Miután Brandi Chastain berúgja a döntő gólt a világkupán Kína ellen és mezét letépve ünnepel, Evant először szólítja meg a kis Evan, így Louisnak és Eddie összefognak, hogy felvilágosítsák. 90-es évek…
Közeleg az Y2K. Miközben a nagyi, Emery és Evan a jövőbe tekint, Louis és Jessica nosztalgiáznak. 90-es évek. A hip-hop imádó tini, Eddie Huang már évek óta Orlandóban él szüleivel és tesóival. Szépen beilleszkedtek a kertvárosi Amerikába…
Frankie édesanyja látogatása miatt aggódik, Sue ismerős szerepet vesz fel, Axl lebetegedik, Mike pedig Brick segítségét kéri. Frankie Heck középkorú, középosztálybeli családanya, aki az Államok közepén él…
Frankie összetűzésbe kerül egy kollégájával, Sue egy olyan srác mellett kezd el dolgozni, akit kedvel, Axl csúnyán leszerepel a bárban, Mike és Brick pedig unatkoznak egy áramszünetet követően Frankie…
Frankie és Mike a fogorvosi találkozó luxusát élvezik - és tévesen azt feltételezik, hogy minden kiadásukat állják. Axl és Sue szobatársak lesznek, Mike nagyapa pedig Brickre vigyáz Frankie Heck középkorú…
A Dharma és Greg egy fiatal házaspár története. Dharma jógaoktató, aki egy szabadelvű, hippi családból, míg Greg jogász, aki egy tehetős konzervatív család sarja. Bár szöges ellentétei egymásnak, mégis…

Amikor a Gránát palota főnöke, Muga mester úgy dönt, hogy új kung-fu mesterre van szüksége, Tigris önként jelentkezik a feladatra. Megfogyatkozik az Őrjöngő Ötös csapata, vagy po meg tudja győzni Tigrist…
SpongyaBob és Patrik alagutat ásnak a házaik közé, és megőrjítik ezzel Tunyacsápot. // Patrik megtanul karatézni, és szétrombolja egész Bikinifeneket. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője…
Spongyabob, Patrick és Squidward véletlenül be vannak zárva a Bikini Bottom első kapszulájába. // Spongyabob és Patrick álmai világot építnek a Squidward számára. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat…
A SpongyaBob soha nem mondhat senkit senkinek, ezért megrendel egy csiszoló oldalnak nevezett terméket. // A Spongyabob egy dalt megragad a fejébe. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője…
Mike és Molly egy imádnivaló pár, nem mindennapi méretekkel. Egy terápiás csoportfoglalkozáson találták meg a szerelmet és azóta egymást és környezetüket is jókedvűen boldogítják. Mike és Molly egy imádnivaló…

Barry terve, hogy ráveszi Murrayt a kutyavásárlásra, visszafelé sül el. Ericának elege van Beverly folyamatos hallgatózásából. A 11 éves Adam mindenféle őrültségnek lesz szemtanúja, miközben lefilmezi…
Amikor Adam rájön, hogy az apja imádja a Cat's in the Cradle című számot, Beverly kihasználja a lehetőséget arra, hogy Murray elhívja a morgós apját a hálaadásra. A 11 éves Adam mindenféle őrültségnek…
A Top Gun című film miatt Barry úgy dönt, hogy csatlakozik a hadsereghez. Murray úgy véli, hogy ez jó alkalom arra, hogy Barry egy kis fegyelmet tanuljon, sőt, Beverlyt is ráveszi arra, hogy beszálljon…
Marvin vidám nyugdíjas búcsúztatója után a nagyi is úgy dönt, hogy nyugdíjba menne, ám amikor nem a kívánsága szerinti ajándékot kapja Louistól, Gene-re van szükség, hogy újra szent legyen a béke. 90-es évek…
Miközben Eddie félelmeit legyőzve végre bemutatja barátnőjét az anyjának, Louis új életcélt keres. 90-es évek. A hip-hop imádó tini, Eddie Huang már évek óta Orlandóban él szüleivel és tesóival. Szépen…
A Dharma és Greg egy fiatal házaspár története. Dharma jógaoktató, aki egy szabadelvű, hippi családból, míg Greg jogász, aki egy tehetős konzervatív család sarja. Bár szöges ellentétei egymásnak, mégis…
A Dharma és Greg egy fiatal házaspár története. Dharma jógaoktató, aki egy szabadelvű, hippi családból, míg Greg jogász, aki egy tehetős konzervatív család sarja. Bár szöges ellentétei egymásnak, mégis…
A nagysikerű sorozat hat, a húszas éveiben járó fiatal mindennapjait követi nyomon. A sorozat főszereplői Rachel Karen Green, az elkényeztetett apuka-kislánya; Monica Eustace Geller, a kényszeresen rend…

