Fikret megmenekül Halim lakásából, az üzleti vacsorára azonban nem megy el. Ipek viszont elemében van, és sziporkázik. Még Süreyya is más szemmel kezdi látni a sógornőjét. Ülfet megjelenik Garip lakásán…
A "kisasszonynak a katalógusból" egyre több csodálója van, akik elárasztják szerelmes levelekkel. Gabriellát feldobja a tény, és bár még mindig Salvatoréba szerelmes, úgy dönt, esélyt ad az egyik udvarlójának…
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol…
Álmodik az állatkert rovatunkban megetetjük az előszállási állatkert ormányos medvéit, Állati érdekes rovatunkban kipróbáljuk a tevegelést a Nyíregyházi Állatpartban, Háztáji rovatunkban megnézzük a Budakeszi…
Miközben a technikai fejlődés útján az ember élete egyre inkább összekötődik a digitális világgal, elkezdtünk újra beleszeretni a kézzel fogható dolgokba. A Magyar Krónika következő adásában a slow living…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Műsorvezető: Csőre Gábor Vendég: Dr. Minya Károly nyelvész Érdekes példákon keresztül mutatjuk be, hogyan változtathatja meg a vessző egy mondat értelmét. Átnézzük, hogy mikor kell vesszőt tennünk az és, illetve a vagy elé…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József?…
Német nyelvű nemzetiségi magazin
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
Roccia pénzt vesz ki az automatából, egy fiatalember kikapja a kezéből, ő követi, de a férfi pisztolyt ránt és mellkason lövi az erdészt. Cristina és Eva küzdelme Vincenzóért és a panzióért tovább folytatódik…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Ali nem kap jó híreket, agydaganata van. A férfi nem szeretné, hogy a családja összeomoljon, ezért ameddig lehet, titokban tartja. Viszont azt sem szeretné, ha úgy emlékeznének rá, mint gyilkosra, ezért…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. A műsor készítői azt szeretnék, ha minél több otthonba eljutna a magazin, ezért a délelőtti sugárzást követően délután a Duna World, illetve…
Portrék a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészeiről, az együttes 80. születésnapi koncertjének felvezetéseként.
Petőfi Sándor Nem ver meg engem az Isten...című versét Györgyi Anna adja elő.
Lara a kikötőben éri utol Nikšát. A csókjuknak Jákov is tanúja lesz, teljesen összetörik. Tonči ellátogat a hajógyárba, hogy leállítsa a pusztítást, de Dinko kidobatja a biztonságiakkal. Lara és Niksa…
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
II. Lajos 1526-os halála után, a törökök térnyerésével a Lengyel Királyságnak közvetlen határa lesz a törökökkel. Ez érezteti hatását a lengyel konyhában is, erről árulkodik több török eredetű étel is…
Almáriumunk egyedi válogatás az MTVA gazdag archívumának kincseiből. E hónapban témánk: Valentin-Bálint és ehhez kapcsolódóan a szerelem. Újra láthatunk Mazsolát és Manócskát tévémacival, régi Híradó részleteket…
A népszerű kívánságműsor már közel 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban a mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők…
Női talkshow a Duna Televízióban 2018-ban is fontos témákról szól a Ridikül női beszélgető műsora, ahol ismert és civil vendégek mondják el véleményüket, tapasztalataikat hétköznapi témákról. Szó esik…
Szórakoztató telefonos játék, amelyben a nézőknek lehetőségük van arra, hogy szerencsét próbáljanak. Műsorvezető Radványi Dorottya és Kautzky Armand
Kávás község Zala megyében, Zalaegerszegtől nyugatra, 12 kilométerre található. A mindössze 250 fős települést hét domb öleli. A festői dombokon barangolva ismerhetjük meg Kávás értékeit: az eredeti környezetükben…
Fazil úr feleségül veszi Elmast, a nő pedig gyorsan kimutatja a foga fehérjét. Cemal megtudja, hogy Faysal bevallotta, hogy ő ölte meg Servetet. Ali egy széfbe zárja a vallomását tartalmazó felvételt, a kulcsot pedig Mavinak adja…
Renata rájön, hogy Rui még mindig az ő oldalán áll, ezért adományozni akar, de a férfi nem fogadja el, mert a közvélemény negatív lenne a választások előtt. Eugénio megfogja Renatát, hogy ne essen a folyóba…
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Portrék a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának művészeiről, az együttes 80. születésnapi koncertjének felvezetéseként.
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Ross vezeti a bánya részvényeseinek gyűlését, ahol jóváhagyják a Wheal Leisure bővítését, ám ezen jelen van George kémje, Tankard is. Warleggan emberei eszméletlenre verik Judot, amiért nem Ross ellen…
Pierre és Amelia megérkeznek Moszkvába. Pierre-t már első nap behívatják a szovjet titkosszolgálat központjába, hogy kikérdezzék a hálózatának volt vezetőjéről, Krisovról. Az értelmiségiek kongresszusáról…
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol – akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül…
Jelizaveta komornája, a megzsarolt Mavra elárulja Ostermannak, hogy Nagy Péter cár végrendelete Subinnál van. Osterman a gyenge Annát szeretné a trónon látni, mert így Anna befolyásolásával ő irányíthatná Oroszországot…
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.