhatja. Misi és Masi boldog, hogy hazatért a pajtásuk, és alaposan feldúlják a környéket…
Mrs. Módos hamisított műalkotást kap, amit azonnal vissza is küld. Bentley úgy intézi, hogy Bonbon is bekerüljön a csomagba. De a nagy sietségben véletlenül Oswald bácsi képe is a dobozba pottyan. De Mrs…
Mrs. Módos biztonsági rendszert szereltet a házba. Miközben alszik, Bonbon és Bentley egymás ellen használja a rendszer csapdáit és bombáit. Végül beindítják az önmegsemmisítőt, és a mélyen alvó Módos…
Forsythe megunja, hogy folyton Bonbon és Bentley csatározása után takarítson, így megkéri Mrs. Módost, hogy egy állatsuttogó segítségével fegyelmezze meg a kedvenceit. Mrs. Módos azt feleli, ne féljen, tudja a megoldást…
Bentley csúnyán beveri a fejét és amikor felébred, fogalma sincs róla, kicsoda. Bonbon megragadja a lehetőséget, hogy örökre megszabaduljon Bentley-től. Elhiteti vele, hogy mosómedve és a családjával…
Mrs. Módos egy csodás erdőbe szervez kirándulást, de hamarosan eltévednek a vadonban. Amikor minden elemózsiájuk egy szakadékba esik, sem Binikos talpraesettsége nem segít, sem az, hogy Forsythe módszeresen rekonstruálja az útjukat…
Mrs. Módost meglátogatja régi barátja, Mosó Matyi, a híres prémvadász, aki mindenkinél több mosómedvét ejtett el a világon. De Matyi már öreg és vaksi. Vagyis nem fogja felfedezni, hogy Bonbon mosómedve, amíg meg nem érinti a bundáját…
Forsythe nem bírja tovább elviselni Bonbon és Bentley csatározását. Úgy dönt, megszabadul a kedvencektől, de nem számol a két rivális kitartásával. Isten hozott a Módos kúriában, a rendkívül tehetős idős hölgy, Mrs…
Grizzy széfet csinál a hűtőből még kombinációs zárral is ellátja nehogy a lemmingek elcsenjék a csokikrémjét. A kisállatok hiába próbálják feltörni a hűtőt míg meg nem látják amint Grizzy álmában feláll…
A lemmingek új játékot találnak ki feldobják a pattogatott kukoricát és szájjal kapják el. Grizzy észreveszi hogy álmai hölgyének figyelmét felkeltette a kukoricaillat és úgy dönt áthívja nassolni ám előbb…
Grizzy meg akar tanulni mambózni hogy elkápráztassa szíve hölgyét aki a ritmusok szerelmese. Az erdésznél talál is oktatóanyagot amihez egy ritmusra világító táncszőnyeg is tartozik. A gond csak az hogy…
Grizzy alaposan beveri a fejét és rágcsálónak képzeli magát. Megpróbálja elfogadtatni magát a bandával és részt venni a mókában mint minden más rendes lemming. Ám újdonsült cimborái hamar rájönnek milyen…
Grizzy alaposan elfáradt és nagyon hívogatja a kanapé így hát magához veszi a párnáját és a szemfedőjét ám a lemmingeknek más tervei vannak a kanapéval. Remek trambulint csináltak belőle ami kiváló helyszíne lehet az aerobikóráknak…
Grizzy rájön hogy a lemmingek őrült riszálása valójában annak köszönhető hogy bolhásak. Amikor magán is észlelni kezdi a jeleket Grizzy bepánikol! Elhatározza hogy kiirtja az élősködőket mind egy szálig…
Az újabb hőhullámban még a folyó is kiszárad. A szomjas Grizzy rájön hogy a lemmingek az utolsó palack vízzel töltötték tele a felfújhatós medencét és semmiképpen sem hagyhatja hogy úszkálni kezdjenek benne míg szomját nem oltotta…
A lemmingek elkapnak egy kis pókot akinek a ragadós és rugalmas fonala kiválónak bizonyul némi bungee jumpinghoz. Grizzy akit nem vonz a hálóba gabalyodás lehetősége úgy dönt eltiporja a nyolclábút. Mindössze…
Grizzy és a lemmingek a csokikrémes bödönök fedeléért küzdenek amit a rágcsálók zsetonnak használnának szerencsejátékhoz. A bolt közelében van is két nyerőgép amelyekbe a fedelek méretének megfelelő érmét…