Spongyabob és Patrik bujócskáznak, és Spongyabob átkutatja az egész világot Patrik után. // Plankton Csigusznak álcázza magát, hogy ellophassa a herkentyűburger receptjét. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat…
Tunyacsáp szobrot mintáz Rák úrról. // Bikinfenék lakóit óriási tengeri csigák terrorizálják. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs, SpongyaBob, aki az óceán mélyén él egy városban, Bikinifenéken…
Spongyabob és Patrick barátsági tesztet vesznek. // Pearl szégyentel, hogy a Spongyabob mellett ül a kesztyűalagútban. A SpongyaBob Kockandarág rajzfilmsorozat főszereplője egy sárga tengeri szivacs…
Amikor Po barátja, Peng visszatér a Béke Völgyébe, mindenki nagyon izgatott... Kivéve Po-t. Amit viszont senki nem tud, hogy Peng valójában a gonosz Tai Lung unokaöccse. És Po egy vallomással tartozik…
Közlegény régi képregényeket talál, és Kowalskival, valamint Ricóval együtt szuperhősnek képzeli magát. // Közlegény Shakespeare-t idéz, amit Kapitány félreért, és azt hiszi, hogy az egy ellenséges kódnyelv…
Túlzásba viszik a makik az állandó bulizást, ezért pingvinek az állatsimogatóba költöztetik őket. // A pingvinek fertőző agybajt kapnak a romlott heringtől. A Madagaszkár Pingvinjei animációs sorozatban…
Újra itt a halloween, amit Jessica ki nem állhat. Eddie úgy érzi, kinőtt már a jelmezesdiből, de a tesói azon vannak, hogy közös nevezőre jussanak és mind beöltözzenek. 90-es évek. A hip-hop imádó tini…
Matthew Chestnut visszatér a Marhapásztorba és Louison kívül mindenki úgy látja, hogy rossz hatással van a közösségre. Jessica, Eddie és Trent összefognak, hogy csőbe húzzák. 90-es évek. A hip-hop imádó…
A Heck család tévézéssel tervezi tölteni a karácsonyt, Brick és Axl a minden évben szokásosnak mondható ajándékot adják Frankie-nek, Sue pedig nagyon szeretne összehozni egy családi fotót Frankie Heck…
Sue új barátra lel, Axl próbál segíteni apjának, hogy sikeresen reklámozza üzletét közösségi média oldalakon. Eközben Frankie elérzékenyül és Brick saját nadrágot vesz Frankie Heck középkorú, középosztálybeli…
Axl utálja a gyakornokságát, Frankie pedig munkáját, az új főnöke miatt. Sue-t kihívás elé állítja egyik professzora, Cindy pedig megkéri Mike-ot, hogy mondja meg Bricknek, hogy másik fiúval csókolózott…
Idősebb George megkéri Sheldont, hogy korrepetálja Georgie-t, nehogy a jegyei miatt feszélybe kerüljön az amerikai focis karrierje. Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban…
Sheldon Dallas-ba utazik, hogy egy másik iskolába felvételizzen, a családja pedig szenved a hiányától. Az ifjú Sheldon Coopernek nem volt könnyű gyerekkora kelet Texas-ban, ahol a templomba járás és…
A nagysikerű sorozat hat, a húszas éveiben járó fiatal mindennapjait követi nyomon. A sorozat főszereplői Rachel Karen Green, az elkényeztetett apuka-kislánya; Monica Eustace Geller, a kényszeresen rend…
A nagysikerű sorozat hat, a húszas éveiben járó fiatal mindennapjait követi nyomon. A sorozat főszereplői Rachel Karen Green, az elkényeztetett apuka-kislánya; Monica Eustace Geller, a kényszeresen rend…
Mike és Molly egy imádnivaló pár, nem mindennapi méretekkel. Egy terápiás csoportfoglalkozáson találták meg a szerelmet és azóta egymást és környezetüket is jókedvűen boldogítják. Mike és Molly egy imádnivaló…
Mike és Molly egy imádnivaló pár, nem mindennapi méretekkel. Egy terápiás csoportfoglalkozáson találták meg a szerelmet és azóta egymást és környezetüket is jókedvűen boldogítják. Mike és Molly egy imádnivaló…
Mike és Molly egy imádnivaló pár, nem mindennapi méretekkel. Egy terápiás csoportfoglalkozáson találták meg a szerelmet és azóta egymást és környezetüket is jókedvűen boldogítják. Mike és Molly egy imádnivaló…
Mike és a fiúk meglepetés bulit szerveznek Frankie-nek ötvenedik születésnapja alkalmából. Eközben Sue kétségbeesetten próbálja megtalálni a mosás közben elkallódott zokniját, Bricket pedig egy iskolai…
Sue ráébred, hogy túl szegény szobatársához képest, Axl ráébred, milyen ára van a főnökkel való barátkozásnak, Brick pedig elveszítheti két legjobb barátját a rendezővé válás útját járva. Frankie Heck…
A Heck család moziba viszik Bricket élete első filmjére. Mike és Frankie veszekednek, Sue belebotlik egy régi szerelmébe, aki meglepő információkkal szolgál, Axl pedig kínos pillanatot él át egy barátjával…
Barry terve, hogy ráveszi Murrayt a kutyavásárlásra, visszafelé sül el. Ericának elege van Beverly folyamatos hallgatózásából. A 11 éves Adam mindenféle őrültségnek lesz szemtanúja, miközben lefilmezi…
Amikor Adam rájön, hogy az apja imádja a Cat's in the Cradle című számot, Beverly kihasználja a lehetőséget arra, hogy Murray elhívja a morgós apját a hálaadásra. A 11 éves Adam mindenféle őrültségnek…
A Top Gun című film miatt Barry úgy dönt, hogy csatlakozik a hadsereghez. Murray úgy véli, hogy ez jó alkalom arra, hogy Barry egy kis fegyelmet tanuljon, sőt, Beverlyt is ráveszi arra, hogy beszálljon…
Sheldon forradalmi tudományos tételt fogalmaz meg altatásban a fogorvosnál. Dale és Mimó kaszinózni megy a hétvégére. Georgie vezeti addig sportboltot, de súlyos hibát követ el. Az ifjú Sheldon Cooper élete nem könnyű Kelet-Texasban…
A 3. évad utolsó részében Sheldon rájön, hogy Mary eldugott egy jövőjét érintő levelet. Mimó dühbe gurul, amikor kiderül, hogy Dale elbocsátotta Georgie-t. Az ifjú Sheldon Cooper élete nem könnyű Kelet-Texasban…