A vadőrök elégedetlenek a munkakörülményekkel, ezért ultimátumot adnak. Woody úgy dönt, hogy kiszervezi a munkájukat Indiába.
Amikor Linda egyik kedves dísze eltűnik a karácsonyi ünnepség során, Linda a vendégekre gyanakszik, a gyerekek szerint viszont valaki más áll a lopás hátterében.
A Fingerbang a legújabb fiúbanda, benne a négy fiúval. Sikerül is koncertet adniuk a helyi plázában.
A fiúk templomba mennek, a pap pedig elülteti bennük a Pokol félelmét. Vasárnapi iskolába kell járniuk, és meggyónniuk a bűneiket.
Egy csapat semmirekellő vadőr a nemzeti parkjuk bezárásával néznek szembe, amikor feltűnik egy új vadőr, aki megváltoztat mindent és mindenkit, ezzel segít megmenteni a parkot.
Linda karácsonyi ünnepséget rendez a falodában, hogy örömet szerezzen a szomszédainak. Amikor eltűnik az egyik kedves dísze, elkezdi kifaggatni a vendégeket.
A Jimmy Carr és Kathrine Ryan által vezetett műsorban párok vetélkednek egymással. Dion és Travis különböző arcokat bírálnaknak el azért, hogy bezsebelhessék a több ezer fontos nyereményt.
A Jimmy Carr és Kathrine Ryan által vezetett műsorban párok vetélkednek egymással. Hazen és Alicia különböző arcokat bírálnak el azért, hogy bezsebelhessék a több ezer fontos nyereményt.
A Jimmy Carr és Kathrine Ryan által vezetett műsorban párok vetélkednek egymással. Leo és Geo különböző arcokat bírálnak el azért, hogy bezsebelhessék a több ezer fontos nyereményt.
Abbi útra kel, hogy visszajuttasson egy elveszett kabátot gazdájának, Ilana pedig romatikázik kicsit.
Ilana huszonharmadik születésnapjának ünneplése egy egész várost átszelő üldözésbe torkolik.
Sátán válságos időszakon megy át és Istentől kér tanácsot. Eközben Cartmanről kiderül, hogy csaló és büntetésből Mexikóba küldik.
Adamet hazugságon kapják az iskolában, amikor meg akarja magyarázni, hogy tört el a keze. Beverly aggódik, hogy elveszíti a családját az új kínai étterem miatt.
A rossz előjelek ellenére Beverly bátorítja Barryt, hogy tanuljon modellkedést. Adam megpróbálja újra összehozni az elhidegült apját Murrayvel.
Beverly elérzékenyül, amikor rájön, mennyi értékes régi gyerekrajzot dobtak ki. Adam és Barry a régi New Kids on the Block emléktárgyaival ugratják Ericát, de a dolgok váratlan fordulatot vesznek.
Adam megpróbálja lenyűgözni Danat, Murraynek le kell nyűgöznie Barry barátnőjének az apját.
Erica fellázad Murray szabályai ellen, és összefog Barryvel, hogy vegyenek egy járgányt. Adam az osztály bohóca címre pályázik.
Barry aggódik, hogy elveszíti Laineyt a jóképű bálkirálynői partnerével szemben, ezért Ferry Bueller lógási módszerével akar imponálni neki.
Barry és Erica próbálja távol tartani Beverlyt az életüktől, és visszavágnak. Adam gyorsan önállóvá válik, amikor Murray elveszti őt egy baseball meccsen.
Adam és Barry túl messzire mennek az április elseji viszállyal, Beverly és Murray megpróbálják meggyőzni Ericát, hogy adja fel popzenei álmait.
Dr. Sturgis megharagszik Sheldonra, aki plágiummal vádolja őt. Mary lányos baseball trófeát akar szerezni Missy szezonzáró ünnepségére. Georgie új barátnőjével, Janával randizik, amikor összefut Veronicával egy étteremben…
George véletlenül kórházba juttatja Miss Hutchinst, az iskolai könyvtárost, akit Cooperék befogadnak, míg felépül. Mimó tanácsot ad Georgie-nak párkapcsolati ügyekben.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Phil be akarja bizonyítani, hogy Luke elég érett már ahhoz, hogy új biciklit kapjon. Gloria ráveszi Jayt, hogy egy kicsit foglalkozzon Mannyvel. Cameron és Mitchell először mennek játszócsoportba.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Amikor a NASÁ-s küldetése miatt Howard esküvője veszélybe kerül, a srácnak szembe kell nézni a félelmeivel és a leendő apósával.
Az 5. évad zárórészében Howard házasságot köt és eléri a csillagokat.
A 6. évad első részében Howard számára kiderül, hogy még az űrben sincs menekvés az anyja elől. A Földön Rajból kiváló felesleges harmadik lesz.
Amikor Sheldon megtudja, hogy Penny szakítani akar Leonarddal, közbe akar avatkozni, de Sheldon sajnos nem tud titkot tartani. Az űrhajóstársai elkezdik piszkálni Howardot.
Howardot kezdi nyomasztani az űrbeli élet. Amy féltékeny lesz, amikor Sheldon egy csinos, fiatal asszisztenst vesz fel.
Amikor Howard visszatér az űrből, legnagyobb csalódására nem ünneplik hősként. A lányok lealázzák a fiúkat társasjátékban.
A csapat Stuart boltjában ünnepli a halloweent. Leonard és Penny kapcsolata fellángol, amikor Leonard a tudomány segítségével csábítja el Pennyt
Sheldon és Stephen Hawking barátsága veszélybe kerül egy szójáték miatt. Penny titokban beiratkozik egy főiskolára.
Egy test és egy lélek. Ennyi az élet. Maradhat? Kivesézzük a dolgokat,kicsontozzuk a valóságot. Nem dobjuk ki a mócsingot sem! Véresen komolytalan lesz...
Dombóvári István az alacsony emberek komplexusaira keresi a választ vadonatúj önálló estjében, melyben egyedül a poénok nem szállnak majd alacsonyan.
Dombóvári István ráunva a tematikus stand-upok trendjére végre, az érdektelen dolgokba veti bele magát.
A Family Guy egy amerikai rajzfilmsorozat, amely Quahog kitalált városában játszódik. A történet középpontjában a Griffin ház áll, ahol egy tökéletesen hétköznapi család mellett lakik Brian, a zseniális…
Randy rájön, mi a szerepe a COVID-19-járványban, amely folyamatos kihívások elé állítja South Park lakóit.