Lola benevezi Patet egy szépségversenyre. De hősünk számára Kapucni az igazi sztár. Lola beleegyezik, hogy Kapucnit nevezze be helyette, és el is kezdi felkészíteni a cicát a műsorra, és állatkozmetikushoz viszi…
Lola Kapucni és Pat a Halloweent ünneplik. Victor alig várja hogy megijeszthesse a kislányt és a kisállatokat de egyszerűen nem jár sikerrel így Tankot bízza meg a feladattal. A madarak eközben édességet szeretnének szerezni…
Lola megnyer egy versenyt, így találkozhat kedvenc énekesnőjével, Lady Kawaii-jal. De Victor és a guanók meg akarják szerezni a jegyét. Patnek minden trükkjét be kell vetnie, hogy Lola mégis elmehessen a koncertre…
Lola szülinapi bulit rendez a galambok pedig találnak egy kóbor kutyát aki pontosan úgy néz ki mint Pat. Nagyszerű ötletük támad: elcsábítják az idegen kutyát Lola házához és rengeteg csontot ígérnek azért…
Lola és Pat a kertben készülődik a Lola által kitalált húsvéti tojásvadászatra. Csakhogy a madarakban feltámad az anyai ösztön és mindenáron szeretnék kikölteni a tojásokat. Kapucni szeretné megnézni…
Az iskolából hazafelé Lola beugrik a boltba egy müzliszeletért. De amikor indulna kifelé, az eladó nem engedi, mert lopással vádolja. Pat nyomozásba fog, hogy bebizonyítsa barátja ártatlanságát, és kiderítse, ki az igazi tolvaj…
Pat Lolával és Kapucnival az állatorvoshoz megy, hogy levegyék a lábáról a gipszet. De a váróteremben Kapucni véletlenül kienged egy kiskutyát a ketrecéből. A kutyus kiszabadul, és Lola üldözni kezdi, miközben Pat Kapucnira vigyáz…
Böngészés közben Lola rátalál arra a lámpára amit anyukája már régen keres ezért találnia kell egy olyan régi játékot amit el tud cserélni a lámpára. A kezébe akad Sandy százados a baba akitől Pat kölyökkutya korában rettegett…
Victor elutazik a hétvégére Lola pedig felajánlja hogy vigyáz Tankra pedig jól tudja hogy mennyire nem szívlelik a kedvencei. Ennek ellenére mindnyájan kétségbe esnek amikor Tanknak nyoma vész. Pat rájön…
Miután a Királynő megeszik egy nyalókát, amitől elkezd zsugorodni, Jimmynek és Henrinek el kell kapnia a Sötét erdő boszorkányát, hogy elkészítse az ellenszert. Előbb azonban meg kell birkózniuk egy varázslattal…
Jimmy véletlenül ráveszi Ronnyt, hogy készítsen interjút egy sziklaszörnnyel, így neki kell elkísérnie Cattel és Henrivel karöltve a Sötét erdőbe, hogy szemtől szemben találkozzon a veszélyes teremtménnyel…
Jimmy szeretne felvágni Lance és a többi apród előtt, így Bjornön repülve érkezik meg a kastélyba, és úgy tesz, mintha a sárkány a háziállata lenne. De amikor Wilfried elkapja a szörnyeteget, Rossz Jack…
A Királynő azt kívánja hogy lovagjai bárcsak szünetet tarthatnának a gonosztevők ellen vívott különösen megerőltető harcban. Jimmy ezért azt javasolja hogy az uralkodó kiáltson ki fegyverszünetet és hívja…
Jimmy és Cat a tudomány segítségével akarják megnyerni az iskolai Mágikus Vásárt, osztálytársaik azonban azt hiszik, hogy a sötét mágia mesterei. Amikor azonban a birodalom gonosz varázslója tudomást szerez…
Eljött a Nemzetközi Inasszövetség éves ellenőrzésének napja. Forsythe minden évben megnyeri a legnagyobb elismerést jelentő érmét. Sosem akart állatot a házba, így Bonbon és Bentley valóságos rémálom számára…
Binikos aggódik Mrs. Módos erőnlétéért, ezért különleges izmosító gépet rendel. De Bonbon menekülés közben véletlenül beleesik. Amikor kiszabadul, csupa izom. Gigászi csata veszi kezdetét. Isten hozott…
Bonbon túl sok édességet evett és kilyukadt a foga. Be kell tömetnie az állatorvosnál. Bentley próbálja megmutatni Dr. Fhájnak, hogy Bonbon mosómedve, és nem cica. De az egyébként higgadt orvos valamiért röhögőgörcsöt kap…
