Grizzy a kunyhóban szétszedi a szánkót, amit a lemmingek építettek és a bambuszokból jacuzzit épít. Amikor a lemmingek ezt felfedezik, hatalmas vízi vidámparkot vizionálnak, óriás vízicsúszdával. A lemmingek…
A lemmingek drónversenyt rendeznek a kunyhóban. Grizzy: aki éppen aludni készült: félbeszakítja őket, ám kénytelen megküzdeni bosszújukkal. A kunyhóból kitessékelt mackó a Majomkirálynak épített templomra pottyan…
A Grizzy éberségét elaltatni igyekvő és a tévé megszerzésére törő lemmingek kínai táncosoknak adják ki magukat és olyan számot mutatnak be, amitől eláll a mackó szava. A rágcsálók ezt kihasználva a tévét…
A lemmingek és egy mosómedve zajos fogócskáját megelégelve Grizzy véget vet a mókának, a játszótársak pedig egy tisztáson landolnak. Becsapódásuk ereje folytán eltörik egy jint és jangot ábrázoló fekete-fehér…
A horgászatból hazatérő Grizzy mit sem sejtve magával hoz egy robotot irányító elektródát. Amint aktiválódik a kütyü a mackó szolgálatába helyezi magát, minden kívánságát teljesítve. Az irigykedő lemmingek…
Egy váratlanul félbeszakadó játékot követően a lemmingek egy templom tetején landolnak, ahol tai chi mozdulatok rajzait fedezik fel. Amikor elvégzik ezeket, hatalmas energiagolyót keltenek életre! A lemmingek…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Mike finomságot főz, hogy lenyűgözze Irist. Eközben a mosómacik megpróbálják ellopni a tévét. A konyhából áradó illat eltereli Mercury figyelmét. Mike-nak a tévét, és a tacót is meg kell védenie a tolvajoktól…
Egy apró sérülés miatt Mike-nak védőgallért kell viselnie, ami elég megalázó. Iris semmiképp nem láthatja meg így! A mosómedvék kihasználják hátrányos helyzetét, és kifosztják a teraszt. Mike távolról próbál tenni valamit, de hiába…
Egy ugródeszkáról elrugaszkodni nagyon menő! De amikor Mike próbálkozik vele, belecsapódik az üres medence betonaljába. Igen. A teknőcök leengedték a vizet, hogy legyen hol gördeszkázniuk. A mosómacik…
A szél felkapja Iris kalapját, amely Mike-ék tetőjén landol. A mopsz meglátja a tökéletes lehetőséget, hogy hőssé váljon Iris szemében. Stephen drónját is kölcsönveszi a feladathoz. De sajnos a drón távirányítója…
Mike művészi hangulatba kerül, és elhatározza, hogy életnagyságú szobrot farag szerelméről. A mosómacik azonban Tom robotjára vetettek szemet, amivel könnyedén az odújukba cipelhetnék a zsákmányukat. Az összecsapás elkerülhetetlen…
Stephen megint elvesztette a kulcsát. Gazdija egyik megjegyzésére Mike úgy dönt, megtalálja. Igazán krimibe illő nyomozás veszi kezdetét. Ahogy előkerülnek a bizonyítékok, minden arra utal, hogy a mosómacik a tettesek…
Louise egy ládából előássa régi játékát, Pipit. De az ijesztő csirke kiskorában a frászt hozta Mike-ra. És még ma is feláll tőle a szőr a hátán. A mosómacik is rájönnek, hogy tarthatják távol maguktól Mike-ot…
Victor és Lola a tekepályán küzd, és a nyertes jutalma egy aranyérem, amely sajnos beesik a golyók közé. Lola igyekszik megtalálni. Patnek pedig el kell kapnia Nyüszit, aki megkaparintotta az érmet. Pat…
Honorine Lolára és Lucie-ra bízza Pompont az Űrparkban, amíg felül néhány játékra. De a lányok elveszítik a hörcsögöt. Patnek kell megmentenie Pompont, aki igazából remekül szórakozik. Pat kistermetű…
Lola talál egy kutyát, de Marcus és Nyüszi meg akarja kaparintani, hogy begyűjthessék a nyomravezetői díjat. Paten a világ szeme! Pat kistermetű, játékos kutya, mégis ő a hős, aki azonnal barátai megmentésére…
Lola és állatkái csendesen töltik a délutánt, csakhogy a lány meghallja, hogy Victor megpróbál csapdába ejteni egy vakondot. A kislány szeretné, ha a fiú békén hagyná az aranyos kisállatot. A szomszédja…
