Freddy, a festő a nagy visszatérésén dolgozik. Ám minden összeomlik, amikor a felesége azzal vádolja, hogy brutálisan megverte, és a nyolcéves fia nevelési jogát is el akarják venni tőle. Ekkor hihetetlen…
Dr. Venkman, Dr. Stantz és Dr. Spengler, a három különc parapszichológus a New York-i természetfeletti jelenségeket vizsgálja. Miután megvonják a kutatási támogatásukat, és kirúgják őket, befészkelik magukat…
Öt esztendő telt el azóta, hogy a négy rettenthetetlen szellemirtó az ősi démon megfékezésével megmentette New Yorkot a pusztulástól. Ezzel azonban be is fuccsolt az üzlet, hiszen szellemek nélkül nincs munkájuk…
Len, a sikeres zenei producer annyira kiábrándult a zeneiparból, hogy egy díjkiosztó gála kellős közepén kilép belőle. Most visszavonultan él, zene- és hangoskönyvek hallgatásával tölti idejét, régi tévéműsorokat néz, és egy sráccal lóg…
Majdnem egy évtizede, hogy az afrikai ország, Kenya az Al-Shabaab terrorszervezet támadásainak célkeresztjébe került. A legnagyobb veszély az ország és Szomália között húzódó határvidéken leselkedik az emberre…
Dirk Ohm német illuzionista a tél közepén egy norvég kisvárosba, Grongba érkezik, ahol a közelmúltban eltűnt egy fiatal, helybéli nő. Dirk hamarosan azon találja magát, hogy a falubeliekkel csatárláncot…
A fodrász Jacky Shepherd lefoglalt maguknak egy hajóutat, hogy így ünnepeljék az ezüstlakodalmukat. A férjének, Andynek azonban nem igazán van kedve a dologhoz, a legszívesebben visszamondaná azt. Szertefoszlott…
Giuliana polgári jómódban él a férjével és a kisfiával. Egy autóbaleset azonban egyik pillanatról a másikra kettétöri életét. A fiatal nő képtelen feldolgozni a baleset következményeit, félelmi neurózisban szenved…
Lara Croft (Angelina Jolie) kisasszony brit arisztokrata családból származik. Generációkon keresztül a régészet, a kincsvadászat és a sírfosztogatás volt a Croft-család hobbija. Lara körbeutazza a világot…
Fürdik a boldogságban Mel, a fiatal családapa: csinos felesége, csöppnyi gyermeke, valamint odaadó nevelőszülei vannak. A férfi azonban mégsem maradéktalanul elégededett az életével. Minden vágya, hogy megtalálja a biológiai szüleit…
Tzvia fiatal ortodox asszony, négy gyermek anyja. A zsidó temető mellett él családjával a jeruzsálemi Olajfák hegyénél. A nő boldogtalan, mert férje semmibe veszi őt, elutasítja a szexuális közeledését…
1972-ben Chilébe utazik vendégjátékra az egyik uruguayi főiskolai rögbicsapat, amikor a repülőgépük a rossz időjárási körülmények miatt lezuhan az Andok hófödte csúcsai között. Az utasok egy része és…
A 19. századi Kínában Li Mu bai, a legendás harcos vissza akar vonulni, hogy életét a meditációnak szentelje. Ezért elajándékozza a mágikus kardját, a Zöld Végzetet, a kardot azonban ellopják. Li úgy érzi…