Gumballt traumatikus élmény éri, amikor JoJo nagyi szájon csókolja. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
Miután Alan lemondja a Gumball-lal való találkozóját, a kék macska kétségbeesetten követni kezdi mindenhová és rá akarja venni, hogy megfizessen az árulásáért. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Hogy Mr. Small úgy érezhesse, inspiráló hatással van diákjaira, Gumball és Darwin igyekszik minden tanácsot megfogadni, amit Mr. Smalltól kap. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Darwin kalapokkal kapcsolatban kéri ki Gumball véleményét, akinek hirtelen eláll a szava és megsérti Darwint. Darwin meg van győződve róla, hogy Gumball azt mondta, dagadt a feje. Gumball, a kis kék macska…
Jamie-nek nincs kivel együtt ebédelnie, elhatározza hát, hogy szüksége van egy pasira. Mivel Darwin az egyetlen, aki nem menekül el előle rögtön, így hamar egy párrá válnak. Gumball, a kis kék macska…
Az álmok tényleg valóra válnak: Angelo és barátai rocksztárt faragnak Angelo apjából. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt…
Angelo megpróbál beférkőzni a titkolózó iskolatanácsba és megtanulja a leckét: sose csatlakozz olyan csoporthoz, ami be akar venni! Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel…
Angelo előadja a tippjeit és trükkjeit a legszuperebb pizsamapartihoz. Egész addig, amíg a telefonbetyárkodás el nem rontja az estét. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel…
Angelo buta fejjel azzal dicsekszik, hogy az apja kaszkadőr volt. Másnap apát meghívják, hogy tartson előadást Angelo osztályának a Foglalkozások Napján. Jaj! Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo…
Angelo megríkatja Tracyt és emiatt szörnyen érzi magát. Fegyverszünetet hirdet. Csak egy baj van: kettőjük növekvő barátsága felborítja a természet egyensúlyát! Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves…
Jo mama városszerte lopkod és a lopott holmit Angelo ágya alatt tartja. Angelo és barátai ellentétes vadászatba kezdenek, hogy megtudják, melyik holmi kihez tartozik. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét…
Angelo és Lola Manettit fogja ki csoporttársnak egy tudományos projektben. Csak úgy tudják teljesíteni a feladatot, ha Manettit teszik meg a kutatás alanyának. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo…
Tracy kijelenti, hogy Angelo eltörte a karját. Angelo büntetése az, hogy Tracy rabszolgája lesz. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel az életet barátival, Sherwooddal és Lolával együtt…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
Lloydnak rá kell találnia saját hangjára, hogy egy kis csapat ellenállóval együtt szóljon Ninjago City-hez. Az Első világban Vasbáró sárkányvadászatra viszi a nindzsákat. Wu sensei és a kedvenc nindzsáink megismerkednek az elemi erejükkel…
Amíg Lloyd és a lázadók a Garmadon császár elleni támadás sikerét ünneplik, az Onik és sárkányok birodalmában a nindzsák körülményes szökést terveznek Vasbáró és sárkányhajtói markából. Wu sensei és…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
A gyerekek megtudják, hogy valaki középiskola óta szórakozik Richarddal. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek…
Gumball és Darwin úgy dönt, hogy online értékelésekkel csikarja ki a potyázási lehetőségeket. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
A Wattersonok otthonában felbukkan egy titokzatos csomag és a család mindent megtesz, hogy ne nyissák ki. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan…
Darwinnak tetszik egy lány az osztályban, ezért Gumball úgy dönt, hogy eljátssza Cupido szerepét. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Csimpilla tanárnő megtalálja Gumball egyik régi, elégtelen dolgozatát, ami lerontja Gumball átlagát. Ez azt jelenti, hogy Gumballnak Csimpilla nagy örömére vissza kell mennie az óvodába. Ám Gumball leminősítésével…
Gumball és Darwin rájön, hogy miért nem vált be apa fogyókúrája: mert egyszerre tíz diéta szerint étkezik és mindgyikből végigeszik egy teljes étkezést. Végül hozzásegítik a sikeres fogyáshoz, de a fittség…
Gumball rájön, hogy régi nemezise, Rob most más életét rontja. Gumballt súlyosan érinti, hogy Rob már nem utálja többé és nem képes elfogadni, hogy volt nemezise túllépett rajta. Ezért mindent megtesz…
Látva, hogy az iskola rémei kigúnyolják Ducit, Gumball és Darwin segíteni próbál neki, hogy ne legyen olyan furcsa. Gondosan megfigyelik Duci viselkedését és úgy döntenek, hogy épp csak az egészet kell megváltoztatni…
A Joyful Burger titkos menüjének legtitkosabb eleme egy titokzatos hamburger, amit csak az rendelhet meg, aki tudja a nevét. Larry nem hajlandó elárulni a hamburger nevét, ezért a család mindent megtesz, hogy kiderítsék…
Amikor Gumball megtudja, hogy Ocho nagybácsikája egy Mario nevű olasz vízvezetékszerelő, feltételezi, hogy csak „az a bizonyos” Mario lehet és kijelenti, hogy mindent megtesz, hogy találkozzon vele. Gumball…
A zsoldosnak állt testvérpár mulatságos kalandokra és különös küldetésekre vállalkozik, hogy bűvös kardokat gyűjtsön be.