Lola úgy dönt, hogy egy könyv segítségével hipnotizálja kutyuskáját. Azonban apukája, aki meglepetésvacsorával készül felesége születésnapjára, megzavarja közben, mert szüksége van a kislánya segítségére…
Lola csomagot készít, amit a japán levelezőtársának szeretne elküldeni. De a galamboknak más ötletük támad. Csapdába csalják Patet, és foglyul ejtik egy ketrecben. Hősünk eltűnésével a galamboknak lehetősége…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Fizz összezsugorította a Holdat, hogy rá tudja nyomni az arcképét. Ám Magoo azt hiszi, hogy egy dínótojást talált, ami épp ki akar kelni, ezért megkeresi az anyját, közben pedig megvédi a tojást dínóevőtől: Weasel-től…
Magoo karácsonyi önkéntes egy szupermarketben, és azt hiszi, hogy betörtek, ezért megpróbálja megállítani a betörőt. Valójában Weasel-lel találkozik, aki épp Fizz-nek segít, hogy kicseréljék a gyerekjátékokat Fizz plüssfigurára…
Magoo azt hiszi, hogy egy vulkán lábánál van, de valójában egy leves tartály mellett áll. Mindent átállít, így megakadályozza, hogy Fizz átalakítsa a tartály gőzét Fizz alakú felhővé. Magoo azt hiszi, hogy vulkánkitörés zajlik…
Magoo azt hiszi, hogy a metróban van, de valójában egy barlangban kóborol. Összefut Weasel-lel, akiről azt gondolja, hogy bajban van, ezért úgy határoz, segít neki. Szabotálja Fizz tervét, aki épp azon…
Magoo a szomszédai babájára vigyáz. A baba elrabolja Fizz-t, akiről azt hiszi, hogy egy plüssfigura. Mivel Magoo azt gondolja, hogy bújócskát játszanak a babával, a sarkában Mr. Cat-tel és Weasel-lel keresztülvág a veszélyes New York-on…
Fizz azt tervezi, hogy kicseréli az oscar szobrot egy róla készült szoborra. Ám Magoo megszerzi, és azt hiszi hogy egy nagyszerű dologra bukkant a lakberendező boltban. Fizz megpróbálja visszaszerezni, de nincs esélye Magoo ellen…
Magoo összetészeszt néhány parkbéli gyereket a varázserdőben lakó törpékkel. Fizz egy távirányítót készít, hogy mozgásképtelenné tegye őket, és így megnyerje a szüleiket. Magoo ellopja a varázs jogart ami megátkozta a törpéket…
Grizzy lazacot akar fogni a folyóból, ám fura dolgot zsákmányol: egy régi, mesebeli varázstükröt. Ahelyett, hogy a belenéző személy tükörképét mutatná, a tükör környezete idealizált változatát jeleníti meg…
Egy cirkuszi karavánról lepottyant tokban a lemmingek egy varázspálcát találnak, ami képes megbűvölni és életre kelteni a tárgyakat. Grizzy úgy véli, rengeteg munkát spórolhatna meg egy ilyen pálcával…
Miközben igyekszik megakadályozni, hogy a lemmingek egy ládányi tűzijáték rakétával játszadozzanak, Grizzy szó szerint elrepül a legnagyobb darabbal. Amikor a teljes ládányi arzenál felrobban, mindannyian…
A vadőr kunyhója fölötti végtelen marakodás folytán: mivel osztozni rajta képtelenek: Grizzy és a lemmingek levegőbe röpítik a házikót. A törmelék között fura csomagot találnak: egy katonai sátrat a természetes…
A lemmingek egy jegesmedvébe botlanak, aki egy gyorsan olvadó jégtáblán érkezett hozzájuk. A medve remek rodeópartnernek bizonyul, és mindehhez csak jégre van szükség. Akár néhány jégkocka is elég a fejére…
Grizzy a vadőr egyik nehéz rönkje segítségével lesújt a lemmingekre és kilapítja őket. Ám azzal nincs tisztában, hogy a rönkben van egy beépített többfunkciós drón joystickkal és VR headsettel, így könnyedén irányítható…
A lemmingek egy indiánbarlangban tavacskára bukkannak, ami megfiatalítja azt, aki megmártózik benne. Egy keveset ráspriccelnek belőle Grizzyre, aki azonnal ártalmatlan medveboccsá változik, így könnyedén megszabadulhatnak tőle…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Mike azzal akarja lenyűgözni Irist, hogy szuperhősnek tetteti magát. Egy hatalmas hűtőmágnes segítségével akar magához vonzani fémtárgyakat. A mosómedvék ellopják Mike-tól a mágnest és csak egy dologra…
