Tina nem tudja, mit tegyen, amikor folyosófelügyelőként elvarázsolja az iskolában terjedő új hóbort, amit Mr. Frond be akar tiltani. Közben Linda és Bob kitalál valamit, amivel Teddy ételt csempészhet be a moziba…
Vajon az eheti versenyzőkben megvan az ami a Hídlabda kihívás teljesítésehez szükséges? Eltudnak jutni egészen Takeshi váráig? Kövessétek együtt a verseny Janklovics Péterrel és Elek Péterrel!
Joe a balesete óta nem beszélt az apjával, aki mindig is kigúnyolta a rokkantakat.
Brian fellép a helyi stand-up comedy esten, ahol Stewie vicceivel arat sikert.
Peter, Quagmire, Joe és Cleveland egy rossz mozis élményt követően eldöntik, hogy saját horrorfilmet fognak készíteni.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Jack és Dani között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Kady és Myles reality sztárok között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Junior és Megan között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
Audrey megtudja, hogy Russel titokban szereti a Broadway musical-eket.
Russel felvesz egy férfi asszisztenst.
Patrik pihenőt tart a napi rutinból hála Spongyabob mindent felülmúló dédelgetésének. // Mikor Karen és Plankton meglátják Rák urat a hajóútjukon, Plankton azon gondolkozik vajon ki őrizheti a herkentyűburger titkos receptjét…
Szandi csak egy nyugodt Hold-vakációra vágyik, de úgy fest, potyautasa nem osztja ebbéli véleményét. // Rák úr a pénzverdében megtudja, hogy a régi pénzeket felaprítják és elégetik.
SpongyaBob és Patrick belekeveredik a szellemkalózok és a bolygó hollandi vitájába.
A patkányok terrorizálják Rogert, az alligátort, aki a pingvinekhez fordul segítségért. Megoldás: Rogernek agyat kell cserélnie Ricóval, és kezdődhet a bunyó! // Robotot küldenek az állatkertbe, hogy tanulmányozza a makik viselkedését…
Mikor a pingvinek magukkal viszik Marlenét egy jégkrém-akcióra a parkba, az képtelen megbirkózni az állatkerten kívüli szabadság eufóriájával. // Max, a macska sintér X elől menekülve a pingvinektől kér segítséget…
Po és Monkey a szent orchidea megkeresésére indul, ami meggyógyítja a beteg Tigrist. De Majmot hipnózisba ejti egy gonosz Skorpió, és egy másik célpont megszerzésére utasítja.
Po véletlenül lerombolja az edzőtermet, és az eredeti építőhöz fordul segítségért, nem is sejtve, hogy a feltaláló Shifu ellensége.
Calvin nehezen bár, de beleegyezik, hogy segítsen megjavítani egy repedt vízvezetéket Dave házában. Gemma meglepő titkot tud meg új szomszédjukról.
Dave ad egy kulcsot a házhoz Calvinnak, szükség esetére. Kellemes meglepetésként éli meg, hogy Calvin viszonozza a gesztust - legalábbis úgy tűnik.
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…

A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…

Jeff meglepődik, amikor megtudja hogy az új barátja meleg.
Audrey bánatára, Jeff régimódi édeaspja meghosszabítja a látogatását, amikor egy sérülés miatt nem tud mozogni.
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
A sorozat három család kalandjait követi nyomon: Jay nála sokkal fiatalabb (és dögösebb) feleségével nevelik Mannyt, Jay meleg fia, Mitch élettársával épp most fogadtak örökbe egy kislányt, miközben Jay lánya, Claire már nagycsaládos…
Earlnek a tudomására jut, hogy újra elloptak egy antik evőeszköz-készletet, amit eredetileg ő lopott el, és ásott el.
A férfi, akit Earl egyszer bezárt egy teherautóba balesetben életét veszti, ezért Earl elhatározza, tisztességes temetést szervez neki.
Dave és Gemma meghívja a Butler családot a házavatójukra. Miután Calvin nem hajlandó elfogadni a meghívást, Dave-nél betelik a pohár.
Az első Johnson-Butler családi játékest komoly fordulatokat hoz a szomszédok életébe. Gemmának szembe kell néznie múltjával, Malcolm pedig új alapokra akarja helyezni kapcsolatát az apjával, Calvinnel…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Miután Penny, a szexi, de butácska pincérnő odaköltözik a képregényimádó, elképesztően intelligens, de szociális képességekkel nem rendelkező zseni, Leonard és Sheldon mellé, a két fiú és barátaik élete fenekestül felfordul…
Peter az éjszakában járőrözik a többiekkel de félreértésből rálő Cleveland fiára.
Quagmire Koreában közismert színész Amerikai Johnny néven. Peter meg szeretné nézni Quagmire sorozatának utolsó részét, amihez Koreába kell menniük.
A Griffin család anyagi gondokkal küzd, ezért Peter kitalálja, hogy fémdetektorral fog pénzt keresni.
Carter és Peter kitalálja, hogy 100.000 dollárt utal egy nigiériai hercegnek, aki majd visszautal neki 1.000.000 dollárt.
Cartmannek meggyőződése, hogy a lányoknak van egy jövőbe látó eszközük, ezért Butters lánynak öltözik, hogy közéjük férkőzzön.