Richardnak a fejére szorul egy bukósisak. Ezért amikor bemegy a bankba, a rémült dolgozók azt hiszik, hogy rabolni jött és átadnak neki egy zacskó pénzt. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli…
Leslie szirmai hullani kezdenek, ezért úgy érzi, hogy a szépsége hervadásnak indult. Gumball és Darwin minden szépészti tudását beveti, hogy segítsenek rajta. Csak az a gond, hogy nincs semmi szépészti tudásuk…
A Wattersonok a legrosszabbtól tartanak, amikor behívják őket a városházára, ám kellemesen meglepődnek, amikor felajánlanak nekik egy vadonatúj házat. Egészen addig, amíg ki nem derül, hogy a ház egy másik államban van…
Gumball akármit tesz, Carmen azt hiszi, hogy ő mindent jobban tud. Gumball megpróbál erkölcsi fölénybe kerülni, de látványos kudarcot vall. Úgy dönt, hogy a felemelkedés nem az ő esete, ezért csak egy…
Ben egy Xingu játékgépre bukkan amit Sokkoló segítségével beindít. A túl nagy energiafröccstől azonban Xingu ismét elszabadul. A végtelennek tűnő vakáció alatt Max nagyapával és unokatestvérével Gwennel…
Amíg Gwen a Transzkontinentális vasútvonal történetét hallgatja Ben belopódzik az ajándékboltba ahol a fejvadászok ismét sarokba szorítják. Gwen az idegenvezetés során megtanultak segítségével próbálja kisegíteni Bent…
A szokatlanul meleg napon megolvadnak Kit jégnyalókái. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely egy gyerekek által uralt világ…
A három barát aranyat talál a mocskos patak mélyén. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely egy gyerekek által uralt világ tele…
Alma és Hagyma még új a városban és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja őket az ismeretlen de töretlen lelkesedésüknek hála sikeresen teljesítik az életnek nevezett kalandot.
Alma és Hagyma még új a városban és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja őket az ismeretlen de töretlen lelkesedésüknek hála sikeresen teljesítik az életnek nevezett kalandot.
Mao Mao titkolni próbálja, hogy édesszájú. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken, hogy közösen óvják meg Tiszta Szív…
Mao Mao addig piszkálja Majomkígyót és a légkalózokat, amíg méltó ellenfelet nem farag belőlük magának. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek…
Mao Mao mániája, hogy legendává váljon kezd fárasztó lenni. Hol a határ? Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken, hogy…
Borzoklopsz óriásira nő, hogy elpusztítson egy szörnyet, amikor nem akar visszaváltozni veszélybe sodorja az egész völgyet. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri…
Édinevér ugyanolyan hős akar lenni, mint társai, ezért megkapja a Megaszemet. De vajon tud bánni új képességeivel? Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk…
Cukiság nincs lenyűgözve a sherifftől, a három barát mindent megtesz, hogy meggyőzze. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken…
Amikor Mao Mao régi társa fenyegeti a völgyet, ki kell deríteniük a múltat, hogy megvédhessék a jelent. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek…
Borzoklopsz nem fürdik és rettenetesen büdös lesz, ám Mao Mao és Édinevér nem tudja, hogyan közöljék ezt vele kíméletesen. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri…
Amikor Rufus és Reg ki akarja fosztani a várost Maomao móresre tanítja őket. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken…
A csapat benevez az éves ujjharcra, de Maomao váratlan fordulattal találja magát szemben. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken…
Ébredő ösztönök: Új Bakuganokat termő mező jelenik a város szélén és a gyerekek azonnal ott teremnek új társakat gyűjteni ám kiderül hogy a talaj fertőzött és Liára hárul hogy megtalálja a megoldást. /…