Mike a fürdőkádban ébred. Mi? A házban teljes a felfordulás, és a többi állat is nagyon furcsán viselkedik. Mopszunk rájön, hogy a mosómedvék hipnotizálták Szőrmókot, a teknősöket és Irist, és rávették…
A mosómedvék végre túljárnak Mike eszén, amikor az el akar hozni egy lopott tárgyat a kuckójukból. Bezárják egy ketrecbe, és Freddy már szalad is, hogy addig kifossza Mikkelsenék házát. Mike-nak gyorsan ki kell szabadulnia…
Mike-ot megihleti egy film, és úgy dönt, leforgatja a sajátját. Iris, Szőrmók és a teknősök segítségét kéri: de alighogy belefog élete főművébe, a mosómedvék berontanak, és mindent tönkretesznek. Mike…
Mercury ügyetlenségének hála fivére, Freddy, egy széfbe zárva végzi. Mercurynak most lopnia kell valamit Mikkelsenék házából, amivel kiszabadíthatja. A bátyjával is elég nehéz volt lopni, de egyedül szinte lehetetlen…
A mosómedvék figyelemelterelésként el akarják Rabolni Irist, hogy a zűrzavart kihasználva Freddy kifoszthassa a Mikkelsen-házat. Mercury feladata, hogy a barlangban őrizze Irist, aki elég nagy falat a kétbalkezes mosómacinak…
Mike kimenti Szőrmókot a mosómedvék kuckójából, de nem veszi észre, hogy a cica elhozta a mosómacik kedvenc játékát. Szőrmók és a teknősök imádják az új zenélő bigyót! A dühös mosómedvék viszont felbukkannak…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Tom és Jerry musical-be ágyazva keresik az eltűnt színésznőt, Kitty Cauter Aterwault Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Tom és Jerry tojásokat lopnának, de kiváltják a tyúkok haragját. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak a boszorkány kunyhójába…
Tom és Jerry Halloween-lakomára pályázva felforgatják az egész házat. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak a boszorkány…
Jerry : az udvarház nagyobb dicsőségére: felkészíti Tomot egy komornyik-versenyre. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Tom egy kiskecskével legeltetné a füvet, de kiderül, hogy a kecske mindent felfal. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Tom és Jerry egy tortába rejtett gyűrűt kersnek, mielőtt a tulajdonosa rájön az eltűnésére. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
A háztól nem messze lezuhan egy meteor, ami magához vonzza a lemmingek szánkóját, ezért a rágcsálók a medve parabola antennájával folytatják a játékot. Grizzynek nem csak a meteor vonzerejével, a lemmingek haragjával is szembe kell nézni…
A lemmingek dominóláncot építenek, mely egy rakétában végződik. A medve meg akarja hiúsítani a tervüket, de végül felrobban a háza. Szerez egy gépet, amellyel jégből lehet építkezni. Ő egy igluról álmodozik, de a lemmingeknek más terve van…
A lemmingek egy jégtömbre bukkannak, mely egy kardfogú mosómedvét rejt. Kiszabadítják, de a mosómedve nagyon vad, mindent a feje tetejére állít. Grizzy ki akarja hajítani őt a lemmingekkel egyetemben, ám a mosómedve ellenáll…
Grizzy és a lemmingek véletlen egy zöldségkonzervekkel teli konténerre bukkannak. A medvét azonban a csúcstechnológiájú felszerelés érdekli. A lemmingek találnak egy üveg mogyorókrémet. Vajon sikerül-e…
Grizzy és a lemmingek találnak egy csokitojást. Mindnek fáj rá a foga. Ám dulakodás közben a tojás egy csapat pingvin közé esik. Egy pár örökbe is fogadja azt. Azzal nem számolnak, hogy a tojásért az egész kolóniával kell szembeszállniuk…
