Gumball úgy gondolja, hogy Teri túlságosan fél a kórokozóktól. Egy vírus azonban a nyomában van és bosszúért liheg. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
Gumball és Darwin hazafelé száguld, hogy Anais-szel foglalkozzanak, de útjukat állja minden lehetséges akadály... Sőt, néhány lehetetlen is. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
Szerelem árad a levegőben és Gumball egy érzelmi hurrikán kellős közepébe kerül: szó szerint! Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball azzal vádolja Darwint, hogy álmában megcsókolta Pennyt, így a helyzet azzal fenyeget, hogy megszakad a barátságuk. Az álom okozta problémát csak egy álomvilágban lehet megoldani. Gumball, a kis…
Egy küldetés során, amikor egy kölcsönadott videojátékot szereznek vissza, Darwin arra kezd gyanakodni, hogy csapdába került: örökre másodhegedűs marad Gumball mellett. Gumball, a kis kék macska a virgonc…
Gumball és Darwin feltett szándéka bebizonyítani apának, hogy ő egy hős. Kerül, amibe kerül! Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Angelo rájön, hogy Cathy macskáját és Jo mamát véletlenül elcserélték az állatorvosnál. És senki sem hisz neki. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt…
Angelo létrehoz egy kitalált guatemalai levelezőtársat, hogy ne bukjon meg Foot tanár úr óráján. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt…
Angelo gyakornok lesz a Kalandparkban. Ám álmai munkája nem olyan jó, mint amilyennek hitte, mert itt tényleg… dolgozni kell! Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet…
Perla tanárnő a büntetés idejét művészeti terápiává szervezi át. Itt Angelo klassz bólogató bábukat alkot, amelyek hatalmas divattá válnak az iskolában. Az eredmény: Angelo szándékosan keveri magát bajba, hogy büntetésbe küldjék…
Amikor Cathy felemeli híres süteménye, a Brooklyn Blackout árát, Lola titkos kémakcióba kezd, hogy megtalálja a titkos receptet. Angelo és bandája rájön, hogy a titkos receptek néha nemcsak egy titkot rejtenek…
Angelo tippeket ad arra, hogyan késleltessünk egy dolgozatot. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Hála ravaszságának és kitartásának, Angelo mindig megszerzi, amit akar. Vajon egész életében így lesz? Angelo egzisztenciális válságba kerül. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának…
Angelo és Elena szobafogságba kerül, mert folyton veszekednek. Ha meg akarnak szökni, félre kell tenniük az ellenségeskedést és össze kell fogniuk egymással. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo…
Garmadon császár uralma alá hajtotta Ninjago City-t, ahol Lloyd bujkálni kényszerül. A többi nindzsa és a kicsi Wu ott ragadnak az Onik és sárkányok birodalmában, és kiderül, hogy nincsenek egyedül. Wu…
Cole és az ifjú Wu barátai megmentésére sietnek, akiket foglyul ejtett a sárkányvadászok klánja. Ezalatt Ninjagóban Lloyd összetalálkozik régi barátaival, akik ütőképes szövetségesei lehetnek Garmadon császár ellen…
Ivandoe és Bert belebotlik egy beszélő fába, amely jövendőmondást ígér az aranyukért cserébe. Ivandoe lelkesen átnyújtja az arany nyakékét, pedig Bert észreveszi, hogy a fa odújában valójában a pimasz…
Amikor anya elnyeri a Hónap Dolgozója díjat a Szivárványgyárban, Richard úgy érzi, hogy nem becsülik meg az ő otthon végzett munkáját. Nicole azt gyanítja, hogy nem is dolgozik olyan sokat, de amikor Richard…
A család egész éjszaka a mozi előtt várt. Egészen összeomlanak, amikor Larry közli velük, hogy nem jutnak be az Űrodüsszeia folytatásának premierjére. De mivel a Wattersonok megrögzött rajongók, mindenáron…
Elmore városa egy énekes-táncos vegyes előadássá vált. Mindenkinek van egy dala, de tényleg muszáj mindenkit meghallgatni? Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Darwin büntetésbe kerül a Bombafiúval, aki úgy dönt, hogy packázni fog Darwinnal. De ez visszafelé sül el, amikor Darwin tönkreteszi az életét. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
A fiúk ráveszik Breki tanár urat, hogy legyen ketrecharcos, és lekötnek neki egy meccset egy ijesztő orosz vetélytárs ellen. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Visszautazunk abba az időbe, amikor Anais újszülött kisbaba volt. Gumball és Darwin féltékenysége miatt kitör a babaháború. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Tobias megpróbál Gumball legjobb barátja lenni. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően szinte állandó körülötte a zűrzavar…
