Párizs 1895. Pierre, a párizsi dandy és költő, valamint barátja, Henri egyaránt szerelmes Marie-ba, a mentoruk lányába. Bár Marie a szomorú költőbe szerelmes, végül mégis a gazdagabb Henrihez megy feleségül…
Egy katolikus kórházban találnak rá Darlin'-ra, a mocskos, kegyetlen és vad tinédzserre. A lányt egy püspök vezette, engedelmes apácák által működtetett nevelőotthonba küldik, ahol jó kislányt faragnak…
Marco segédedző a spanyol profi kosárlabda ligában. Egy napon részegen és frusztráltan egy közlekedési baleset részese lesz, aminek következtében bíróság elé kerül. Elveszíti a munkáját és a barátnőjét…
Egy férfi leesik a tetőről, és meghal. Egy másik megfullad. Egy harmadik meggyullad. Bármerre nézel, a férfiak hullanak, mint a legyek. "Isten nyugosztalja a lelküket" - sóhajtanak az özvegyek egymást közt komoran…
Egy üstökös mérgező hóval takarja be a Földet, ami megfertőzi és megöli az emberiség egyik felét - a nőket. A világ kormányai törvényeket hoznak annak érdekében, hogy a nem fertőzött nők forduljanak védelemért a rendőrséghez…
A 17. században II. Károly király az udvarába rendeli a fiatal, tehetséges orvost. Robert Merivel csakhamar kivívja az uralkodó elismerését, aki rangot és vagyont ajánl neki, ha látszatházasságot köt az egyik ágyasával…
Hogyan találhatja meg a szerelmet egy férfi, aki szó szerint lebénul a boldogságtól? A ritka rendellenesség következtében, ha nagy érzelmi hatás éri, elveszíti az irányítást az izmai fölött. Charlie,…
A dimbes-dombos, festői angol vidéken, Cotswoldsban játszódó Philophobia hiteles, vad és érzékeny képet rajzol a kisvárosi serdülők életéről, problémáiról, az útkeresés, a szerelembe esés és a felnőtté válás nehézségeiről…
Egy este a finn Lappföldön, a hot-dog standnál a bulizós Aurora találkozik az iráni Dariannal. A férfi váratlanul megkéri a nő kezét. Dariannak ugyanis egy finn nővel kell összeházasodnia, hogy menedékjogot kapjon a lányával…
Laura elveszítette a kontrollt. Miután elcsábítja a tengerparti háza kertjében grillezőt építő vállalkozót, Weismant, az ott dolgozó két munkás is egyre szemtelenebbé válik. Amikor Weisman eltűnik, Laurának kell irányítani a munkásokat…
A 17. században II. Károly király az udvarába rendeli a fiatal, tehetséges orvost. Robert Merivel csakhamar kivívja az uralkodó elismerését, aki rangot és vagyont ajánl neki, ha látszatházasságot köt az egyik ágyasával…
A 4 éves Kun úgy érzi, a családja elfeledkezett róla, mióta a kishúga megszületett. Egy reggel titkos, mesebeli világot talál a kertjükben, különös idegenekkel találkozik a múltból és jelenből. Kun és a tini Mirai különös utazásra indulnak…
A Briliáns barátnőm második évadja az első évad végén veszi fel az események fonalát. Lila és Elena 16 évesek. Lila nemrég ment férjhez, de úgy érzi, hogy elveszítette identitását azzal, hogy felvette férje nevét…
Franky és Ballas a legjobb barátok és a középiskola "királyai": jóképűek, az úszócsapat sztárjai és népszerűek a lányok körében. Közeledik Franky 17. születésnapja, és minden tökéletesnek tűnik, kivéve…
Chris egy fiatal újonc a rendőrség egyik különleges egységénél, ahol a légkört a férfi versengés uralja, a tesztoszteron és nyomásgyakorlás. Az egyik első bevetése során Chris lelő egy agresszív férfit…