Apa úgy dönt, hogy kedvenc szerepjátéka varázserejével tesz rendet a Watterson család viszályaiban. Elindulnak életük nagy kalandjára, hogy megküzdjenek a mesebeli szörnyekkel, de képesek lesznek félretenni…
Amikor Gumball és Darwin kifogy a szavakból, attól tartanak, hogy véget ér a barátságuk. Mindent megpróbálnak, hogy tovább tudják fűzni a szót, de semmi sem válik be. Talán a fejlődés külön utakra viszi…
A „Tini titánok, harcra fel!” Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha…

Andrew bácsinak,Axelnek és Zoénak meg kell akadályoznia,hogy Galád veszélyes fegyverré változtasson egy Csodajárgány nevü, ócskapiaci játékszert A világra veszélyes játékok támadnak és csak Axel, egy…
Axel és csapata kimenti Szárdzsot, amikor egy magányos küldetés során Orangután kelepcévé változtatja a hátsó kertet. A világra veszélyes játékok támadnak és csak Axel, egy 8 éves fiú, aki akciófigurává…
Craig abban az étteremben ebédel, ahol a bátyja dolgozik és bosszúra éhezik. Meg sok-sok kiflire. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során…
Egy nyári táborból szökött lány bukkan fel a rönknél, de Craig gyanakszik, hogy nem az igazat mondja. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során…
Craig és Stacks segít Kelsey-nek igazi íróvá válni és könyvet írni. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely egy gyerekek által…
Craig elviszi unokatestvérét, Brysont, az erdőbe és vizes lufi csatát robbantanak ki. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely…
Craig és húga, Jessica, próbára teszik magukat az erdei óvoda vezetésében. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely egy gyerekek…
Craig, Kelsey és JP édességet csempésznek a nélkülöző gyerekeknek. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely egy gyerekek által…
Mao Mao titkolni próbálja, hogy édesszájú. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken, hogy közösen óvják meg Tiszta Szív…
Mao Mao addig piszkálja Majomkígyót és a légkalózokat, amíg méltó ellenfelet nem farag belőlük magának. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek…
A „Tini titánok, harcra fel!” Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha…
A „Tini titánok, harcra fel!” Robin, Cyborg, Csillagfény, Raven és Gézengúz vadiúj és egyben fantasztikus kalandjait meséli el. Szuperhősként a világ megmentése a feladatuk, de vajon mit csinálnak, ha…
A Villámmmacskák rutinszerűen verik laposra a mutásnokat. De minden megváltozik, mikor megjelenik a mutánsok régi vezére, Rataro. Miután a világuk elpusztult, a Villámmacskák, és vezérük, Lionó, a Harmadik Föld nevű bolygóra vetődnek…
Miután a világuk elpusztult, a Villámmacskák, és vezérük, Lionó, a Harmadik Föld nevű bolygóra vetődnek. Ám az ott nyüzsgő rengeteg szörny és fantasztikus lény között nehéz eldönteni, ki barát és ki ellenség…
Gumballnak és Darwinnak meg kell akadályoznia, hogy Alan legyen az osztályelnök a suliban. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Nicole felidézi, hogyan találkoztak Richarddal és végigveszi, mit tehetett volna másképp. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal…
Elmegy az internet Wattersonéknál és hozzá kell szokniuk a netmentes világhoz. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…
Alma és Hagyma még új a városban és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja őket az ismeretlen de töretlen lelkesedésüknek hála sikeresen teljesítik az életnek nevezett kalandot.
Alma és Hagyma még új a városban és a város is nagyon új nekik. Időnként összezavarja őket az ismeretlen de töretlen lelkesedésüknek hála sikeresen teljesítik az életnek nevezett kalandot.
