Lois indul a gimnáziumi iskolaelnökségi választáson. Legfőbb ellenfele Peter.
Amikor az énekes-táncos musicalőrület South Parkba ér, a fiúknak is csatlakozniuk kell, ha nem akarják elveszíteni a népszerűségüket.
Az örök ártatlan Butters megelégeli, ahogy a szülei bánnak vele, és kissé túl lelkesen veti bele magát a legújabb vámpírmániába.
Cartman beépül az NSA-be, és nem tetszik neki, amit a róla szóló aktában talál.
A fiúk a Minecrafttal próbálják meggátolni, hogy a szüleik ártsanak egymásnak.
Cartman az egész emberiséget fenyegető veszélynek látja Tokent.
Jókai Mór és a korábban jött forradalom története Badár Sándor előadásában, majd Ganxsta Zolee mesél Károly Róbertről, és a nehezen szerzett királyságról.
Badár Sándor próbál mesélni Jókai Mórról és a korábban jött forradalomról, majd Papp Szabi Kinizsi Pál fergeteges karrierjéről.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Spencer és Vogue reality sztárok között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Kevin és Gabrielle között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Charlie és Charlie között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Jordan és Isobel reality sztárok között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Tristan és Mettisse között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A csapat őszi kirándulásra megy Vermontba, de hamarosan azt kívánják, hogy bár sose indultak volna el. Russellnek felerősödnek a Lizzel kapcsolatos érzései.
Audrey a műtét miatt nem tud beszélni, aminek Jeff rendkívül örül. Russell azt mondja Timmynek, hogy csak akkor kaphat fizetésemelést, ha kirúg valakit helyette.
A csapat őszi kirándulásra megy Vermontba, de hamarosan azt kívánják, hogy bár sose indultak volna el. Russellnek felerősödnek a Lizzel kapcsolatos érzései.
Jeff letölt egy appot a telefonjára, ami azonnal a hangpostára irányítja Audrey hívásait. Adam összebarátkozik egy ruhaboltossal, aki megvédi Adamet, amikor a barátai szerint megkérdőjelezhető ruhákat választ…
Audrey és Jen koncertre akarnak menni. Jeff egyedül tervez programot, ami miatt Adam megsértődik.
Dunphyéknál szűkös lesz a ház, amikor Dylan hippi anyja beköltözik, és Claire magányos mostohaapja, Jerry bejelentkezik látogatóba. Eközben Jay és Gloria megpróbál segíteni Manny-nek túljutni a szakításán Sherryvel…
Cameron szeretné, ha mindenki jól érezné magát a karácsonyi vacsorán, miközben egy vezető edzői állásra készül interjúzni egy másik államban.
Alex új munkahelye lakást bérel számára egy minden luxussal felszerelt társasházban, ahol rengeteg híresség lakik. A család alig várja, hogy éljen a lehetőségekkel, Alex tudta nélkül.
Phil meglátogatja édesapját, miután aggasztó híreket hall felőle.
Mitchell számára tanulságos, amikor váratlanul megjelenik Murray, a házuk régi lakója. Eközben Dunphyékhoz volt szomszédjuk, az azóta tech milliárdos Kenneth érkezik látogatóba, és nagy meglepetése van Phil számára…
Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.
Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.
Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.
Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.
Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és az amerikai foci töltötte ki az emberek mindennapjait.
Miután jól sikerül a kísérletezés a génjeikke, Sheldon szeretne Amyvel szaporodni. Raj nagyon cikinek tartja az új csaja foglalkozását.
Sheldon féltékeny lesz, amikor a geológus Bert nyeri meg a MacArthur-ösztöndíjat. Stephen Hawking visszatér a sorozatba.
Háborús helyzet alakul ki, amikor Leonard és Sheldon összevesznek azon, hogy ki, melyik közös tárgyukat tartsa meg.
Amíg Sheldon és Amy a lány születésnapját ünneplik, Bernadette megszüli a kisbabáját.
Sheldon és Amy meglátogatják Leonardöt és Pennyt és elmesélik, hogy mennyire szörnyű volt a texasi vakációjuk.
Leonard és Penny összevesznek. Meglepő módon, Sheldon békíti ki őket. Howard és Raj megpróbálják megcsinálni a nyikorgós padlódeszkát a babaszobában.
Raj megpróbál randitippeket szerezni az exeitől. Sheldon egy érzelem detektáló készülékkel szeretné megtudni, hogy mit éreznek mások.
Leonard és Howard megpróbálják kicsit eltávolítani Sheldont a laborból úgy, hogy szereznek neki egy nosztalgiavonat jegyet. Bernadette Rajra és Stuartra bízza a babát.
Amy nagyon mérges lesz, amikor megtudja, hogy Sheldon intim részleteket árult el a kapcsolatukról. Az összeköltözésük óta először vesznek össze.
Rajot kitagadja az apja az örökségből, és mivel sok adóssága van, Sheldont bízza meg a pénzügyei rendezésével. Penny fontolgatja, hogy elkíséri Leonardöt a Comic Conra.
Összegyűjtöttük a világ legviccesebb reklámjait, amelyeket Kertész Ricsi tesz még szórakoztatóbbá az egyedi kommentárjával. Ebben az epizódban azokat az reklámokat szedtük össze, amikben a hasunkon keresztül próbáltak ránksózni valamit…
Amikor Earl elviszi a házi teknőst Joy-éknak, a nő spirituális gurujaként mutatja be őt, hogy lenyűgözze a lakóparki trófeafeleségek hadát. Camdenben Randy tévedésből randizni kezd egy Jim nevű hapsival…
Thomas, aki Darnell édesapja és titkos ügynök, azzal a szándékkal érkezik Camdenbe, hogy közelebb kerülhessen fiához.
Dodge minden vágya, hogy űrtáborba mehessen, és ez Earl-nek eszébe juttatja, Randy-vel mennyire élvezték Chaz Dalton űrakadémiáját, bár akire gyerekként felnéztek, messze nem volt akkora hős. Darnell nehezen…
Miután Earl bocsánatot kér a bolond boszinénitől, amiért gyerekként annyi bosszúságot okozott neki, szembe kell néznie félelmeivel, hogy jóvátegye bűnét.
A Comedy Central saját gyártású stand-up comedy műsora. Ebben a részben Badár Sándor lép a színpadra.
Aki hallotta már tudja, Eszter nem riad vissza semmitől! Első önálló estjén kendőzetlenséggel mesél a nővé, partnerré, anyává válás rögös rumos meggyeiről, spandex nadrágjairól és róka imperszonátorairól…
Aki hallotta már tudja, Eszter nem riad vissza semmitől! Első önálló estjén kendőzetlenséggel mesél a nővé, partnerré, anyává válás rögös rumos meggyeiről, spandex nadrágjairól és róka imperszonátorairól…
Peter amiatt aggódik, hogy halála után senki nem emlékszik majd rá.
Miután a saját pizsamapartiján megszégyenítik a szülei, Meg egy TV-műsorban panaszkodik viselkedésükről.