Apja halála után Little Voice - rövidítve LV - visszavonul a házuk padlására, és ettől kezdve soha nem megy ki, és szinte soha meg nem szólal. Csak ül a szobában, és az apja lemezgyűjteményét hallgatja…
A harmincéves, indiai származású Sun a modern Párizs őrült, lüktető tempójában él, és kifutófiúként dolgozik. Amikor a munkáltatója bezárja az üzletet, Sun elhatározza, hogy saját vállalkozást indít. Életének…
Paolo ugyanabban az útkereszteződésben halad el a robogójával évek óta, nap mint nap felesleges hősködéssel kockára téve életét, egészen addig, míg halálos balesetet nem szenved. Amikor a túlvilági élet…
1998, Kabul tálib uralom alatt. Atiq és Mussarat húszéves házasok és mélyen beléjük ivódtak a hagyományok. A szomszédaik, a fiatal Zunaira és Mohsen viszont lázadoznak a tradíciók ellen. A két ellentétes meggyőződésű pár élete egybefonódik…
Mare még soha nem repült, bár közvetlenül a repülőtér mellett él férjével és három tizenéves gyerekükkel. Szereti a családját, törődik velük, de néha szinte idegennek érzi magát a saját otthonában. Kik…
Jane nemrég diplomázott, és feltörekvő filmproducer. A közelmúltban találta meg álmai munkáját junior asszisztensként a szórakoztatóipari mogul mellett. A napjai olyanok, mint bármely más asszisztensnek:…
Javier és María nem is különbözhetne jobban egymástól: a férfi félénk és visszahúzódó, a lány élénk és társaságkedvelő. Mégis kapcsolatba bonyolódnak egymással. 15 évvel később a helyzet már nem olyan idilli…
Andrew Crocker-Harris megkeseredett, középkorú, görög-latin tanár egy bentlakásos iskolában. A diákok nem szeretik, a fiúk egyenesen Hitlerhez hasonlítják, nem minden alap nélkül. A neje, Laura megcsalja, és állandóan bántja, ahol tudja…
Apja halála után Little Voice - rövidítve LV - visszavonul a házuk padlására, és ettől kezdve soha nem megy ki, és szinte soha meg nem szólal. Csak ül a szobában, és az apja lemezgyűjteményét hallgatja…
A dimbes-dombos, festői angol vidéken, Cotswoldsban játszódó Philophobia hiteles, vad és érzékeny képet rajzol a kisvárosi serdülők életéről, problémáiról, az útkeresés, a szerelembe esés és a felnőtté válás nehézségeiről…
Mare még soha nem repült, bár közvetlenül a repülőtér mellett él férjével és három tizenéves gyerekükkel. Szereti a családját, törődik velük, de néha szinte idegennek érzi magát a saját otthonában. Kik…
Emily tizenhat éves, figyelem- és szeretethiányban szenvedő tini, akinek a szülei csak önmagukkal vannak elfoglalva. Egy nap Emilynek elege lesz ebből, és elhatározza, a saját kezébe veszi az irányítást, hogy megmentse a kapcsolatukat…
Dom Cobb álomtolvaj: értékes információkat lop ki az áldozatok agyából, amikor azok alszanak, és védtelen az elméjük. Bár nagyszerűen keres, nincs magánélete, a veszélyes tudása miatt állandóan menekülnie kell…
Miriam apja beteges játékának egyedüli túlélője. Kap egy ajánlatot egy természetfeletti Játékmestertől: visszamehet az időben helyrehozni a dolgokat. Ha meg akarja menteni szeretteit, Miriamnek újra át kell élnie élete legpokolibb estéjét…