Maxi atya Rómába utazik, miután a katolikus egyház botránya negatívan érinti a South Park-i templomba járást.
A fiúk nemes célt tűznek ki maguk elé, miután azt tapasztalják, hogy feljavítják és újra bemutatják, ezáltal pedig tönkreteszik kedvenc filmjeiket.
Malloy elszabadult indulatai miatt a vadőrök úgy döntenek, hogy muszáj korlátokat szabni neki. Denzel felhívja a detroiti haverjait, hogy ráijesszenek Malloyra.
Elek Péter és Janklovics Péter narrálja ahogy a versenyzők csúsznak és esnek a győzelem felé. Fenn tudnak maradni a Repülő gombán hogy eljussanak Takeshi váráig?
Brian megír egy tesztet Meg helyett, és kiderül, hogy nem olyan okos, mint azt hitte magáról. Ennek hatására Peter bevezeti a suttyóság rejtelmeibe.
Meg modellnek áll. Stewie otthagyja egy időre az óvodát, hogy egy folk fesztiválon vegyen részt.
Quagmire-t megrontás miatt bíróság elé állítják, és anyja, Crystal lesz a védője, aki fanatikus keresztény lett.
Miután szeretne egy kicsit több hatalmat, Nazir, a szarvas meggyőzi a többi állatot, hogy sztrájkoljanak. A látogatók elmaradnak, mert nem akarnak beleavatkozni a megmozdulásba.
Egy csapat játékos rohamozza meg Takeshi várát Eleke Péter és Janklovics Péter társaságában. Esnek, kelnek és a Csúszos falon csúsznak át a célig.
Cartman vissza akarja szerezni a genyóit Ms. Choksondákó gyomrából, eközben Káosz Professzor a világ elpusztítását tervezi.
Maxi atya Rómába utazik, miután a katolikus egyház botránya negatívan érinti a South Park-i templomba járást.
A fiúk nemes célt tűznek ki maguk elé, miután azt tapasztalják, hogy feljavítják és újra bemutatják, ezáltal pedig tönkreteszik kedvenc filmjeiket.
Po és Monkey a szent orchidea megkeresésére indul, ami meggyógyítja a beteg Tigrist. De Majmot hipnózisba ejti egy gonosz Skorpió, és egy másik célpont megszerzésére utasítja.
A patkányok terrorizálják Rogert, az alligátort, aki a pingvinekhez fordul segítségért. Megoldás: Rogernek agyat kell cserélnie Ricóval, és kezdődhet a bunyó! // Robotot küldenek az állatkertbe, hogy tanulmányozza a makik viselkedését…
Amikor Linda szülei egy utazás miatt a közeli reptéren éjszakáznak, Bob és Linda megpróbálják úgy intézni, hogy ezzel letudják az éves találkozójukat.
Mikor Tina régi lányzenekara újra összeáll, kiújulnak a régi ellentétek. A vita miatt veszélybe kerül a tévés fellépésük is.
Dave apja, Lamar 30 év után egyszer csak újra feltűnik a család életében és Dave végre megtudja, miért tűnt el valójában. Marty kirúg egy lusta alkalmazottat.
Camille kételkedik a social media influencer szándékaiban.
Arthur azt tervezi, hogy Valentin-nap előtt megszabadul a stressztől.
Mikor Oscar látja, hogy a volt baseball sztár Murph az egyik exével jár, a fejébe veszi, hogy ő is olyan lesz mint Murph.
Mikor az adóhatóság vizsgálatot indít Oscar és az exfelesége Gaby ellen, Felix felajánlja nekik a segítségét. Közben rájön, hogy a vizsgálat éppen miatta indult.
Audrey meghívja két munkatársát, Katy-t és Ray-t vacsorára. Jeff aggodalmai ellenére hamar rájön, Ray igazából jófej. Amikor a lányok eldöntik, hogy TV-t fognak nézni, a fiúk kitalálják hogy elmennek egy sport-kocsmába…
Jeff kihagyva érzi magát, amikor Russel és Adam az izgalmas szexuális életükről beszélgetnek. Emiatt ráveszi Audrey-t, hogy fényes nappal elmenjen vele egy puccos hotelbe.