A lemmingek egy diszkót nyitnak a medve háza mellett. Grizzy nem tud aludni, ezért kihajítja őket. A lemmingek egy barlangban találják magukat, ahonnan irányítani lehet a csillagokat és az északi fényt…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Amikor Nia szállítmánya: egy díszballon: elszabadul, Thomas megtanítja neki, hogy hogyan kell improvizálni! Thomas beutazza a világot, s közben más országokat, kultúrákat és vasutakat fedez fel. Eközben…
Amikor Percy elveszíti Nia zászlóját a nagy parádé előtt, Thomas segít nekik, hogy megtalálják még a nagy mulatság elött. Thomas beutazza a világot, s közben más országokat, kultúrákat és vasutakat fedez fel…
Lucas felébred, és még mindig éjszaka van – Napkeltéig próbálja elfoglalni magát. A ház éjszaka más személyiséget kap. Lucast kicsit megijeszti, és egyedül érzi magát, mert mindenki más még mélyen alszik…
Kaméleonként Bodhi zseniális a bújócskában. Ám mikor Lucas előtt ünnepli győzelmét, Lucas úgy dönt, hogy egyszer s mindenkorra legyőzi őt. Követi Bodhi lisztes lábnyomait, és könnyedén nyer. Amikor rájön…
Amikor Findley meglát egy dokumentumfilmet a pókokról, a legyek természetes ragadozóiról, úgy dönt, hogy Lucas talán nem az a nagyszerű barát, akinek hitte! Minél többet próbál Findley távol lenni Lucastól…
A Musi-Musi és a Gombácskák Musi-Musi és legjobb barátai, Lámpi és Csepp erdei kalandjait követik, miközben a gombácskák felfedeznek, nőnek, és élvezik a kinti élet csodáit.
Amikor Muspapi azt kívánja, bárcsak vissza tudná forgatni az időt, hogy menő mustini dolgokat csináljon a mustinik megengedik, hogy velük lógjon. De ez csak bebizonyítja, hogy Muspapi már nem képes lépést tartani velük…
Mielőtt a klasszikus animációs rövidfilmek fesztelen sztárjaivá váltak, Tapsi, Dodó, Szilveszter, Csőrike és banda is apró, a világra ártatlan tekintettel és kíváncsian rácsodálkozó totyogók voltak. Kis…

Amikor Kanát lehangolja, hogy folyton lemerül az akksija, egy rejtélyes kirakós kincsvadászat újra felvillanyozza. Thomas beutazza a világot, s közben más országokat, kultúrákat és vasutakat fedez fel…
Thomas szuperhőst játszik, hogy segítsen Niának épen és tisztán eljuttatni egy mozivásznat Vicarstownba. Thomas beutazza a világot, s közben más országokat, kultúrákat és vasutakat fedez fel. Eközben…
Amikor Lucas és Findley felfedez egy jégkockát, és csúszkálnak rajta. Findley jól van, amíg Lucas ki nem hívja, hogy lovagolja meg a jégkockát a mosogatóban. Findley megijed, de összeszedi magát, hogy…
Miután Lucas meglát egy tökéletes pókhálót a ház ablakában, megkérdőjelezi a sajátját, mert rájön, hogy nem tud rendesen szőni. Lucas, a Pók egy nagy szívű, hihetetlenül aranyos kis ugrópók kalandjait…
Amikor Arlo anyja kimegy ennivalóra vadászni, Lucas úgy dönt, hogy gondoskodik Arlóról éjszakára. Milyen nehéz lehet vigyázni egy kis bagolyra? Lucas, a Pók egy nagy szívű, hihetetlenül aranyos kis ugrópók…
Mr. Beannek rugós gondjai akadnak. Mr. Bean kedvenc időtöltése relaxálni a kanapéján miközben kedvenc tévéműsorát nézi. Ám sajnos ennek a feneke alól előtörő rugók vetnek véget így hát elindul új bútort vásárolni…
Mr. Bean igazán rejtelmes rejtéllyel találja szembe magát. Padlása egyik sötét pókhálós szegletében Mr. Bean kincses térképet talál. Indulhat hát a kaland! Ám a trükkös feladványok Beant a kerten át…
Mr. Beannek szobát kellene bérelnie ám senki nem ad ki neki. Egy az alvajáró főbérlőjével történt sajnálatos incidenst követően Mr. Bean hirtelen fedél nélkül találja magát. Úgy néz ki a könnyekkel küszködő…
Mr. Bean felfedezi hogy a szabadban sem mindig annyira jó. Egy régi fotóalbum feleleveníti Beanben a kisfiúként átélt cserkésztáborok kedves emlékét ezen felbuzdulva vadkempingezni indul Teddyvel. A sátorvásárlás…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Dörzsi megpróbálja átejteni Tapsit és Squeakst a vásári játékokkal. Tapsi végül mindent megnyer. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat…
