Kyle-t elborzasztja, hogy be kell mennie az iskolai ápolónőhöz, akinek ijesztő rendellenessége van.
Végre megismerkedhetünk a Firka Villa babákkal, ebben a részben a nyolc lakótárs apróságként jelenik meg. Apuci és anyuci egy gonosz bébiszitterre bízza őket, akit véletlenül megölnek.
Elek Péter és Janklovics Péter kommentálásában 100 új versenyző indul neki a Kaptárlabirintusnak és a Pülssvadászatnak. Túlélhetik és sikeresen megtámadhatják Takeshi várát?
Stewie, Briannak köszönhetően egy játszótéren megismerkedik élete párjával. Testben, lélekben, haragban, lelki társra talált a lányban.
Meg barátnőjével egy iskolai projekt kapcsán Párizsba utazik, ahol emberrablás áldozatává vállnak.
Miután a Quahog önkormányzata bezárással fenyegeti Peter illegálisan üzemeltetett vállalkozását, Peter belép a Tea pártba.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Jordan és Isobel reality sztárok között indul az arcok harca, akik a nyereményt jótékony célra ajánlják fel.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Tristan és Mettisse között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Amber és Alex között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
Audrey és Jeff interjúztatnak egy lehetséges béranyát.
Audrey magával viszi Jeff-et a 20 éves gimnáziumi találkozójára.
Plankton beöltözik SpongyaBob nagymamájának. // Rák úr elveszett aprópénzeket kerestet Csigusszal.
Spongyabob és Patrick zavarják a repülő holland álmosságot, és szellemekké változtatja őket. // A Squidwardnak és a Spongyabobnak meg kell osztania egy szekrényt.
Elátkozzák a Rozsdás Rákollót. // Spongyabob és Patrik megkeresik a tengerfenék legendás lefolyóját.
Elfújja a szél a felügyelő műhaját, ami Maurice fején landol. // Shelly, a strucc beleragad az éppen megkötő betonba, és csak Rico mentheti meg.
A pingvinek tengerparti vakációra készülnek, de a vihar a New Jerseyben lévő Hobokenbe sodorja őket, ahol az állatkertben kötnek ki. Itt találkoznak néhány régi ismerőssel. Kapitánynak meggyőződése, hogy Hoboken baljós titkokat rejt…
Po szomorú lesz, mikor megtudja, hogy étkezési szokásai miatt csak őt nem hívták meg egy ünnepi vacsorára. Vajon Shifu meg tudja tanítani neki a megfelelő viselkedést és ezzel meghiúsítják Temutai és seregének…
Mikor Shifu volt szerelme, Mai Ling meglátogatja a Jáde palotát, Po elhatározza, ismét összehozza őket, annak ellenére, hogy Mei Ling most Shifu leggyűlöltebb ellensége.
Barátnői ráveszik Abisholát, hogy végre egy kicsit engedje el magát.
Finisébe érkezett az esküvői készülődés, ám egy váratlan fordulat talán mindent megváltoztat.
Rajot kitagadja az apja az örökségből, és mivel sok adóssága van, Sheldont bízza meg a pénzügyei rendezésével. Penny fontolgatja, hogy elkíséri Leonardöt a Comic Conra.
Amikor Raj kiköltözik a lakásából, Leonard és Penny felajánlják neki Sheldon régi szobáját. Christine Baranski visszatér Leonard anyja szerepében.
Leonard, Penny és Raj próbálják megszokni egymást, Sheldon pedig elkezd érdeklődni Amy munkája iránt.
Sheldon a korlátait feszegeti, amikor egyszerre próbál meg segíteni a Leonard-Howard csapatnak és Amynek is. Bernadette-nek lassan lejár az anyasági szabadsága.
Howard és Bernadette nehezen hagyják ott Halleyt a bölcsődében, amikor Bernadette-nek vissza kell mennie dolgozni. Bert bemutatja az új barátnőjét a csapatnak.
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
Audrey-t hibásan vádolják szexuális zaklatással.
Adam és Jennyfer meglepetésesküvőt szervez.
Miután Leonard, Sheldon és Howard megünneplik, hogy elkészült a szupertitkos projektjük, kellemetlen meglepetésben lesz részük.
A tizedik évad zárórészében a csapatot aggódik, mert Sheldon régi csodálója, Dr. Ramona Nowitzki visszatér, miközben Amy a Princetonon van.
Az évad első epizódjában Amy választ ad Sheldon leánykérésére.
Leonard egy végtelenül kínos interjút ad a rádióban.
Amy megpróbálja meggyőzni Sheldont arról, hogy lehetne sokkal lazább is.
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
Earl egy kisstílű senki, állástalan, egy lakókocsiparkban él öccsével, feleségével és két gyerekével. Aztán egyszer csak nyer 100.000$-t, rá fél percre rögtön elüti egy autó. A kórházban rájön, hogy változtatnia…
Earl megfogadja barátai tanácsát, és a listájára koncentrál, azt remélve, jótetteiért cserébe a sors átvarázsolja Billie-t olyanná, amilyennek kómája idején megálmodta.
Billie megelégeli, hogy Earl többet foglalkozik a listájával, mint vele, és dühében elrontja jócselekedeteit, ám a dolog odáig fajul, hogy a lánynak menekülnie kell, és egy Amish szektánál köt ki, ami meglepő eredményhez vezet…
Earl egy kisstílű senki, állástalan, egy lakókocsiparkban él öccsével, feleségével és két gyerekével. Aztán egyszer csak nyer 100.000$-t, rá fél percre rögtön elüti egy autó. A kórházban rájön, hogy változtatnia…
Penny rájön, hogy mivel lehet irányítani Sheldont.
Sheldon elmegy az új Proton professzor sorozat meghallgatására.
Sheldon és Bert együtt dolgoznak egy projekten, amit Sheldon végtelenül kínosnak talál. Közben Penny és Bernadette Rajnak adnak tanácsokat Ruchival kapcsolatban.
Leonard és Howard nagyon mérges lesz, amikor kiderül, hogy Sheldon a hátuk mögött a hadseregnek dolgozott. Bernadette-nek pihennie kell, ezért azt akarja, hogy Raj derítse ki, hogy vajon Ruchi a munkájára pályázik-e…
Az ország legújabb feltörekvő stand-uposai egy félőrülten vicces estén egyszerre állnak színpadra. Az első részben Said Dániel, Nagy Kitti, Fehér Boldizsár és Noé Bex csillogtatja meg a tehetségét.
Amikor Brian rájön, hogy Pewterschmidt gyógyszercége felfedezte a rák ellenszerét, Stewie-val megpróbálja leleplezni a világmegváltó titkot.
Brian rosszul használja Stewie időgépét, és az idő visszafelé kezd el telni.
Joe-t nagyon feldobja, hogy az őt tolószékbe juttató bűnözőt végre elkapták, de a fickó újra megszökik rá.
Lois változó korba lép, ezért újra 20 évesnek képzeli magát. Eközben Stewie gyilkos teknőssel barátkozik.
Egy iskolai feladat részeként a fiúknak Vietnamról kell tanulniuk, ők pedig elhiszik Stan Jimbo bácsikájának nevetséges meséjét.