A részeg Rachel Ross üzenetrögzítőjén bevallja az érzéseit. Rossnak döntenie kell Rachel és Julie között.
Joey és Chandler egy ellene/mellette lista segítségével segítenek eldönteni Rossnak, hogy Julie-val vagy Rachellel járjon.
Phoebe megpróbálja megkeresni az igazi apját.
Rachel egy Russ nevű sráccal jár, aki nagyon durván hasonlít Rossra.
Marty meg akarja kérni barátnője kezét, Calvin és Tina pedig rendezvényszervező segítségét kérik, hogy nigériai szokás szerint rendezhessék meg a szertartást.
Calvin azzal stresszeli Martyt, hogy hozza előre a szerviz megnyitóját, mert akkor ingyen reklámot kapnak egy rádiós hírességtől.
Leonard és Penny első összeborulása kicsit kellemetlenre sikerül, közben Sheldon és Howard a legjobb képregényeiket teszik kockára egy fogadás miatt. A vitájukat eldöntő entomológus szerepében Lewis Blacket láthatjuk…
Howard és Ray elmennek egy goth-klubba, hogy csajokat szedjenek fel, közben Sheldon némi csokoládé segítségével megpróbál tökéletesebb embert faragni Pennyből.
Rajnak új munkát kell találni, különben mehet vissza Indiába. Sheldonnak lenne egy megoldása a problémára, melynek következtében Leonard és Penny mellett Howard lesz a felesleges harmadik.
Miután Oscar és Felix rendszeresen kihallgatják a civakodó szomszédaikat úgy döntenek, hogy megpróbálnak segíteni a házasságukon.
Felix úgy dönt, nem tölti otthon a hétvégét, Oscar ezért nagy bulit tart Murph segítségével. Felix és Emily először töltik együtt az egész éjszakát.
Ahelyett, hogy elkisérné Audrey-t egy esküvőre, Jeff bulizik egyet a barátaival.
Russel biztos abban, hogy amikor Barbara visszatér a városba végre átlépik a határt barátok és szeretők között.
Monica a cateringes Ross exfeleségének és a leszbikus szerelmének az esküvőjén. Rachel megtudja, hogy a szülei elválnak.
Ross San Diegóba utazik, hogy meglátogassa a majmát, Marcelt. Joeyt az egyik rajongója zaklatja.
Rachel és Monia Jean-Claude Van Damme kegyeiért versengenek, akit egy forgatáson ismernek meg. Ross és a majom városnézésre mennek.
Monica és Rachel gimis bálon készült videójából kiderül, hogy milyen volt Monica derékbősége és Rachel régi orra, valamit, hogy Ross mindig is érzett valamit Rachel iránt.
Leonard anyjának látogatása kikészíti Leonardöt, de nagyon boldoggá teszi Sheldont.
Sheldon és Koothrapali elmennek egy egyetemi buliba, Leonard pedig megdöbbenve veszi tudomásul, hogy Penny jósnőhöz jár. Raj új szerelmének szerepében Danica McKellart láthatjuk.
Amikor kirabolják a lakásukat, Leonard és Sheldon a barátaikhoz fordulnak, hogy egy csúcstechnológiás biztonsági rendszert építsenek, de Sheldon nehezen birkózik meg a helyzettel.
Sheldon nem tud túllépni egy fizikai problémán, úgyhogy úgy dönt, hogy alantas munkát fog végezni, ezért felveteti magát Penny munkahelyére.
Joe a balesete óta nem beszélt az apjával, aki mindig is kigúnyolta a rokkantakat.
Brian fellép a helyi stand-up comedy esten, ahol Stewie vicceivel arat sikert.
Peter, Quagmire, Joe és Cleveland egy rossz mozis élményt követően eldöntik, hogy saját horrorfilmet fognak készíteni.
Peter egy régi videót néz önmagáról, melynek hatására rájön, hogy nem az a felnőtt lett belőle, mint akit szeretett volna.
Bebe az első lány a negyedik osztályban, aki érni kezd, veszélybe sodorva a fiúk barátságát és az egész társadalmat.