Egy Hód versenybe száll hogy ő legyen az erdő polgármestere ezért Tapsinak nincs más választása: ki kell állnia ellene. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel…
O'Scanty meg akarja szerezni Tapsi Hapsi szerencsét hozó nyúllábát ám Tapsi túlságosan kötődik a hozzá hogy odaadja neki. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel…
Nagyláb azt hiszi Squeaksről hogy ő Tapsi Hapsi új macskája ezért mindent megtesz hogy visszajuttassa a helyére. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel a klasszikus…
Tapsi Hapsi és Rissz-Rossz Sam részt vesz egy rodeón ahol egyszer csak a ringben találják magukat. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos…
Fóka Fáni egy hatalmas kastélyt épít Tapsi Hapsi házára. Tapsinak vissza kell szereznie területét. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos…
Vili felfedez egy gépet amely tisztán mogyoróolajjal működik: Squeaks legfőbb táplálékával. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat…
Amikor Tapsi Hapsi kidugja a fejét a lyukból észreveszi hogy körbeveszik az ellenségei. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában és történeteivel a klasszikus Bolondos dallamokat…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Tom és Jerry kinyomozza, miért hall Vörös Hering akkor is nevetést, ha senki sinc skörülötte. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Tom egy kísértetkastályba kerül, ahol egy láthatatlan macska üldözi. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak a boszorkány kunyhójába…
Tom és Jerry sasfiókákat oltalmaz egy pumából. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak a boszorkány kunyhójába és a megszállott tudós laborjába is…
Mikor Butch szakít a barátnőjével, Tomék mindent megtesznek, hogy újra összehozzák vele. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Tom véletlenül kutyakaját eszik és ebként viselkedik, majd az egész banda megkergül. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Tom el akarja titkolni Spike elől, hogy elvesztette Tyke-ot, míg Jerry a kiskutya után kutat. Folytatódik a macska és az egér ősi rivalizálása. Tarts Tommal és Jerryvel, akik új helyeket felfedezve ellátogatnak…
Grizzly talál egy ősi indián medált, amelyre a szél jelképét rajzolták. A medál viselője parancsolhat a szeleknek. Grizzly eltervezi, hogy többé fel sem kel a kanapéról, és távolról fogja irányítani…
Egy bűvös, indián búgócsiga megváltoztatja a mentális korát bárkinek, aki látja forogni. Grizzly ezentúl egy 10 hónapos baba eszével rendelkezik. A lemmingek hamar rájönnek, hogy egy hatalmasra nőtt babával…
Bűvös szarv kerül egy rénszarvas homlokára, amelytől kecses lesz és megtanul repülni. Elszáll, szivárványt hagyva maga mögött. Amikor Grizzly meglátja a különös lényt, arról álmodik, hogy megszelídíti, és ajándékként szívszerelmének adja…
Miközben a tévé távirányítóját keresi, Grizzly rábukkan egy dobozra, amely képes megtalálni a kulcsokat, hála a nyomkövetővel ellátott kulcskarikának. Grizzly egy csupor csokikrém alá szereli a nyomkövetőt…
A lemmingek hatalmas felfordulást okoznak a kunyhóban, és akadálypályát építenek egy mókuskerék számára. De Grizzly közbelép, és mókuskrekestül kihajítja a lemmingeket, hogy egy kis nyugta legyen. Balszerencséjére…
A lemmingek saját sárkányrepülőt építenek egy bevásárlókocsiból és egy ventilátorból. Mutatványuk lenyűgözi a medvelányt, akiért Grizzly odavan, és a szerelmes macinak támad egy ötlete. A bevásárlókocsit…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Bozont meglepetten veszi észre, hogy gyerekkori szerelme gót lett. Szégyellve, hogy ő semmit sem változott, Bozont elviszi a csapatot egy gót partira, ahol közelebbről is megismerhetik a gót szubkultúrát…