Az állatorvos a Módos Kúriába érkezik, és rögtön látja, hogy Bonbon és Bentley között konfliktus van. Onnan tudja, hogy beszél az állatok nyelvén! Vagyis ezt állítja... Bentley el is hiszi, és megpróbálja lebuktatni Bonbont…
Új cicát találnak a kúriában. Mrs. Módos azonnal beleszeret! Bonbonnak bele kell törődnie, de valami nem stimmel. Ki kell derítenie, ki ez az új, cuki kiscica. Isten hozott a Módos kúriában, a rendkívül tehetős idős hölgy, Mrs…
Pökhendi főszereplőt keres új filmjéhez. Mrs. Módos egészen lázba jön. De Bentleynek először a castingon kell bizonyítania. A féltékeny Bonbon azonban mindent megtesz, hogy szabotálja Bentley nagy pillanatát…
Bonbonnak át kell szerveznie szoros evési ütemtervét, hogy elmehessen Misi és Masi szülinapi bulijára, különben oda a barátságuk. Sajnos a buli épp akkor van, amikorra Mrs. Módos fényképészt hívott, aki…
Bentley fél, hogy a macskának álcázott mosómedve udvariatlan viselkedésével szégyent hoz a Módos családra. De miközben jómodorra próbálja tanítani, bekövetkezik az, amitől a legjobban félt: megszégyenülnek Mrs…
Közeledik a karácsony, és Bonbon szerint vicces lenne, ha Mrs. Módos venne egy csúnya kutyapulcsit Bentley-nek. A rendelést elküldik, és kezdetét veszi a megaláztatás. Bonbonnak persze eszébe sem jutott…
Grizzy széfet csinál a hűtőből még kombinációs zárral is ellátja nehogy a lemmingek elcsenjék a csokikrémjét. A kisállatok hiába próbálják feltörni a hűtőt míg meg nem látják amint Grizzy álmában feláll…
A lemmingek új játékot találnak ki feldobják a pattogatott kukoricát és szájjal kapják el. Grizzy észreveszi hogy álmai hölgyének figyelmét felkeltette a kukoricaillat és úgy dönt áthívja nassolni ám előbb…
Grizzy meg akar tanulni mambózni hogy elkápráztassa szíve hölgyét aki a ritmusok szerelmese. Az erdésznél talál is oktatóanyagot amihez egy ritmusra világító táncszőnyeg is tartozik. A gond csak az hogy…
Grizzy alaposan beveri a fejét és rágcsálónak képzeli magát. Megpróbálja elfogadtatni magát a bandával és részt venni a mókában mint minden más rendes lemming. Ám újdonsült cimborái hamar rájönnek milyen…
Grizzy alaposan elfáradt és nagyon hívogatja a kanapé így hát magához veszi a párnáját és a szemfedőjét ám a lemmingeknek más tervei vannak a kanapéval. Remek trambulint csináltak belőle ami kiváló helyszíne lehet az aerobikóráknak…
Grizzy rájön hogy a lemmingek őrült riszálása valójában annak köszönhető hogy bolhásak. Amikor magán is észlelni kezdi a jeleket Grizzy bepánikol! Elhatározza hogy kiirtja az élősködőket mind egy szálig…
Az újabb hőhullámban még a folyó is kiszárad. A szomjas Grizzy rájön hogy a lemmingek az utolsó palack vízzel töltötték tele a felfújhatós medencét és semmiképpen sem hagyhatja hogy úszkálni kezdjenek benne míg szomját nem oltotta…
A lemmingek elkapnak egy kis pókot akinek a ragadós és rugalmas fonala kiválónak bizonyul némi bungee jumpinghoz. Grizzy akit nem vonz a hálóba gabalyodás lehetősége úgy dönt eltiporja a nyolclábút. Mindössze…
Grizzy és a lemmingek a csokikrémes bödönök fedeléért küzdenek amit a rágcsálók zsetonnak használnának szerencsejátékhoz. A bolt közelében van is két nyerőgép amelyekbe a fedelek méretének megfelelő érmét…
A kisfiú zajt hall az éjszaka közepén, ezért Binky és Gordon bemennek a dobozok szobájába, (padlás) , hogy kiderítsék, mi okozza. Nemcsak űrlényeket (szűnyogokat) találnak, hanem egy hatalmas repkeő űrlényt is…
Amikor Gordon véletlenül átdobja a kisfiú edző lemezét (frizbit) a hátsó kertben lévő kerítésen, a dolgok hamar rosszra fordulnak. Az űr messzi pontjára kerül, ahol a csapat eddig még sosem járt. Egyenesen…