Gumball és Darwin semmittevő vegetálással akarja tölteni a napot, de a végén meg kell menteniük a család többi tagját. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
A gyerekek segíteni próbálnak apának, hogy rendezze a kapcsolatát Frankie-vel. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Gumball és Hot Dog felfedezi, miért érzik olyan kínosan magukat egymás közelében. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Gumball és Darwin megpróbálja kideríteni idős szomszédjuk nevét, közben véletlenül leleplezik, hogy a tanúvédelmi programtól kapott új személyazonosságot. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Gumball alkut köt Brown igazgató úrral, miszerint mindketten közlik a másik barátnőjével a problémáikat. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Gumball és Tobias vetélkedik Penny kegyeiért és megvívják a történelem legröhejesebb párviadalát. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball és Darwin megtanulja, hogy nem okos dolog felbőszíteni Hectort, az Elmore-i óriást. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
A Tennyson-csapat kalandos családi összejövetelen vesz részt. A Max papával és Gwennel töltött végtelennek tűnő nyaralás során Ben Tennyson talál egy űrlények által itt hagyott órát, az Omnitrixet. Ennek…
Egy csúnya, lyukas fog miatt Bennek muszáj elmennie a fogorvoshoz, így az egyébként is rossz napja még borzalmasabbá válik, amikor a Hex nevű bűvész egy álomfogóval életre kelti hőseink legfélelmetesebb…
Gumball és Darwin ráébred, hogy Elmore felnőtt lakói veszélyesen tájékozatlanok az online biztonság kérdésében. Mi több, a legegyszerűbb feladatokban is égető szükségük van a fiúk segítségére. És senkire…
Gumball és Darwin megpróbál elszakadni az Internettől, helyette viszont beleesnek az Elmore Utcai Lyukba. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
AmIkor Pizsama pánikba esik, hogy Oscar ki fogja nőni, Oscar segíteni próbál, de rosszul sül el. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik…
Pupák a látogatásával próbára teszi Oscar vendégszeretetét. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik. Igenis léteznek űrlények…
Amikor a professzort elrabolják, a lányoknak egy misztikus szigetre kell menniük. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba járnak, és szörnyekkel harcolnak szinte minden nap a legújabb…
Halloween éjszakáján, Pénzeszsák megidéz egy szörnyet, akit ő sem akart. A Pindúr pandúrok, Sziporka, Puszedli és Csuporka suliba járnak, és szörnyekkel harcolnak szinte minden nap a legújabb részekben!
Robin, Vörös X-nek öltözve beépül a HIVE-osok közé, hogy felrobbantsa a központjukat, de a terv változik, amikor Robin meglátja, milyen jó dolguk van. Hamarosan az összes titán be akar jutni a Hive-osok közé…
Cyborg megunja, hogy neki nincs kisbarátja, ezért maga mellé veszi Vértesó segédjét, Fájdalom-robotot, és becsempészi a Toronyba. Cyborgnak meg kell védenie a többi Titánt, nehogy a robot kárt tegyen bennük…
Gézengúz és Robin visszaviszik Selymit Gyilkos Molyhoz, hogy begyűjtsék érte a pénztjutalmat. Csillagfény nagyon elszomorodik, egész addig, míg meg nem látja, hogy Gyilkos Moly is úgy szereti Selymit, mint ő…
Amikor a Titánok megpróbálják rávenni Gézengúzt, hogy takarítsa ki a szobáját, rájönnek, hogy a szemét nem egyszerűen csak szemét. A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Kismedvék hatalmas homokvárat építenek, de amikor egy gyerekcsapat hadat üzen nekik, meg kell védeniük a birodalmukat. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba…
Egy újabb böngészés során még több videót láthatunk a medvékről és barátaikról. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és ha eközben fagylaltot (vagy esetleg…
Miután Alan lemondja a Gumball-lal való találkozóját, a kék macska kétségbeesetten követni kezdi mindenhová és rá akarja venni, hogy megfizessen az árulásáért. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Hogy Mr. Small úgy érezhesse, inspiráló hatással van diákjaira, Gumball és Darwin igyekszik minden tanácsot megfogadni, amit Mr. Smalltól kap. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Darwin kalapokkal kapcsolatban kéri ki Gumball véleményét, akinek hirtelen eláll a szava és megsérti Darwint. Darwin meg van győződve róla, hogy Gumball azt mondta, dagadt a feje. Gumball, a kis kék macska…
Jamie-nek nincs kivel együtt ebédelnie, elhatározza hát, hogy szüksége van egy pasira. Mivel Darwin az egyetlen, aki nem menekül el előle rögtön, így hamar egy párrá válnak. Gumball, a kis kék macska…
