Meg barátnőjével egy iskolai projekt kapcsán Párizsba utazik, ahol emberrablás áldozatává vállnak.
Maxi atya Rómába utazik, miután a katolikus egyház botránya negatívan érinti a South Park-i templomba járást.
A fiúk nemes célt tűznek ki maguk elé, miután azt tapasztalják, hogy feljavítják és újra bemutatják, ezáltal pedig tönkreteszik kedvenc filmjeiket.
A szülők meg akarják óvni gyerekeiket az emberrablóktól, ezért megbízzák a City Wok tulajdonosát, hogy építse fel a South Park-i Nagy Falat.
Amikor a fiúk a Mennybe mennek megkeresni Kennyt, a kormány nyomozni kezd, nem rejtett-e Szaddám Huszein fegyvereket oda.
A fiúk mesebeli küldetésre indulnak, hogy visszajuttassák a A gyűrűk ura kazettáját a videotékába, ezalatt pedig Butters először lát pornót.
Elek Péter és Janklovics Péter újabb 100 reményteli jelentkező útját kíséri Takeshi váráig. Arra viszont nem számítanak,hogy olyan akadályok mint a Csúszós fal, a Tengerparti party és a kedvenc, Repülő gomba nehezíti majd meg a dolgukat…
Itt van a mindig vidám Takeshi Küldetés! Csatlakozzatok Elek Péterhez és Janklovics Péterhez együtt szórakozni. Sok új jelentkező kísérli meg elérni a finálét, de a Csúszos fal vagy a Kaptárlabirintus még az útjukba állhat…
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Shaun és Marcellina között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
Ebben a karácsonyi különkiadásban Jodie Kidd és Joseph Bates között ünnepi hangulatban indul az arcok harca.
Jimmy Carr és Katherine Ryan vetélkedőjében különböző pároknak kell mindenféle arcokat véleményeznie, amivel esélyt kapnak több ezer font megnyerésére.
Felicity-nek és Jake-nek különböző arcokat kell véleményeznie, hogy esélyt kapjanak több, mint ezer font megnyerésére.
Dawnnek és Ashley Wardnak különböző arcokat kell véleményeznie, hogy esélyt kapjanak több, mint ezer font megnyerésére.
Naomie-nek és Hakeemnek különböző arcokat kell véleményeznie, hogy esélyt kapjanak több, mint ezer font megnyerésére.
Audrey úgy érti, hogy a takarítónőjének pénzre van szüksége, mert sántít, de miután gyűjtést szervez neki, kiderül, hogy hatalmas félreértés történt.
Audrey egy baba megjavításával próbál felkészülni az anyaságra, de folyton elrontja. Jeffnek nem tetszenek Brenda randipartnerei.
Russell kicsinosítja Lizt, mert szeretné, ha szimpatikus lenne az apjának. Jeffet jobban felzaklatja, hogy elmarad a pasis hétvégéje, mint az, hogy Audrey szomorú. Adam új barátra tesz szert.
Jeff meg akarja mutatni, hogy fontos neki a kapcsolatuk, ezért romantikus kincsvadászatra küldi Audrey-t. Adam elhiteti Russell-lel, hogy Jennek van egy szexvideója.
Liz ideiglenesen Jeffékhez költözik, és Audrey-t baromira idegesíti, hogy mindenben Jeff pártjára áll. Adam és Timmy az egész céget le akarja alázni pingpongban.
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Amikor Sheldon azt érzi, a medfordi középiskola már nem ad neki eleget, jelentkezik egy egyetemi kurzusra.
A Spark család kutyája terrorban tartja Sheldont, ez pedig háborút indít el a két család közt.
Sheldont lefoglalja, hogy Mimó bimbózó párkapcsolatával foglalkozzon, George és Mary a másik két gyerekükkel való kapcsolatukat próbálják ápolni.
Az évadzáró epizódban Sheldon megakadályozza Mimót abban, hogy két férfival randizzon egyszerre.
Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.
Mivel Amy továbbra is Sheldonnal szeretne élni, nem árulja el neki, hogy már kész a lakása. A legújabbMóka és zászlók- at Penny lakásában forgatják.
Miután jól sikerül a kísérletezés a génjeikke, Sheldon szeretne Amyvel szaporodni. Raj nagyon cikinek tartja az új csaja foglalkozását.
Sheldon féltékeny lesz, amikor a geológus Bert nyeri meg a MacArthur-ösztöndíjat. Stephen Hawking visszatér a sorozatba.
Háborús helyzet alakul ki, amikor Leonard és Sheldon összevesznek azon, hogy ki, melyik közös tárgyukat tartsa meg.
Amíg Sheldon és Amy a lány születésnapját ünneplik, Bernadette megszüli a kisbabáját.
Sheldon és Amy meglátogatják Leonardöt és Pennyt és elmesélik, hogy mennyire szörnyű volt a texasi vakációjuk.
Leonard és Penny összevesznek. Meglepő módon, Sheldon békíti ki őket. Howard és Raj megpróbálják megcsinálni a nyikorgós padlódeszkát a babaszobában.
Raj megpróbál randitippeket szerezni az exeitől. Sheldon egy érzelem detektáló készülékkel szeretné megtudni, hogy mit éreznek mások.
Leonard és Howard megpróbálják kicsit eltávolítani Sheldont a laborból úgy, hogy szereznek neki egy nosztalgiavonat jegyet. Bernadette Rajra és Stuartra bízza a babát.
Amy nagyon mérges lesz, amikor megtudja, hogy Sheldon intim részleteket árult el a kapcsolatukról. Az összeköltözésük óta először vesznek össze.
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Amikor egy Earlről és az ő listájáról szóló hírbeszámolóból Randy-t teljesen kihagyják, elhatározza, hogy ő is készít egy listát.
Earl és a banda megtudja, hogyan lett jó ember a rettegett Kis Chubby-ból. Ahhoz, hogy kihúzhassa őt a listáról, Earlnek komoly áldozatot kell meghoznia.
Earl végre egyenesbe tette az életét: van rendes állása, lakása, barátnője; ám Joy tárgyalásán tett tanúvallomása mindezt romba döntheti.
Miután Earl magára vállalja egy bűntény elkövetését, hogy Joy elkerülhesse a sittet, azzal kell szembenéznie, hogy ő maga kerül két évre rács mögé. Joy magához veszi Randy-t, aki képtelen meglenni Earl nélkül…
A Comedy Central saját gyártású stand-up comedy műsora. Ebben a részben Bruti lép a színpadra.
A Comedy Central saját gyártású stand-up comedy műsora. Ebben a részben Badár Sándor lép a színpadra.
Már az ősember is mesélt történeteket a tűz mellett ülve a barlangban. Kőhalmi Zoltán önálló estjén a nézők székeken ülhetnek, van ajtó és nem mamutagyarral kell fizetni. Mi történt azóta a történetekkel?
Miután a Quahog önkormányzata bezárással fenyegeti Peter illegálisan üzemeltetett vállalkozását, Peter belép a Tea pártba.
Brian és Stewie válaszol az olvasók leveleire, valamint ismét bemutat 3 db beküldött rövidfilmet. Láthatjuk a Griffin család brit változatát, Quahog-t, ahogy Robin Williamsek özönlik el, majd betekintést…
Peter arra ösztönzi Joe-t, hogy töltsön egy éjszakát vonzó új kolléganőjével, de csak azért, hogy kiegyenlítse a számlát Bonnie-val.
Amikor Griffinék eldöntik, hogy megmásszák a Mount Everestet, s ezzel versenybe szállnak egy másik család ellen, meggyűlik a bajuk a feladattal.