A túlélési saga Latin-Amerika egyik távoli hegyvidékén játszódik. Első pillantásra a fiatal lázadók csoportjának tábora hedonista nyári tábornak tűnik, valójában egy misszió helyszíne. A tizenéves gyerekkatonáknak…
Maarten Moreau egy az evolúcióelmélettel foglalkozó biológiaprofesszor. A férfi már unottan és fásultan végzi a munkáját. Egyik nap Moreau belekeveredik egy rablásba, és véletlenül hozzá kerül a gyilkos fegyver…
Long, a szelíd vietnami szakács Varsóban él kissé koravén, Maja nevű tízéves lányával. Az étteremben, ahol dolgozik, az egyik közkedvelt fogás a vendégek körében az ő pho levese, de amikor főnöke eladja…
Két régi ismerős, Drew és Emma a középiskola óta nem látták egymást, amikor összefutnak egy bárban. Bár érezhető, hogy szikrázik köztük a levegő, de éppen mindketten elkötelezett párkapcsolatban élnek…
Dave egy nagystílű álmodozó, aki nem akar irodában vagy gyárban megrohadni, mindent megtesz annak érdekében, hogy az igazi munkát elkerülje. A srác beleszeret egy szép gyakornok nővérbe, Shonába. A fülig…
Jack (Dan Fogler, Legendás állatok és megfigyelésük) és Lisa (Emma Bell, The Walking Dead) egy pár, akik vitába bonyolódnak a lakásukban tartott házibulin, amire meghívták ismerőseiket. Ahogy a feszültség…
Paul Aufiero 35 éves parkolóházi gondnok, aki édesanyjával él a New York-i Staten Islanden. Van egy rögeszméje, ami miatt nem igazán érdekli kilátástalan élete: imádja az amerikai futballt és a világ legnagyobb…
Jack Cunningham (Ben Affleck), az egykor ígéretes kosaras, egyetemi ösztöndíja birtokában egyszer csak ismeretlen okokból abbahagyja a játékot, sutba dobva ezzel szép reményű jövőjét. Évekkel később kedvetlenül…
Rojda fiatal német katona, kurd-iraki gyökerekkel, aki gyermekkora óta Németországban él. Édesanyját, Ferhatot keresi egy görög menekülttáborban. Amikor ketten végre egymásra találnak annyi év elteltével, repesnek az örömtől…
A Moszad és a CIA összefog, hogy megmentse a világot a Valódi Rosszfiúk nevű terrorista szervezettől. Miután egy amerikai tech-milliárdost elrabolnak Izraelben, a Moszad próbálja megmenteni, miközben…
Dave egy nagystílű álmodozó, aki nem akar irodában vagy gyárban megrohadni, mindent megtesz annak érdekében, hogy az igazi munkát elkerülje. A srác beleszeret egy szép gyakornok nővérbe, Shonába. A fülig…
Long, a szelíd vietnami szakács Varsóban él kissé koravén, Maja nevű tízéves lányával. Az étteremben, ahol dolgozik, az egyik közkedvelt fogás a vendégek körében az ő pho levese, de amikor főnöke eladja…
Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) felesége, Helen (Jamie Lee Curtis), akivel 15 éve házasok, mindig is úgy tudta, hogy férje eladó egy számítógép-szaküzletben. Az igazság az, hogy Harry valójában egy…
Miriam apja beteges játékának egyedüli túlélője. Kap egy ajánlatot egy természetfeletti Játékmestertől: visszamehet az időben helyrehozni a dolgokat. Ha meg akarja menteni szeretteit, Miriamnek újra át kell élnie élete legpokolibb estéjét…
Ben, Carter és Augie, a három középiskolás cserkész megpróbál új tagokat toborozni Rogers cserkészvezető felderítő csapatába. Nem sejtik, hogy az éjszakai táborozás és Rogers cserkészvezető eltűnése milyen következményekkel jár…