A csapat belecsöppen a kémek és intrikák világába, amikor találkoznak a brit titkosügynökkel, Jenny Vex-szel és úgy döntenek, segítenek neki befejezni egy veszélyes küldetést: meg kell állítaniuk az óriási…
Mr. Beannek rugós gondjai akadnak. Mr. Bean kedvenc időtöltése relaxálni a kanapéján miközben kedvenc tévéműsorát nézi. Ám sajnos ennek a feneke alól előtörő rugók vetnek véget így hát elindul új bútort vásárolni…
Mr. Bean igazán rejtelmes rejtéllyel találja szembe magát. Padlása egyik sötét pókhálós szegletében Mr. Bean kincses térképet talál. Indulhat hát a kaland! Ám a trükkös feladványok Beant a kerten át…
Mr. Beannek szobát kellene bérelnie ám senki nem ad ki neki. Egy az alvajáró főbérlőjével történt sajnálatos incidenst követően Mr. Bean hirtelen fedél nélkül találja magát. Úgy néz ki a könnyekkel küszködő…
Mr. Bean felfedezi hogy a szabadban sem mindig annyira jó. Egy régi fotóalbum feleleveníti Beanben a kisfiúként átélt cserkésztáborok kedves emlékét ezen felbuzdulva vadkempingezni indul Teddyvel. A sátorvásárlás…
Nagyi és Csőrike iskolát nyitnak a csirkék számára ahol megtanítják őket az etikettre. Amikor Daffy kacsa meglátja milyen jókat esznek a diákok úgy dönt hogy ő is beiratkozik az iskolába. A Új bolondos…
Tapsi Hapsi a Top Wing vadászpilóta iskola legjobb pilótája amíg Cecil el nem kezdi megdönteni a rekordjait. Vajon sikerül kibékülniük hogy együtt nézzenek szembe a közös ellenséggel vagy csak káoszt hagynak…
Blacque Jacque Shellaque kapitány kihajózik a nyílt tengerre hogy megkeresse a mitikus Moby Pikket. Első tisztként magával viszi Tapsi Hapsit aki több galibát okoz mint amennyit segít. A Új bolondos dallamok…
Tapsi részt vesz egy ketrecharc mérkőzésen ahol észreveszi Rhonda Roundhouse csalását. Amikor szóvá teszi ezt Rhonda kihívja egy küzdelemre és kezdetét veszi a harc. A Új bolondos dallamok című sorozat…
Viktor a Béna Cirkusz bohóca. Egyik előadását egy kritikus néző Daffy teszi tönkre aki megmutatja Viktornak szerinte milyennek kellene lennie egy cirkusznak. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel…
Amikor pár gyerek eltéved a bevásárlóközpontban Tapsi egy furcsa és egyben kreatív történettel szórakoztatja őket amíg elő nem kerül az anyjuk Ehhez a környezetükben található tárgyakból merít ihletet…
Daffy egy ijesztőnek tűnő házban menekül Porky elől aki elszántan próbálja visszaszerezni tőle a halloweeni cukorkákat. Ám Daffynak és a háznak más tervei vannak. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel…
Amikor Vili a prérifarkas rájön hogy a Gyalogkakukk áll egy szupergyors futárszolgálat hátterében cselhez folyamodok hogy elkapja a madarat. A Új bolondos dallamok című sorozat szerepelőivel hangulatában…
Grizzy és a lemmingek harca az üveg mogyorókrémért ezúttal négy keréken folytatódik. Bár úgy fest, a lemmingek járnak jól, Grizzy egy egész kamionnyi mogyorókrémes üvegre bukkan. Hatalmas, mint egy medve…
A lemmingek aljas tervhez folyamodnak: tetvekkel árasztják el Grizzy bundáját. A medve így is kihajítja őket. Visszatérnek, hogy megszerezzék a mogyorókrémet, ám egy varázslat segítségével mikroszkópikus méretűvé változtak…
Grizzy éhesen ébred, de üres a kamrája, így megdézsmálja a lemmingek mogyorókészletét. A lemmingek nincsenek elragadtatva. Bosszúból egy elefánt ormányát használják fegyvernek. A harc hevében csilis kekszet…
Grizzy és a lemmingek az utolsó ételtartalékokon civakodnak, amikor megzavarja őket egy varacskos disznó. Hamar rájönnek, a varacskos disznó ki tudja szimatolni, hol az élelem. A harc immár azért folyik, ki követheti őt…