Csodakitty és barátai felülnek a Cukiság hullámvasútra. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal és időnként dühkitörésekkel teli királyságba repíti a nézőket. Csodakitty életét követi, akit…
A Háziúr megfenyegeti Frown mestert és Brockot. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal és időnként dühkitörésekkel teli királyságba repíti a nézőket. Csodakitty életét követi, akit A LEGO®…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
Mas és Menos elmennek a Toronyba, hogy szuperhős-leckéket vegyenek Robintól. Az ikrek gyorsan összebarátkoznak a többi titánnal, de Robin csak a kiképzésre akar koncentrálni. A Warner Bros. Animation…
Egy izgalmas, bűnüldözős éjszaka után a titánok lefekszenek, és mindenki sajátos álmot lát. A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek…
Kelsey életük legnagyobb kalandjára viszi barátait. Ragadjátok meg a vécéguriga kardotokat és kövessétek barátaitokat, Craiget, JP-t és Kelseyt az erdőbe, egy határtalan világba, ahol csak érdekes gyerekek…
Jessica elkóborol egy idegen erdőben. Ragadjátok meg a vécéguriga kardotokat és kövessétek barátaitokat, Craiget, JP-t és Kelseyt az erdőbe, egy határtalan világba, ahol csak érdekes gyerekek élnek, akik…
Masaminak születésnapja van -- de mit lehet venni egy felhőnek, akinek mindene megvan? Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Gumball be akarja bizonyítani Penny apjának, hogy méltó a lányához. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően…
Louie papa ad egy csekket a Watterson gyerekeknek, akik összevitatkoznak azon, hogy mire költsék a pénzt. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Anaist zavarja valaki az iskolában és Gumball és Darwin segít ellátni az illető baját. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Dr. Fox büszkén bemutatja az új hadigépezetét, és benevezi egy versenyre. De Hawkodile féltékeny, mert Dr. Fox harci robotját mindenki erősebbnek tartja. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal…
Csodakitty és barátai egész nap strandolni szeretnének... De amikor Frow mester értesül a terveikről, a csapat elindul megkeresni a tökéletes pontot. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal…
Csodakitty parádét szervez az egyediség megünneplésére, ahol mindenki a saját tervezésű gondolájáváal indul. De Frown mester el akarja rontani a mulatságot. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal…
Egy balfogás következtében Puppycorn kivételével mindenki összezsugorodik! Pupycornnak tetszik, hogy a barátaiból akciófigurák lettek. Ezért mindenféle képzelt kalandot játszik el velük. Csodakitty és…
Richard amatőr bűvészelőadása után Dr. Fox megszálottan ki akarja deríteni, hogy csinálja a tudománnyal dacoló trükköket. De mi lesz, ha a nagy kutakodásban lerombolja a bűvészkedés varázsát? Ez a sorozat…
Csodakirályságban országos táncversenyt rendeznek, ahol mindenki kiöltözik és bemutat valami menő tánclépést. Midenki örül, Richardot kivéve. Csodakitty tudja, hogy Richardnak is ki kell fejeznie magát…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Medvék szereznek egy Shmorbyt, vagyis otthoni személyi asszisztenst, és hamar ellustulnak. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és ha eközben fagylaltot…
Egy véletlen baleset következtében néhány veszélyes vadállat elfoglalja a macik otthonát. Grizz, Panda és Jeges három kívülálló, akik próbálnak beilleszkedni a társadalomba, és ha eközben fagylaltot (vagy…
Az elmore-i középiskola tanulói számára fenekestül fordul fel a világ, amikor egy titokzatos tanfelügyelő érkezik hozzájuk, hogy véget vessen rajzfilmszerű viselkedésüknek. De ki akar normális lenni? Gumball és Darwin nyilván nem…
Amikor Gumball megtudja, hogy Ocho nagybácsikája egy Mario nevű olasz vízvezetékszerelő, feltételezi, hogy csak „az a bizonyos” Mario lehet és kijelenti, hogy mindent megtesz, hogy találkozzon vele. Gumball…
Amikor Gumball meglátja Leslie-t Pennyvel, fékezhetetlen féltékenység vesz erőt rajta. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Darwin kölcsönadja a tollát Banán Joe-nak, ám amikor a toll megrágcsálva kerül vissza, Gumballon úrrá lesz a bosszúvágy. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége…
Miközben Craig és barátai feltérképezik az erdőt, eljutnak a mérgesszömörce-ligetbe. Ragadjátok meg a vécéguriga kardotokat és kövessétek barátaitokat, Craiget, JP-t és Kelseyt az erdőbe, egy határtalan…
Craig és Jessica kizárja magát otthonról. Craignek így nincs más választása, mint hogy magával vigye a kishúgát az erdőbe. Ragadjátok meg a vécéguriga kardotokat és kövessétek barátaitokat, Craiget, JP-t…
