Az idős autóvezetők kötelesek leadni a jogosítványaikat, mert káoszt okoznak az utcákon. Stan nagyapja a Nyugdíjasok Szövetségétől kér segítséget.
Mark megpróbál bizalomra tanítani egy vérfarkast és áldozatait. Leonard követi az álmát, hogy híres varázsló lehessen.
A sáros és őrületes Takesi küldetés Janklovics Péter és Elek Péter narrálásában. 100 új kihívó néz szembe a Kaptárlabirintussal és a Csúszós fallal mielőtt megrohamozzák a Takesi várat.
A kleptomániás Loist börtönbe zárják, ami miatt a család is válságba kerül. Peter, hogy rendbehozza a dolgokat, megszökteti a börtönből, és a kínai negyedben kezdenek új életet.
Lois úgy érzi, gyerekkori álma valósult meg azzal, hogy modellként kerül az újságok címlapjára. Peter azonban aggodalmaskodni kezd emiatt, s apósa segítségét kéri.
Brian Martin Luther Kingről szeretné elnevezni a helyi iskolát, mert egy fekete nő előtt szeretne jobb színben feltűnni.
Cartman mindenképp platinalemezt akar szerezni az új keresztény rockzenekarával, a Hit+1-gyel.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Kevin és Gabrielle között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Lea és Wade között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
A játékvezetők, Jimmy Carr és Katherine Ryan szakítópróba elé állítják a párokat. Ezúttal Charlie és Charlie között indul az arcok harca, a minél nagyobb nyeremény reményében.
Az idős autóvezetők kötelesek leadni a jogosítványaikat, mert káoszt okoznak az utcákon. Stan nagyapja a Nyugdíjasok Szövetségétől kér segítséget.
Visszautazunk az időben és az ősi bikinifenéken együtt töltünk egy napot kedvenceink ősi megfelelőivel, SpongeGar-al, Patar-ral, és Squog-al.
Rákuram megbetegszik, miután romlott Herkentyű Burgert evett, amit nem akart kidobni. // SpongyaBoB balesetet szenved, melynek következtében annyira félteni kezdi épségét, hogy inkább ki se lép többé a házából…
1 órás különkiadás Alex, az oroszlán és Dr. FújLyuk (Neil Patrick Harris) szereplésével. Dr. Fújlyuk, a pingvinek főellensége visszatér New Yorkba a gonoszság szimfóniájával.
Earl megfogadja barátai tanácsát, és a listájára koncentrál, azt remélve, jótetteiért cserébe a sors átvarázsolja Billie-t olyanná, amilyennek kómája idején megálmodta.
Jeff elhívja Audrey-t, hogy megnézze ahogy softball-ozik.
Audrey azt tetteti, hogy terhes hogy különleges figyelemben részesüljön a munkahelyén.
Mindenki tudja, hogy Chandler meg akarja kérni Monica kezét. A Csapat majdnem felrobban a titkolózástól, de Chandler úgy dönt, csak később kéri meg a lány kezét és mindenféle házasságellenes dolgot mond, hogy ne is gyanakodjon…
Hogy meglepetés legyen a lánykérés, Chandler még mindig házasságellenes nézeteket vall. Joey vesz egy kapitányi ruhát, de mindenki kineveti. Phoebe és Rachel megállapodnak, hogyha 40 éves korukban egyikük se házas, akkor kihez mennek hozzá…
Rachel otthagyja az oltár előtt a vőlegényét, és beköltözik Monicához, de rájön, hogy apuci hitelkártyái nélkül nem is olyan egyszerű az élet.
Ross leszbikus exfelesége terhes a közös gyerekükkel, de Rossnak nem tetszik a név, amit kiválasztott. Rachel megtudja, hogy az exvőlegénye a tanújával ment el a nászútra.
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A fiúk versenyeznek, hogy kinek könnyebb ágyba vinni egy nőt.
Jeff-et zavarja, hogy Jackie beleeszik az ételébe egy étteremben.