A csapat izgatott, mert Fluffy őrmestert várják vacsorára. Ám amikor egy űrlény, (kódneve: légy) bejut az állomásra, a csapat megpróbál megszabadulni tőle úgy, hogy Fluffy ne vegye észre. Nem alakulnak…
Amikor a kisfiú hazahoz egy robot alakú lufit, ami a karjára van kötve, a csapat azt hiszi, hogy egy űrlény támadásra készül. Meg akarják menteni a kisfiútt a robottól, ám az megtámadja az udvaron lévő mini űrállomást…
A Dzsungel ritmusa egy szórakoztató, családbarát sorozat, önálló, komputeranimációs, szöveg nélküli epizódokkal, amelyek mindegyike más-más állatot mutat be, többnyire furcsa helyzetekben. A Dzsungel…
Mr. Beanre aranyélet vár amikor Mrs. Wicket elmegy nyaralni ugyanis csakis az övé a házinéni napilapja. Valaki ellopja de vajon kicsoda? Mr. Bean elhatározza hogy nyakon csípi a rejtélyes újságtolvajt…
Mr. Bean szeretné nyugalomban olvasni a könyvét szóval elvonul a könyvtárba. Az olvasásról azonban elvonja a figyelmét egy vicces videó amelyet a könyvtár számítógépén talált. Véletlenül magáról is készít…
Mr. Bean odáig van a kedvenc tévés hőséért a Szuperkémért és alig várja hogy saját Szuperkém-felszerelése megérkezzen a postán. Miközben Mr. Bean szerepjátékozik és kihasználja a kütyük nyújtotta lehetőségeket…
Mr. Bean véletlenül balesetet okoz amelynek következtében Irma nem utazhat a cserkészekkel a Nagy Mackó Cserkésztáborba. Minthogy a főcserkésznek és a minibusznak is annyi Mr. Bean vállalja a hős szerepét…
Lamput egy nyúlós narancssárga paca, ami megszökött egy titkos laboratóriumból. Két tudós, Szemcsi doki és Sovány doki, mindent megtesznek, hogy elkapják. Ám Lamput – az álcázás mestereként – mindig meglóg…
Magoo azt hiszi, hogy kempingezik, de valójában a városi parkban van. Amikor meglátja Weasel-t, aki egy különleges jelmezben van amit Fizz fejlesztett ki, összetéveszti egy sebesült medvével és megpróbál segíteni neki…
Magoo azt hiszi, hogy Halloween estéje van, és véletlenül kirabol egy bankot Weasel helyett. Fizz, akinek az volt a hősies terve, hogy elkapja a betörőt, elrohan Magoo házába, hogy megszerezze a pénzt és börtönbe juttassa Magoo-t…
Magoo összetéveszti Weasel-t (aki jelmezben van ) egy sérült mormotával és elkobozza a vadász fegyverét. Valójában Fizz kameráját vette el, amit arra használt, hogy egy szuperaranyos videót forgasson, amivel nézők millióit bűvöli el…
Magoo nem találja a könyvet, amit Linda adott kölcsön neki, ezért átkutatja sz egész házat, hogy rábukkanjon. Csak az a baj, hogy nem a saját házában van, hanem Fizz padlásán. Mindenki szereti Magoot!…
Magoo azt hiszi, hogy az északi sarkon van, és összetéveszti Fizzt egy amazóniai marmoset majommal, ami a globális felmelegedés nyilvánvaló bizonyítéka. Mindent megtesz azért, hogy elkapja, mert akkor…
Fizz besugározza magát Weasel agyába, így irányítani tudja a mihaszna segédjét és ki tudja ütni Magoot a nyugtatólövedékkel. Magoo elveszti Mr. Cat-et, és megkéri a szomszédját, hogy segítsen megtalálni…
Ma van a nagy nap! Magoo rögzíti a slágerét! Azt hiszi, hogy egy zenestúdióban van, ám a szomszédba megy és összekeveri Fizzt egy híres producerrel, Phil Dustpeck-kel. Dustpeck-kel az oldalán Magoo dala…
Fred legrosszabb rémálma válik valóra, amikor egy gonosz szellem megszállja a Csodajárgányt, és szeretett furgonját egy könyörtelen szörnnyé változtatja. Az életre kelt Csodajárgány megpróbálja elpusztítani…
Diána elviszi a csapatot egy jéghotelbe, amely részben a családja tulajdona, és ahol egy új kiállítás nyílik a jégkorszaki relikviákból. A helyzet azonban felforrósodik, amikor a Jégember ámokfutásba kezd…
Képregény-fesztivált rendeznek a napos Kaliforniában, és ez lesz a vadonatúj Scooby-Doo kaland megoldásra váró rejtélyének helyszíne is.
