Az iskolabuszt eltérítik, de úgy tűnik, maguk a bűnözők is el lettek térítve fejben. Amikor Rocky beletörődik, hogy ma már úgyis kihagyják az iskolát a gyerekek, egy csapat bűnöző özönli el a járművet…
Kíváncsi vagy Elmore lakóinak álmaira? Ahogy leszáll az éj a városra, a Hold izgalmas kirándulásra visz minket különböző álmokba, köztük rémálmokba is. Minden álom megmutatja az adott szereplő titkos vágyait és legnagyobb félelmeit…
Gumball már így is késésben van a Penny-vel való találkozójáról, de az út során rengeteg akadály lassítja őt. Gumball ráadásul félreértette a randi helyszínét. De nemcsak ő, azok is félreértik, akiktől megkérdezi, hová is kellene mennie…
A Wattersonok megpróbálják közelebb vinni Darwint a gyökereihez. Nicole úgy gondolja, hogy Darwinnak talán nem a legjobb a szárazföldi emlősök életmódja, ezért ráveszi a család többi tagját, hogy segítsenek Darwinnak…
Az Elmore Suli szülői munkaközössége betiltja a videojátékokat. A gyerekek igyekeznek meggyőzni a szülőket és a tanárokat, hogy a játékoknak nincsenek rossz hatásaik. Gumball, a kis kék macska a virgonc…
Anais belép a hálószobába, ahol bűncselekmény történt: Csilla Csacsi eltűnt! Gumball és Darwin a legfőbb gyanúsítottak… Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.

A nindzsák Stiix falujába utaznak, hogy megszerezzék a Légjitzu tekercset Ronan-től. Ronan nem adja olcsón a tekercset, a nindzsák munkát keresnek a faluban. Mivel nem tudják összeszedni a pénzt a tekercsre…
A nindzsák rájönnek, hogy Yang Sensei templomában is megtanulhatják a Légjitzut, de vigyázniuk kell, mert szellemmé változhatnak. Nya eközben feladja, hogy víz nindzsa váljon belőle, és megkéri Ronan-t…
Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar. Lépj be Gumball csodálatos…

Gumball és Darwin azzal pörgeti fel a barátságát, hogy keresnek egy harmadik legjobb barátot. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball elhatározza, hogy megmenti Mr. Robinsont a Veterán Előadók Műsora alatt. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Gumball megpróbálja megmenteni Darwint egy lány csókjától. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar…
Brown igazgató úr megpróbálja helyrehozni Gumball diszfunkcionális családját. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Gumball és Darwin „felelősségteljesen” vigyáz Anaisre, közben felelőtlenül elárasztják a házat. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball női ruhában megy suliba, és ezzel ő lesz az iskola szépségkirálynője. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Gumball és Darwin kihívja apát egy lustasági versenyre. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar…
Gumball kénytelen megtanulni nemet mondani, amikor Carrie, a szellem az akarata ellenére használja a testét. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Gumball elhatározza, hogy kinyomozza a rejtélyt: ki zárta be Brown igazgató urat a szekrényébe. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
A Tennyson csapat dugóba kerül az autópályán, és ugyanott várakozik a kis Simon és családja is. Amikor Ben és Simon együtt igyekeznek elhárítani a forgalmat fenntartó akadályt, Simon türelmetlensége csak még nehezebbé teszi a helyzetet…
A Tennyson csapat a középkorban találja magát, és csak nagy nehezen sikerül emlékeztetniük magukat arra, hogy nem a múltban vannak hanem egy reneszánsz vásáron, ahol „Zombózó király” meghipnotizálta…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…

JP összekoszolja az utolsó tiszta ruháját is, ezért ünneplőruhában kell játszania. Fogjátok a vécéguriga kardotokat, és kísérjétek el a jó barátokat, Craiget, Kelsey-t és JP-t kalandjaik során a közeli…
Craiget és a barátait meghívják egy exkluzív teadélutánra tortával, ha kitartanak a parti végéig. Fogjátok a vécéguriga kardotokat, és kísérjétek el a jó barátokat, Craiget, Kelsey-t és JP-t kalandjaik…
Amikor Mohó ellopja a lányok kedvenc játékait, mást kap, mint amire számított. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba járnak, és szörnyekkel harcolnak szinte minden nap a legújabb részekben!
