A Family Guy egy amerikai rajzfilmsorozat, amely Quahog kitalált városában játszódik. A történet középpontjában a Griffin ház áll, ahol egy tökéletesen hétköznapi család mellett lakik Brian, a zseniális…
Itt a halloween, Sátán pedig a világ legnagyobb jelmezes partiját rendezi.
Cartman a jövőbe próbál utazni, hogy megvehessen egy új játékkonzolt.
Cartman lefagyasztja magát és 500 évvel később ébred fel.
Stan lesz az ovis hokicsapat edzője, és megpróbál győzteseket faragni belőlük.
Randy nyilvánosan megszégyenül, mert élő adásban mondja ki az n betűs szót. Cartman nem tud ellenállni annak, hogy kigúnyolja azt a kis növésű illetőt, aki az előítéletekről tanít az iskolában.
A sorozat főszereplője Sterling Archer, a világ legveszélyesebb kéme. Bár mesteri szinten űzi hivatását, egoista bunkó, akit csak az érdekel, hogy a zsarnoki anyja által vezetett kémszervezet pénzét nőkre, alkoholra és kocsikra költse…

Összeállítás a legviccesebb amatőr videókból, kutyás témában.
Összeállítás a legviccesebb, szülőkről szóló amatőr videókból.
Amatőr videós összeállítás a legviccesebb divatbakikból.
Amatőr videós összeállítás a legviccesebb tehetségekből.
Russell kicsinosítja Lizt, mert szeretné, ha szimpatikus lenne az apjának. Jeffet jobban felzaklatja, hogy elmarad a pasis hétvégéje, mint az, hogy Audrey szomorú. Adam új barátra tesz szert.
Jeff meg akarja mutatni, hogy fontos neki a kapcsolatuk, ezért romantikus kincsvadászatra küldi Audrey-t. Adam elhiteti Russell-lel, hogy Jennek van egy szexvideója.
Liz ideiglenesen Jeffékhez költözik, és Audrey-t baromira idegesíti, hogy mindenben Jeff pártjára áll. Adam és Timmy az egész céget le akarja alázni pingpongban.
Jeff és Audrey megkéri Russellt, hogy írjon listát a nőkről, akikkel lefeküdt, nehogy egy ilyen nő nevét adják a babájuknak. Adam rengeteg pénzt költ egy új motorbiciklire.
Amikor Liz rájön, hogy gyereket szeretne, Russell az utolsó reménye. Timmy Jeff tanácsára alfahímként kezd el viselkedni, de rosszul sül el az ötlet.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…

Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.

Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…

A Comedy Central saját gyártású stand-up comedy műsora. Ebben a részben Bellus István lép fel.
A Comedy Central saját gyártású stand-up comedy műsora. Ebben a részben Hajdú Balázs lép színpadra.
Egy vicces, felkavaró és őszinte est férfiakról, nőkről, gyerekekről és szülőkről.