Ahhoz, hogy meg tudják oldani a korábbi fellépéseinek helyszínén kísértő szellem rejtélyét, a csapat tagjainak úgy kell tenniük, mintha egy rockbandában játszanának. Vajon sikerül megoldaniuk az ügyet…
Miután Billy Billió legújabb öntelt terve hogy a maga arcára formázza a Rushmore-hegyet meghiúsul Billy minden figyelmét Bennek szenteli. A küzdelmük azonban rést üt a tér-idő kontinuumon így a két riválisnak…
Amikor Ben elveszti a türelmét kertrendezés közben véletlenül elárasztja a közösségi kertet. Amikor az így keletkezett víznyelőből előtör a Hüllőkirály és a Kimodo sárkánya Bennek észnél kell lennie hogy…
Ben nem akarja bevallani Gwennek és Max nagyapának hogy mi tartja ébren már éjszakák óta. Amikor kiderítik hogy Zombozo áll a lidércnyomás mögött Ben kénytelen elfogadni a családja segítségét. A végtelennek…
Amikor Max nagyapa mérnök barátja Phil Billings megajándékozza a Tennyson csapatot egy ultramodern csoda-helikopterrel ami tengerentúli kalandokra is át tudja röpíteni a Rozogányt Gőzkovács is feltűnik…
Mielőtt Ben Gwen és Max nagyapa első útjukra indulnának hogy átrepüljenek az Atlanti-óceán fölött a gyerekek még beugranak a játékboltba ahol Ben összefut egy régi ellenségével az iskolából Kevin 11-gyel aki új képességre tett szert…
Egy kis kergetőzés után Jerry a falban lévő egérlyukban talál menedéket ahol Kétarcú Franky-be a patkányba botlik aki saját otthonának nevezi Jerry otthonát. Van mersze betörni ide: felkiáltással fenéken billenti a betolakodót…
Miközben Tom egy varázspálca segítségével élettelen dolgokat kelt életre hogy megtámadéják Jerry-t egy marionette (Marie Antoin-marionette) bábut is felébreszt. Most a macska és az egér olyasmivel áll szemben amit egyikük sem tud kezelni…
Jerry újabb sikeres próbálkozása után hogy eltűntesse Tomot Rick és Ginger fontolóra veszi hogy megszabadulnak a haszontalan macskától. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó feszültséggel és…
Tuffy és Jerry épp fogat mosnak de Tuffy olyan fáradt hogy véletlenül Jerry farkát használja a saját fogkeféje helyett. Majd felmásznak az ágyukba csakhogy Tuffy nem az ágyába mászik hanem Tom tenyerébe…
Spike nem a legjobb példakép a fia számára ha a sportokról van szó. Azt is mondhatjuk Spike pocsék vesztes. Ezért felbérli Tomot és Jerry-t hogy tanítsák meg a fiának hogyan kell elegánsan veszíteni. A…
Tom és Jerry a legújabb ügyükön dolgozik amikor Tomot elüti egy troli. A helyi állatkórházba küldik hogy felépüljön pedig egy nyomozó soha nem állhat le az üggyel! A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér…
Tom szokatlanul nehéz helyzetbe kerül amikor lecsap rá a katasztrófa: HULLANI KEZD A SZŐRE!! Mivel retteg attól hogy teljesen szőrtelen lesz bármit megtesz. Jerry pedig megmondja mi mindent kell tennie hogy újra kinőjön a szőre…
Kacsának szívfájdalma van ezért felkeresi a macska és Egér Nyomozó irodát hogy segítsenek meggyógyítani a törött szívét. Úgy tűnik Kacsa első hápopgásra beleszeretett egy madárba aki a Central Park tavában éli luxus életét…
Mr. Beanre aranyélet vár amikor Mrs. Wicket elmegy nyaralni ugyanis csakis az övé a házinéni napilapja. Valaki ellopja de vajon kicsoda? Mr. Bean elhatározza hogy nyakon csípi a rejtélyes újságtolvajt…
Mr. Bean szeretné nyugalomban olvasni a könyvét szóval elvonul a könyvtárba. Az olvasásról azonban elvonja a figyelmét egy vicces videó amelyet a könyvtár számítógépén talált. Véletlenül magáról is készít…
Mr. Bean odáig van a kedvenc tévés hőséért a Szuperkémért és alig várja hogy saját Szuperkém-felszerelése megérkezzen a postán. Miközben Mr. Bean szerepjátékozik és kihasználja a kütyük nyújtotta lehetőségeket…
Mr. Bean véletlenül balesetet okoz amelynek következtében Irma nem utazhat a cserkészekkel a Nagy Mackó Cserkésztáborba. Minthogy a főcserkésznek és a minibusznak is annyi Mr. Bean vállalja a hős szerepét…