Grizzy és a lemmingek indulnak egy fotópályázaton. Az elefántról, a varacskos disznóról és a denevérről még csak-csak lehet képet készíteni, de a villámgyors strucc kifog rajtuk. Hatalmas, mint egy medve…
Grizzy mogyorókrémét a lemmingek víz alatti labdákba bújva akarják elcsenni. A medve azonban beleköp a levesükbe: labdástul elhajítja őket. Egy strucc talál a lemmingeket rejtő labdákra. Kikölti, és a fiókáiként nevelni kezdi őket…
Menekülés közben Grizzy és a lemmingek egy közeli hegycsúcson találják magukat. Az egyik rágcsálót a szavanna állatai tévesen királyként tisztelni kezdik. A medve nem rest elfoglalni a helyét. De a lemmingek…
Fizz a városi strandon van és meg akarja hódítani a világot a vízalatti frizurával.Magoo, aki azt hiszi, hogy a tóban horgászik, megpróbálja elkapni Weasel-t, akiről azt gondolja, hogy egy hatalmas hal…
Magoo azt hiszi, hogy mosodában van, közben egy rágógumi gyárban köt ki, ahol éppen Weasel és Fizz egy olyan rágón dolgoznak, ami Fizz alakú lufit fúj. Magoo összetéveszti Fizzt egy pulóverrel, amit…
Magoo azt hiszi, hogy az egész szomszédságot elöntötte az árvíz, pedig valójában a helyi medence partján tartózkodik. Kimenti az összes úszót, és szabotálja Fizz tervét, miszerint ő lesz a világ legjob úszómestere…
Magoo rábukkan a jégtömbbe zárt Fizz-re, és azt hiszi, hogy egy ősembert talált.Kiolvasztja és úgy viselkedik vele, mint egy ősember, hogy ne ijesszen rá.Amikor Weasel megpróbálja megmenteni Fizz-t, Magoo összetéveszti egy gonosz tudóssal…
Magoo azt hiszi, hogy egy patkányt üldöz a tetőtérben, ám hirtelen egy építkezésen találja magát, ami Fizz dicsőségéne hirdetésére szolgál. Elhatározza, hogy megszabadul az átkozott patkánytól, aki nem más, mint Fizz…
Magoo egy építési területen tartózkodik, ám azt hiszi, hogy egy középkori bemutató részese. Fizz és Weasel összefutnak Magoo-val az épület tetején. Azt hiszi, hogy Fizz egy bajba jutott leány és meg akarja menteni a gonosz hercegtől…
Lamput egy flúgos narancssárga orangután, aki megszökött a diliházból! Két doki üldözi, de nem tudják elkapni, mert Lamput az álcázás mestere! Ha a közelébe kerülnek, Lamput mindig kitalál valamit, és…
Louise játék közben lefényképezi Mike-ot, a baj csak az, hogy a kutyus nevetségesen néz ki közben. Mike nem hagyhatja, hogy Iris meglássa, és minden lehetséges módon igyekszik megakadályozni, hogy a fotó rossz kezekbe kerüljön…
A teknősök sportversenyt rendeznek, és aki nyer, különleges trófeát kap. Iris benevezi a vonakodó Mike-ot is. Mercury is beszáll, nehogy kimaradjon a mókából. Mike-nak össze kell szednie magát, ha le akarja…
Pocsék az idő, ezért Mike úgy dönt, a házban marad és olvasgat. De a vámpíros könyv ijesztőbb, mint gondolta. Minden apró zajra ijedten felugrik. Amikor a mosómedvék betörnek és az esős naphoz illő csemegét…
Mike-ra nagy felelősség hárul, amikor Stephen a pulton hagyja a nejének szánt gyönyörű ajándékot, majd elmegy dolgozni. A szemtelen mosómedvék meg akarják szerezni, miközben a teknősök hokiznak a házban…
Iris születésnapja van és Mike meglepetésbulit szervez. Lufik, ajándékok, pinaták: mennyi munka! Mindennek tökéletesnek kell lennie, de a mosómedvék tönkreteszik a bulit, amikor ellopják az összes édességet…
Miközben Mike különleges sushit készít Irisnek, a mosómedvék betörnek a garázsba és felfordulást okoznak. Freddy véletlenül bezárja magát a fagyasztóba, és amikor Mike onnan akar kivenni egy kis halat…
Mike rájön, mi a tökéletes ajándék Iris számára: virágok! Egy a baj: Mike allergiás, és a mosómedvék ki is használják féktelen tüsszögését, és kifosztják a házat. Minden leleményességére és forrására:…