Billie megelégeli, hogy Earl többet foglalkozik a listájával, mint vele, és dühében elrontja jócselekedeteit, ám a dolog odáig fajul, hogy a lánynak menekülnie kell, és egy Amish szektánál köt ki, ami meglepő eredményhez vezet…
Earl egy kisstílű senki, állástalan, egy lakókocsiparkban él öccsével, feleségével és két gyerekével. Aztán egyszer csak nyer 100.000$-t, rá fél percre rögtön elüti egy autó. A kórházban rájön, hogy változtatnia…
Rajt megvigasztalják a szakítása után. Howard férfiassága rámegy az anyjával való szoros viszonyra.
A banda tagjai mindenáron le akarják győzni egymást Raj kincsvadászatában.
Amy tönkreteszi Sheldon egyik kedvenc filmjét miután rámutat egy logikai hibára, úgyhogy Sheldon bosszút esküszik. Leonard közben rájön, hogy tudja bármire rávenni Pennyt.
Sheldonnak ki kell találnia, hogy mennyi időt töltsön Amyvel, miután a lány Sheldon egyetemén kap állást. Howardnak pár napig Raj kanapéján kell aludnia, mert összevesznek Bernadette-tel.
Amikor Audrey és Jeff megtudják, hogy a barátjuk Stevie éppen egy nehéz váláson megy keresztül, felajánlják hogy lakjon náluk egy ideig.
Audrey meggyőzi Jeff-et, hogy csináljon valamit a pénzzel amit a kocsija eladásából szerzett.
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
A történetben három, merőben különböző életvitelű, ám mégis annál egyformább család sorsa forr össze egy szatirikus komédiává, melynek minden pillanata garantáltan megmozgatja rekeszizmainkat. Ed O'Neill…
Egy cég 7000 dollárt fizet Phoebe-nek, aki egy hüvelykujjat talál az egyik üdítőjükben. Barátai legnagyobb bánatára Chandler visszaszokik a cigarettára.
Egy pizzafutár véletlenül a lányoknak hozza ki George Stephanopoulos rendelését, aki a szembe oldalon lakik, a lányok pedig távcsővel leselkednek a volt fehér házi tanácsadó után.
Ross segít Rachelnek mosni, és úgy értékeli, hogy ez volt az első randevújuk. Joey megkéri Monicát, hogy csináljon úgy, mintha a barátnője lenne, mert szeretne megint összejönni a lánnyal, akivel nemrég szakított…
Joeyt végre utoléri a nagy filmes lehetőség, felkérik Al Pacino fenékdublőrének.
Sheldon megbünteti Leonardöt egy régi hibája miatt. Penny közben Raj exét, Lucyt vigasztalja.
A csapat Mrs. Wolowitznál tölti a hálaadást. Howard ismét megpróbál összebarátkozni az apósával. Pennyt elkezdi kísérteni egy múltban elkövetett hiba.
Sheldon krízist él át, amikor Leonard megcáfolja a felfedezését. Rajnak Howarddal és Bernadette-tel kell töltenie a hétvégét.
Amíg Sheldon Texasban van, a többiek feldíszítik a karácsonyfát. Közben azon gondolkoznak, hogy mennyire megváltozott az életük.
Penny önbecsülése a romokban hever, amikor kiderül, hogy kivágják a sorozatból, amiben szerepet kapott. Ennek következtében Penny nagyon merész kérdést tesz fel Leonardnek.
Hogy megerősítse a kapcsolatukat, Peter elviszi Stewie-t Disney Worldbe. Herbert ráveszi Christ, hogy elvégezze nála a ház körüli munkákat.
Peter létrehoz egy szervezetet a túlsúlyosoknak. Louis megtudja, hogy van egy bátyja, aki elhízottakat gyilkol.
Amikor a mélyen vallásos apja látogatóba érkezik, Peter saját vallást alapít és Fonzt kezdi el imádni a Happy Days-ből.
Peter elüti Briant, aki ettől depressziós lesz, de felvidul, amikor Frank Sinatra Juniorral léphet színpadra. Hogy beilleszkedjen az új baráti társaságába, Meg azt állítja magáról, hogy leszbikus.
Kyle Cartman helyett Butterst hívja meg a szülinapi bulijára, ezért Cartman elhiteti Buttersszel, hogy meteor for a Földbe csapódni, és bezárja egy óvóhelyre, hogy ő mehessen helyette.