Lamput egy nyúlós narancssárga paca, ami megszökött egy titkos laboratóriumból. Két tudós, Szemcsi doki és Sovány doki, mindent megtesznek, hogy elkapják. Ám Lamput – az álcázás mestereként – mindig meglóg…
Binky bátran eltávolít egy űrlényt az űrállomásról, de az akciónak ára van: Ted az. Binky imádott plüssegere véletlenül kint rekedt a világűrben ( ahátsó kertben).Megpróbálja egymaga megmenteni, de néhány…
Binky pihen és a csengős labdájával játszik egész nap, ám Gracie-t a gazdája áthozza, hogy töltse ott az éjszakát. Goron nagyon izgatott lesz az ottalvós buli miatt, viszont Gracie azt tervezi, hogy edzéssel…
Az őrjárat során binky észrevesz egy hernyót, ami pillangóvá változik, de azt feltételezi róla, hogy valami sokkal nagyobb dologra készül. Amikor a űrlény bejut az űrállomásra, versenyt futnak az idővel…
A nagy gazdi hoz egy masszírozó széket, Binky azt hiszi róla, hogy robot űrlény. Riasztja az ügynököket, hogy kapják el a veszélyes robotot. Igazán méltó ellenfél (erős, a lábtámasz része nagy pofonokat osztogat)…
A Dzsungel ritmusa egy szórakoztató, családbarát sorozat, önálló, komputeranimációs, szöveg nélküli epizódokkal, amelyek mindegyike más-más állatot mutat be, többnyire furcsa helyzetekben. A Dzsungel…
A mosómedvék találnak egy rég sípot a szemetesben. Mercury megfújja és a mosómedvék rájönnek, hogy ellenálhatatlan hatást gyakorol Mike-ra. Amikor az eb meghallja, azonnal furcsa trükköket mutat be. A…
Mike-nak társasága akadt! Egy kóbor kutya bukkan fel a Mikkelsen-háznál, és lenyűgözi a családot, amikor öblös ugatásával elkergeti a mosómedvéket. Cassius remek házőrző, és ha Mike nem kapja össze magát, hamar elveszti a munkáját…
Tom rajtakapja Mercuryt, ahogy épp a garázsba próbál betörni. Mindig is ilyen menő, izgalmas háziállatra vágyott. Mike megrökönyödésére Tom a gondjaira bízza Mercuryt, amíg ő iskolában van. Mike engedelmes…
Louise szivecskéket és virágokat rajzol Mike-ra játék közben. Az eb meglátja a végeredményt és elszörnyed. Amikor Iris felbukkan, muszáj elrejtőznie. A mosómedvék ezt kihasználva próbálják kifosztani a házat…
Mike, Iris és a teknősök pingpongoznak, amikor egy rejtélyes idős teknős bukkan fel a teraszon, és eltalálja a labda. A két eb beviszi szegény sérült jövevényt a házba, de a látszat sajnos csal. A teknős…
A mosómedvék kitalálják, hogy észrevétlenül bejuthatnak a házba, ha csomagban feladják magukat. Mike bedől nekik, és a betolakodók pár percig szabadon garázdálkodhatnak a házban. Amikor visszamenekülnek…
Mike egész nap fel-alárohangál: megmenti Szőrmókot, megakadályozza , hogy a teknőcök mindent összetörjenek a házban, és megküzd a mosómedvékkel is. Ráférne egy kis pihenés. Iris és a teknősök látják, milyen…
Egy újabb romboló macska-egér fogócska után Hildie és Betti úgy dönt hogy Tom rossz hozzáállása csak bajt okoz a házban. Ezért Tomot móresre kell tanítani! A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó…
Amikor egy kis kergetőzés Tom számára rossuol ér véget gallért kell viselnie. Mivel nem tudja leszedni vagy szégyenkezik miatta vagy elfogadja a hatalmas műanyag gallért. De az biztos hogy megtanulja milyen érzés szenvedni…
Rick olyan kivizsgálás elé néz másnap ami miatt előtte 12 órán keresztül nem ehet és nem ihat. Ez egy átlagembernek nem túl hosszú idő de Rick-nek egy örökkévalóság. Ezért új házszabályt hoz: ha ő nem…
Amikor Tom megint csúfosan veszít a szokásos kergetőzésben Butch megkéri Húsfejet hogy egyezkedjen Jerry-vel. Meglepő módon Húsfej gond nélkül elkapja az egeret. Pedig nincs olyan amit Tom vagy Jerry jobban megnehezítene…
Amikor Rick feltölt egy videót arról hogyan ragad be Tom feje az egérlyukba a videó vírusos lesz Tom pedig a macskaközösség nevetségének tárgya. Tom csak úgy állíthatja helyre a hírnevét ha egy videón sikerül elkapnia Jerry-t…
Egy hosszas küzdelem végén Tom bekergeti Jerry-t a helyi Természettörténeti Múzeumba. A kergetőzés addig folytatódik amíg a két fél rá nem jön hogy éjszakára a múzeumban ragadtak. A Tom és Jerry Tom macska…