JP kalandos utazára viszi barátait hogy megtalálják az erdő legnagyobb rákját. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során az erdőben, mely egy gyerekek…
A barátok találkoznak egy titokzatos fiúval a jövőből és segítenek neki teljesíteni a küldetését. Ragadd meg a vécépapír-kardodat és kövesd a jóbarátokat, Craiget, JP-t és Kelseyt kalandjaik során…
Amikor eljön a hóesés, Frown mester varázslatos hóembernek álcázza magát, hogy elrontsa a többiek örömét. Csakhogy belefagy. Immár nem az a legfőbb gondja, hogy elrontsa mások szórakozását, hanem hogy…
Csoda Kitty és barátai hazavisznek egy Azaz nevű apró jószágot. Richard viszont nem engedi, hogy megtartsák, ha nem bizonyítják be, hogy felelősségteljes gazdik. Amikor Azaz elszökik, Csoda Kitty kénytelen…
Gézengúz féltékeny Vízilényre aki randira hívta Ravent. Cyborg eközben próbálja bebizonyítani hogy Vízilény egy kalóz./Robin elviszi Csillagfényt egy megfigyelésre hogy kettesben lehessen vele Cyborg és…

A Titánok és kis segítőik meglepetés bulit szerveznek Pengének és Magnónak. Amikor a Titánok elmennek kivizsgálni egy bűntényt Cyborg azt mondja a segítőiknek hogy nyugodtan folytassák a bulit. Nyolc hónappal…
Mao Mao mániája, hogy legendává váljon kezd fárasztó lenni. Hol a határ? Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken, hogy…
Borzoklopsz óriásira nő, hogy elpusztítson egy szörnyet, amikor nem akar visszaváltozni veszélybe sodorja az egész völgyet. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri…
Édinevér ugyanolyan hős akar lenni, mint társai, ezért megkapja a Megaszemet. De vajon tud bánni új képességeivel? Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk…
Cukiság nincs lenyűgözve a sherifftől, a három barát mindent megtesz, hogy meggyőzze. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken…
Amikor Mao Mao régi társa fenyegeti a völgyet, ki kell deríteniük a múltat, hogy megvédhessék a jelent. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek…
Borzoklopsz nem fürdik és rettenetesen büdös lesz, ám Mao Mao és Édinevér nem tudja, hogyan közöljék ezt vele kíméletesen. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri…
Amikor Rufus és Reg ki akarja fosztani a várost Maomao móresre tanítja őket. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken…
A csapat benevez az éves ujjharcra, de Maomao váratlan fordulattal találja magát szemben. Mao Mao a magányos harcos, Borzoklopsz a lusta kiborg és Édinevér, a tündéri kis társuk felülemelkednek a nézeteltéréseiken…
Ébredő ösztönök: Új Bakuganokat termő mező jelenik a város szélén és a gyerekek azonnal ott teremnek új társakat gyűjteni ám kiderül hogy a talaj fertőzött és Liára hárul hogy megtalálja a megoldást. /…
Ébredő ösztönök: Új Bakuganokat termő mező jelenik a város szélén és a gyerekek azonnal ott teremnek új társakat gyűjteni ám kiderül hogy a talaj fertőzött és Liára hárul hogy megtalálja a megoldást. /…
Angelo híressé válik fotóbombáival az interneten. Boldogan élvezi újdonsült népszerűségét, amíg Setesuta nem kezd több lájkot kapni véletlen fotóbombáiért. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo…
Zonka tornaórai eszközeit veszélyesnek nyilvánítják, ezért végleg eltörlik a testnevelést. Angelo megpróbálja felrázni az iskolát, hogy visszahozza a tornaórát. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves…
Mindenki kedvenc gördeszkása, Ollie van Dunk csúnyán felbukik egy nagy versenyen, ezért elveszti a varázsát és felhagy a gördeszkázással. Angelo és barátai megpróbálják jobb kedvre deríteni, hogy visszatérjen a gördeszkázáshoz…
Amikor Angelóra hárul a feladat, hogy lefesse Vén Medve rozzant kerítését, Tom Sawyerhez méltó taktikával veszi rá a többieket, hogy fessék le helyette. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo…
Angelo és barátai egy tévéműsor próbaepizódját forgatják, a címe Angelo rulez. Lola a producer, Sherwood a rendező, Angelo írja a forgatókönyvet és Setesuta játssza Angelo szerepét. Az Angelo rulez főhőse…
Miután anya korlátozza Angelo videojátékokkal tölthető idejét, Angelo megpróbálja jobb belátásra bírni. A cél: bebizonyítani, hogy a videojátékozás fontos képesség és a profi videojátékozás akár egy jól kereső szakma is lehet…
Angelo és barátai a nyakukba kapják új játszótársként Vén Medve unokaöccsét -- egy rémes, neveletlen, semmirekellő bűnözőpalántát. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel…
Angelo és barátai megpróbálják felpumpálni Setesuta alacsony önértékelését, ezért bevezetik Angelo harcművészetének rejtelmeibe. Az Angelo rulez főhőse a tizenkét éves Angelo, aki mókának fogja fel…
Rajtaütnek az ellenállás főhadiszállásán, de Lloyd mindent elkövet, hogy ne kerítsék kézre. Eközben a nindzsákat foglyul ejti Heavy Metal, akiben szövetségesre lelnek. Wu sensei és a kedvenc nindzsáink megismerkednek az elemi erejükkel…
Lloyd meglátja Mystake álarca mögött igazi arcát. Garmadon császár leányává fogadja Harumit, mint a sötétség hercegnőjét. Ezalatt Wu a hitébe kapaszkodik, amikor barátait a veszélyes Oni vidékre vezeti…
Gumballt és Darwint buliba hívják, és vinni kell a barátnőjüket is. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul, ennek köszönhetően…
Gumball és Darwin sikertelenül próbálja visszaszerezni a számítógépes játékuk árát. Gumball, a kis kék macska a virgonc tizenkét éves gyerekek mindennapjait éli. Lököttsége határtalan optimizmussal párosul…