Csillagfény távollétében a többi titán nem vigyáz Selymire, aki Mexikóba vándorol, ahol egy romantikus tévésorozatban találja magát egy drámai mexikói szépség és a féltékeny szeretője mellett. A Warner Bros…
Robin nem bírja eldönteni, hogy idősek otthonát, vagy medencét építsen; míg Gézengúz és Cyborg ingyen pizzát akarnak szerezni. A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt…
Gézengúz nagy hangú, ellenszenves gorillává változik és nem hajlandó visszaváltozni, amitől Robin megőrül. A Gorilla-Gézengúz átvszi a titánok vezetését, ami káoszhoz vezet. Cyborg megtanítja Robinnak…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
A Warner Bros. Animation öt évadot megélt eredeti sikersorozata alapján itt a Tini titánok, harcra fel!, amelynek vadonatúj, vicces epizódjaiban visszatér Robin, Csillagfény, Raven, Gézengúz és Cyborg…
Csodakitty és barátai egész nap strandolni szeretnének... De amikor Frow mester értesül a terveikről, a csapat elindul megkeresni a tökéletes pontot. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal…
Csodakitty parádét szervez az egyediség megünneplésére, ahol mindenki a saját tervezésű gondolájáváal indul. De Frown mester el akarja rontani a mulatságot. Ez a sorozat egy csillogással, pozitív gondolatokkal…
Egy balfogás következtében Puppycorn kivételével mindenki összezsugorodik! Pupycornnak tetszik, hogy a barátaiból akciófigurák lettek. Ezért mindenféle képzelt kalandot játszik el velük. Csodakitty és…
Süni és Oscar csapdába esik Susie kunyhójában, ahonnan ki kell szökniük. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik. Igenis léteznek…
A táborozók a könyvtárban töltik az esős napot. Oscar és Süni megérkezik a maine-i Bűbájtáborba. Amint a szüleik elbúcsúznak tőlük, mindenféle furcsaság történik. Igenis léteznek űrlények, a lovak valójában…
Zombozó mindenkit meghipnotizál Max nagyapa főzőtanfolyamán. A Max papával és Gwennel töltött végtelennek tűnő nyaralás során Ben Tennyson talál egy űrlények által itt hagyott órát, az Omnitrixet. Ennek…
Ben, Gwen és Max papa a régi, egyetemi társak segítségével akadályozzák meg, hogy Zombózó kirabolja a stadion nézőit, akik egy meccset szerettek volna látni. A Max papával és Gwennel töltött végtelennek…
Steven rájön, hogy a Holdtengeri Toronyba tett küldetése teszt volt, és új küldetést akar. Steven a közmondásos „öcskös” az emberiség mágikus védelmezőinek csapatában, amelynek tagjai az Ékkövek. Stevennek…
Steven rájön, hogy Gránát a jövőbe lát, és megijed az őt körülvevő lehetséges veszélyektől. Steven a közmondásos „öcskös” az emberiség mágikus védelmezőinek csapatában, amelynek tagjai az Ékkövek. Stevennek…
Angelo gyakornok lesz a Kalandparkban. Ám álmai munkája nem olyan jó, mint amilyennek hitte, mert itt tényleg… dolgozni kell! Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet…
Perla tanárnő a büntetés idejét művészeti terápiává szervezi át. Itt Angelo klassz bólogató bábukat alkot, amelyek hatalmas divattá válnak az iskolában. Az eredmény: Angelo szándékosan keveri magát bajba, hogy büntetésbe küldjék…
Amikor Cathy felemeli híres süteménye, a Brooklyn Blackout árát, Lola titkos kémakcióba kezd, hogy megtalálja a titkos receptet. Angelo és bandája rájön, hogy a titkos receptek néha nemcsak egy titkot rejtenek…
Angelo tippeket ad arra, hogyan késleltessünk egy dolgozatot. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt.
Hála ravaszságának és kitartásának, Angelo mindig megszerzi, amit akar. Vajon egész életében így lesz? Angelo egzisztenciális válságba kerül. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának…
Angelo és Elena szobafogságba kerül, mert folyton veszekednek. Ha meg akarnak szökni, félre kell tenniük az ellenségeskedést és össze kell fogniuk egymással. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo…
Lloydnak rá kell találnia saját hangjára, hogy egy kis csapat ellenállóval együtt szóljon Ninjago City-hez. Az Első világban Vasbáró sárkányvadászatra viszi a nindzsákat. Wu sensei és a kedvenc nindzsáink megismerkednek az elemi erejükkel…
Amíg Lloyd és a lázadók a Garmadon császár elleni támadás sikerét ünneplik, az Onik és sárkányok birodalmában a nindzsák körülményes szökést terveznek Vasbáró és sárkányhajtói markából. Wu sensei és…
Ma van az iskolai fotózás és Gumball kénytelen du. 3-ig gondoskodni magának egy jó fényképről: különben örökre vége a nimbuszának. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…