Gofri attól fél hogy a szobatársa Bo agyát megették az idegenek és zombi kutyát csináltak belőle. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó feszültséggel és ugyanakkor humorral teli kalandjait mutatja be…
Amikor Jerry megfázik Tom segítségére nem számíthat mert ő inkább a kisegér helyzetét kihasználva csak kötekedik vele és felzabálja a kedvenc finomságait. A Tom és Jerry Tom macska és Jerry egér csatázó…
A csapat meglátogatja Bozont imádott nagymamáját egy floridai idősek otthonában, ahol megtudják, hogy egy őrült Majomember rémisztgeti az időseket. Bozont attól tart, hogy nem tudja kivívni nagymamája…
Scooby-Doo összefut egy régi kenneltársával, Axellel, akiből kiváló, magasan képzett K-9 rendőrkutya lett. Axel leereszkedő stílusa arra készteti Scoobyt és Bozontot, hogy ők maguk oldják meg a Szemétszörny…
Magoo azt hiszi, hogy kempingezik, de valójában a városi parkban van. Amikor meglátja Weasel-t, aki egy különleges jelmezben van amit Fizz fejlesztett ki, összetéveszti egy sebesült medvével és megpróbál segíteni neki…
Magoo azt hiszi, hogy Halloween estéje van, és véletlenül kirabol egy bankot Weasel helyett. Fizz, akinek az volt a hősies terve, hogy elkapja a betörőt, elrohan Magoo házába, hogy megszerezze a pénzt és börtönbe juttassa Magoo-t…
Magoo összetéveszti Weasel-t (aki jelmezben van ) egy sérült mormotával és elkobozza a vadász fegyverét. Valójában Fizz kameráját vette el, amit arra használt, hogy egy szuperaranyos videót forgasson, amivel nézők millióit bűvöli el…
Magoo nem találja a könyvet, amit Linda adott kölcsön neki, ezért átkutatja sz egész házat, hogy rábukkanjon. Csak az a baj, hogy nem a saját házában van, hanem Fizz padlásán. Mindenki szereti Magoot!…
Magoo azt hiszi, hogy az északi sarkon van, és összetéveszti Fizzt egy amazóniai marmoset majommal, ami a globális felmelegedés nyilvánvaló bizonyítéka. Mindent megtesz azért, hogy elkapja, mert akkor…
Fizz besugározza magát Weasel agyába, így irányítani tudja a mihaszna segédjét és ki tudja ütni Magoot a nyugtatólövedékkel. Magoo elveszti Mr. Cat-et, és megkéri a szomszédját, hogy segítsen megtalálni…
Ma van a nagy nap! Magoo rögzíti a slágerét! Azt hiszi, hogy egy zenestúdióban van, ám a szomszédba megy és összekeveri Fizzt egy híres producerrel, Phil Dustpeck-kel. Dustpeck-kel az oldalán Magoo dala…
Grizzy elcsípi az utolsó csokikrémes üveget a lemmingek orra elől. Cserébe felajánlja nekik a fedőbe szorult játékot: egy minifurulyát. Amikor a lemmingek megfújják a furulyát éles hangja mindenkit akinek…
A lemmingek új játékot játszanak: zászlókként repkednek a maximumra állított ventilátor szelében. Grizzy aki kedvenc dokumentumfilmjét szeretné nézni a tévében a lazacokról rövid úton kiszórja a zavaró…
A lemmingek faépítményeik lebontásával foglalatoskodnak aztán ugyanolyan gyorsan újjá is építik őket. Grizzy rájön hogy szíve hölgyének tetszenek a lemmingek építményei és elhiteti vele hogy mindez az ő műve…
A lemmingeket megihleti egy küzdősportokkal foglalkozó könyv és minden kezük ügyébe akadó fából készült dolgot elkezdenek kettétörni. Amikor Grizzy le akarja állítani őket áttérnek a következő szintre…
Grizzy azt álmodja hogy hős lovag aki épp megmenti szíve választottját. Ám amikor épp karjaiba venné őt felriad a lemmingek lármázására akik irdatlan zenebonát csapnak. Grizzy minden vágya hogy ott folytathassa…
Grizzy kétségbeesetten ácsorog az éléskamra előtt mivel teljesen kifogyott a csokikészlete. Rájön hogy a lemmingek egy bonyolult receptből maguknak főzik a csokit és ha ők képesek rá vajon neki miért is…
Grizzy meglát egy reklámot egy magazinban amin egy férfi gyémántot ad egy nőnek és elképzeli amint átadja a vadőr jegygyűrűjét szerelmének. Ám a gyűrűben lévő gyémántnak nyoma vész mivel a lemmingek épp…
Grizzy véletlenül egy mikroprocesszort dug a halántékába és kivételesen intelligens lénnyé változik tőle aki előre látja a jövőbeli eseményeket. Átlag feletti IQ-jával nemcsak hogy eddig ismeretlen kényelemben…