A lányok rájönnek, hogy külön-külön is erősek, és hogy mindnyájan másféleképpen harcolnak. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba járnak, és szörnyekkel harcolnak szinte minden nap…
Darwin kalapokkal kapcsolatban kéri ki Gumball véleményét, akinek hirtelen eláll a szava és megsérti Darwint. Darwin meg van győződve róla, hogy Gumball azt mondta, dagadt a feje. Gumball, a kis kék macska…
Gumball és Darwin összebarátkozik az osztálytársukkal, Claytonnal, aki kényszeres hazudozó, ráadásul alakváltó! Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
Jamie-nek nincs kivel együtt ebédelnie, elhatározza hát, hogy szüksége van egy pasira. Mivel Darwin az egyetlen, aki nem menekül el előle rögtön, így hamar egy párrá válnak. Gumball, a kis kék macska…
Amikor Falafel úgy dönt, hogy elhagyja a várost, Alma és Hagyma mindent megtesz, csakhogy meggyőzzék a maradásról. Alma és Hagyma még új a városban, és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja…
Ebben az epizódban megismerhetjük a medvéket bocskorukban! A három mackó átvág a sivatagon, és rátalál egy óriási raktárházra. A papírdobozokkal telezsúfolt épületre igazi Paradicsomként tekintenek. Grizz…
A medvetesóknak elegük van abból, ahogy az emberek manapság viselkednek a mozikban. Nektek talán nincs? A medvék úgy döntenek, hogy ők fogják fenntartani a rendet a mozikban: nindzsákhoz hasonló módon…
Alice elcsalja Oscart és a szörnybarátait egy teadélutánra, ahol bébikké varázsolja őket. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik…
Sünit megharapja egy kiskutya, és emiatt elkezd furán viselkedni. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik. Igenis léteznek űrlények…
Shelbourne lecsukatja Télapót, majd közli vele, hogy elengedi a büntetését, ha Halfalvára költözteti a játékgyárát, és szardíniával tömi ki a játékokat. Télapó nem fogadja el az ajánlatot. Sam és Flint…
Derült égből fasírt
Csoda Kitty állandóan veszít az öccsével szemben videojátékokban, ezért egy szuper videojáték-vezérlőt kér Dr. Foxtól. Hirtelen egy élő videojátékban találja magát. Vajon megtanulja, hogy az élet nem…
Amikor a kívánságkút nem teljesíti Puppycorn kívánságát, Csoda Kitty döbbenten jön rá az okára. Sok-sok kívánság azért nem válhatott valóra, mert a kútba dobott érmék csapdába estek a kút alján. Kiszabadítja…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
Craig és Jessica kizárja magát otthonról. Craignek így nincs más választása, mint hogy magával vigye a kishúgát az erdőbe. Fogjátok a vécéguriga kardotokat, és kísérjétek el a jó barátokat, Craiget, Kelsey-t…
Craig szeretne játszani egy népszerű kártyajátékkal, ezért kölcsönveszi Bernard régi, értékes kártyáit. Fogjátok a vécéguriga kardotokat, és kísérjétek el a jó barátokat, Craiget, Kelsey-t és JP-t kalandjaik…
A Tennyson csapat a középkorban találja magát, és csak nagy nehezen sikerül emlékeztetniük magukat arra, hogy nem a múltban vannak hanem egy reneszánsz vásáron, ahol „Zombózó király” meghipnotizálta…
A Tennyson csapat dugóba kerül az autópályán, és ugyanott várakozik a kis Simon és családja is. Amikor Ben és Simon együtt igyekeznek elhárítani a forgalmat fenntartó akadályt, Simon türelmetlensége csak még nehezebbé teszi a helyzetet…
Anais új barátra lel, ám Gumball és Darwin aggódik, hogy a cimbora kissé elnyomja őt. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Darwin magára hagyja Gumballt Tina karmai között. Ekkor Gumball elhatározza, hogy megleckézteti. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball nem hiszi, hogy valaki tényleg olyan kedves lehet, mint Alan, ezért elhatározza, hogy megtalálja azt a pontot, amikor megtörik. rwin úgy dönt, hogy átveszi Alan pozitív hozzáállását, hogy meglássák: lehetnek-e olyanok, mint Alan…
Amikor Falafel úgy dönt, hogy elhagyja a várost, Alma és Hagyma mindent megtesz, csakhogy meggyőzzék a maradásról. Alma és Hagyma még új a városban, és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja…
Ralph elfoglalja a barlangot, és jeges erődítményt épít belőle, hogy uralkodjon a medvék és Charlie fölött. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és ha eközben…
Feje tetejére áll a világ Nom Nom első tévés szereplésekor. A medvék felajánlják hogy segítenek, és fellépnek a showban. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba…
Chloe és Jeges északra mennek, hogy megkeressék a tökéletes karácsonyfát. Eközben Grizz és Panda feldíszítik a Park család házát. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni…
A három medve még bocs volt, amikor egy kisállat-kereskedésbe kerültek. Ott készítettek velük egy reklámfilmet, amely aztán majdnem el is választotta őket. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik…
Chloe, a csodagyerek nehezen találja meg a közös hangot a nála idősebb csoporttársaival. A medvék a szárnyuk alá veszik, és megmutatják neki, hogy szerezhet szuper barátokat az egyetemen. Grizz, Panda…