Lolának és Lucie-nak az egész osztály előtt kell kiselőadást tartania. De Lola anyukája véletlenül magával viszi lánya prezentációját a munkahelyére, mert saját építészeti tervének hiszi. Pat, aki látta…
Lola anyukája vásárol egy 3D-s nyomtatót. Lolát elámítja az új gép: bármikor kinyomtathat bármit, amire vágyik! Amikor elindul az iskolába, azt mondja Patnek, hogy mire hazaér, nyomtat egy meglepetést a szüleinek…
Miközben Kapucnival és Lolával játszik, Pat véletlenül eltöri a tévét. Lola barátja védelmében magára vállalja a dolgot. Apja megszidja, és emlékezteti, hogy jónak kell lennie, hogy a Télapó ajándékot hozzon neki…
Lola osztálya múzeumba megy. Az anyukája a lelkére köti hogy viselkedjen jól és hogy ne keveredjen bajba Pat azonban észreveszi hogy Kapucni belopódzik Lola hátizsákjába. Hősünk mindent megtesz hogy hazavigye…
Lola és Pat kilátogatnak egy építkezésre mert Lola cikket ír az anyukája munkájáról. Kapucni is velük tart ugyanis megint beköltözött a lány iskolatáskájába de sem ő sem Pat nem léphetnek be az építkezés…
Lola benevezi Patet egy szépségversenyre. De hősünk számára Kapucni az igazi sztár. Lola beleegyezik, hogy Kapucnit nevezze be helyette, és el is kezdi felkészíteni a cicát a műsorra, és állatkozmetikushoz viszi…
Lola Kapucni és Pat a Halloweent ünneplik. Victor alig várja hogy megijeszthesse a kislányt és a kisállatokat de egyszerűen nem jár sikerrel így Tankot bízza meg a feladattal. A madarak eközben édességet szeretnének szerezni…
Grizzy roppant csalódott mivel arra készült hogy megken egy csodás friss lazacot csokikrémmel aztán leül a tévé elé falatozni ám a spájz teljesen kiürült. Csalódottsága azonban dühbe csap át amikor rájön…
Grizzy szunyókálását idegesítő vibrálás zavarja meg. Felnéz és látja hogy ott az erdész telefonja a kanapén amin rengeteg dolog van köztük egy játék ami rögtön magába szippantja. Ám a telefonra a lemmingeknek…
Az olvadás során elszabadult rejtélyes óriástojás csúszik a faház bejáratához. A lemmingek végignézik ahogy egy hatalmas dinókölyök kel ki belőle aki azt hiszi ők az „anyucijai”. Grizzy nem tűrheti meg…
Grizzy – szíve hölgye kegyeinek elnyerése érdekében – úgy dönt lead pár kilót az erdész testépítő gépeinek segítségével. Ám mielőtt nekivágna a gyakorlatok elvégzésének meg kell oldania a lemming-problémát…
Grizzy véletlenül felfedezi hogy az erdész új robotporszívójával kiválóan lehet hátat masszírozni ám a lemmingek inkább a roncsderbi potenciális résztvevőjeként tekintenek a gépre. A házimunkáért senki…
Miközben Grizzy a tévé távirányítóját keresi talál valamit ami a kunyhó különböző funkcióit irányítja. Hopp! Egy gomb és lőn világosság! Hopp! A másik átvizsgálja a ház minden zegzugát. Grizzy végre megszabadulhat…
Grizzy széfet csinál a hűtőből még kombinációs zárral is ellátja nehogy a lemmingek elcsenjék a csokikrémjét. A kisállatok hiába próbálják feltörni a hűtőt míg meg nem látják amint Grizzy álmában feláll…
Bash partnert keres legújabb trükkjéhez ami egy látványos bringás ugratás méghozzá tandemmel. De vajon akad olyan Happoék közül aki készen áll a feladatra? A Happos család egy szafariparkban tengeti mindennapjait…
Jimmy attól tart, hogy mivel vézna, nem mehet majd lovagi küldetésre, ha felnő. Edzőterembe megy, és izmos lesz. De úgy elbízza magát ereje miatt, hogy az eszét már nem használja. És sajnos hagyja, hogy…
Rossz Jack hosszú idő után végre álomba merül, és amíg alszik, Bjornra bízza a kincsei védelmét. Bjorn Jimmy és Cat segítségét kéri, akik azt javasolják, hogy tegyenek úgy, mintha Jack ébren lenne. Eljátsszák…
Cynthia kihasználja a félreértést, és mindenkivel elhiteti, hogy ő a legendás Hattyú. Catnek és Jimmynek rá kell vennie őt, hogy bevallja az igazat, mielőtt még ő vagy Hősország nagy bajba kerül.
Jimmy meg akarja úszni az őrséget, ezért ráveszi Henrit, hogy javítsák meg a csőtörést Kútfő kisasszony osztálytermében. Henrit végül kinevezik a kastély főgondnokává. Jimmy és Cat azonban nem akar lemondani…