A csapat Halloween-buliján Csoda Kitty megtudja, hogy Rick semmitől sem fél! Hogy felkeltsék benne a halloweeni hangulatot, mindenki elmesél egy ijesztő törtnetet annak reményében, hogy megijeszthetik…
A csapat játékestjei az utóbbi időben a versengés jegyében teltek, így amikor Csoda Kitty talál egy ijesztő, régi társasjátékot, a szellemek feje tetejére állítják a győzelem iránti vágyukat. De elátkozott…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A macik egy testvér témájú tévés vetélkedőben küzdenek Panda egykori legjobb barátja, Tom és lakótársai ellen. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és ha…
Vihar kerekedik, és a medvéknek külön kell helytállniuk. Grizz a Pipacs Cserkészekre vigyáz, Panda Charlie kocsijában ragad, Chloe és Jeges pedig a városból próbál hazajutni az esőben. Grizz, Panda és…
A medvék a parkban töltik a napot. Grizz edz, Panda el szeretné adni a rajzait, Jeges pedig gyerekekkel gyakorol. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és…
Fontos hírek szűkében Sam kénytelen a helyi kövekről és a fű növekedéséről hírt adni. Rosszkedvét csak fokozza, hogy a városban mindenkit, beleértve Flintet is, hidegen hagyja legnagyobb sztorija: a saját szülinapja…
Gil rábukkan Flint legdrágább kincsére: Einstein bajuszára. Amikor azonban hordani kezdi, az apja összetéveszti egy igazgatóval, és együtt töltik a napot. Mindeközben Flint mindent bevet, hogy visszaszerezze…
A történet azt meséli el, hogyan került Darwin Wattersonékhoz. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően…
Carrie elviszi Gumballt, Darwint és Anaist egy Halloween-partira, amit egy valódi kísértetházban tartanak. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Gumball nem hajlandó felkelni, mert rossz kedve van. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar…
Amikor Falafel úgy dönt, hogy elhagyja a várost, Alma és Hagyma mindent megtesz, csakhogy meggyőzzék a maradásról. Alma és Hagyma még új a városban, és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
Hawkodile a legnagyobb akcióhős széles e világon, ám felbukkan régi riválisa, hogy bosszút álljon rajta. A legyőzött és segítségre szoruló Hawkodile-nak ki kell képeznie Csoda Kittyt és a többieket, hogy erős és szívós hősök legyenek…
Frown mester elveszti a testét, pedig fontos megbeszélése van Végzetmesterrel. Csoda Kitty örömmel segít neki, de megdöbbenti a végzeturak gonoszsága. Nem bírja magában tartani a dühét, amivel elnyeri a tetszésüket…
Susie megrendezi a tehetségkutatót, és mindenki beszáll a versenybe. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik. Igenis léteznek…
Oscar és Süni egy olyan bolygóra kerül, ahol nincsenek érzelmek. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik. Igenis léteznek űrlények…
Panda egy telefonos alkalmazás segítségével új barátot keres magának, akivel sok közös vonásuk van. Csakhogy az új barát idővel elkezdi kisajátítani őt. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak…
A medvéket minden barátjuk meghívta karácsonyozni, csakhogy számukra a legcsábítóbb Nom-Nom sztárokkal teli partija. Igyekszenek mindenkihez beköszönni, hogy minél előbb odaérjenek az est fénypontjára…
A kicsi Jeges egyedül éli napjait a sarkkörön. Megismerkedik a rejtélyes férfival, Jurijjal, akivel együtt vészeli át a kegyetlen hideget. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni…
A japán Nagyzsák Kasszák előtt Ben is a végtelennek tűnő sorban várja, hogy megvásárolhassa a legújabb szumós videojátékot. Hamarosan azonban Bennek meg kell mentenie az áruházat, és nem a játékra éhes…
Amikor Ben és családja Londonba mennek, hogy megnézzék a legendás Big Bent, a Bogár Fivérek keresztezik útjukat. Természetesen egy újabb égbekiáltóan ostoba terven mesterkednek. Összezsugorítják a Big…
Steven elcserél egy mágikus tárgyat Hagymával egy játékért, amihez érzelmi szálak fűzik. Steven a közmondásos „öcskös” az emberiség mágikus védelmezőinek csapatában, amelynek tagjai az Ékkövek. Stevennek…
Steven szeretne egyedül maradni, így a Templom egy új részébe kerül, és szürreálisrémálmokban vesz részt. Steven a közmondásos „öcskös” az emberiség mágikus védelmezőinek csapatában, amelynek tagjai az Ékkövek…
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Sikerül megtanulni a nindzsáknak a Légjitzu-t Yang szellemétől, majd megtudják, hogy a következő nyom után a Felhő Királyságba kell utazniuk. A Szentélyek Kardját kell megszerezniük, de ehhez meg kell mászniuk Ninjago legmagasabb hegyét…
A nindzsák csak akkor kaphatják meg a Szentélyek Kardját, ha személyesen találkoznak a Főirományossal. A helyzet bonyolódik, amikor Moro – a sorsát kicselezve- megjelenik a helyszínen. Wu sensei és…
Egy ismeretlen sértegetni kezdik Nicole-t. A gyerekek könyörtelen leszámolásra számítanak, ehelyett meglepődnek, amikor látják, hogy édesanyjuk a békés utat választja. Nicole elmeséli, hogy az őt zaklató…