Frankfurt Németországnak és az Európai Uniónak is kiemelkedő jelentőségű központja. A különféle kultúrák, hagyományok testvériesen osztoznak a városon. Frankfurt köszönhetően földrajzi fekvésének és gazdasági…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben.
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
A hazai klasszikus és könnyűzenei élet kiválóságainak közreműködésével, ikonikus dalok és virtuóz darabok előadásával idén is telt ház előtt, 13 ezer fős közönséggel köszöntötte az új esztendőt Mága Zoltán…
Az első, beteljesületlen szerelem emléke évek múlva is kísérti Miklóst, az egykor szegény sorsú iskolásfiút és Évát, a polgármester lányát, akiket a múltban társadalmi korlátok, ma pedig családi kötöttségeik…
Ridikül 2020-as tavaszi évada érdekes vagy éppen szórakoztató témákkal,nyereményjátékkal, értéket közvetîtő vendégekkel várja nézőit. Dióssy Klári beszélgető műsora, ahol nem csak ismert, de olyan civil…
fogyatékkal élőkről szóló magazin
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
Az 1993-ban megrendezett szabadtéri nótakoncerten Farkas Rozália és S. Bíró Antal énekel, Lakatos Miklós és zenekara muzsikál.
Az 1993-ban megrendezett szabadtéri nótakoncerten Pitti Katalin és Kiss Károly énekel, Lakatos Miklós és zenekara muzsikál.
Fiatalokkal fiataloknak. Mi az ami teljessé, mások számára is értékessé teheti életünket? Kérdések, melyekre keressük a keresztény ember válaszait.
A Magyarországi Baptista Egyház nemzetért végzett szolgálatának, sokrétű missziói tevékenységében tükröződő hitéletének bemutatása
Ismeretterjesztő sorozat a hazai tudományos élet kiválóságaival, a természettudomány, az élettudományok vagy a humán tudományok magyar szakértőitől.
Rendező: T. Nagy Imre. Operatőr: Nagy István Boráros Imre felvidéki magyar színészként a hazai és anyaországi színpadok mellett önálló estjeivel a nyugati szórványmagyarság körében is hűséggel és hittel…
A híres spanyol hadvezérről szóló Corneille dráma televíziós feldolgozásában megelevenedik Don Rodrigo, a hős Cid és szerelme, Xiména története. A szerelmesek érzéseit a történelem viharai árnyékolják…
A műsor szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson. A hazai szerbség hétköznapjai és ünnepnapjai kerülnek képernyőre…
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi…
„Új évadához érkezett műsorunk! Új rovatokkal jelentkezünk, középpontba helyezve az egészséget, de a már jól ismert rovatainkat és a nézőink által kedvelt tematikus adásainkat is folytatjuk. A Facebookon…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
Az Útravaló mai adásában foglalkozunk az Iskola rendőre programmal, illetve a téli autómosás-tisztítás fontosságával.
Nagybörzsöny gazdag múltú német település, mely régen szőlőjéről és ércbányászatáról volt ismert. A német ajkú lakói nyelvén Pilsen a Duna-Ipoly Nemzeti Park, az erdei vasút, négy temploma és máig működőképes…
A Szent László királyunkról elnevezett Porrogszentkirály Somogy megyében, Csurgótól öt kilométerre fekvő, az 1300-as évektől lakott település. Jellegzetes ételei közé tartozik a káposztaleves, a hegyi…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Az 1993-ban megrendezett szabadtéri nótakoncerten Pitti Katalin és Kiss Károly énekel, Lakatos Miklós és zenekara muzsikál.
Sárközi Béla és zenekara várpezsdítő muzsikájára a Tápiómente Táncegyüttes jár ostoros- és üvegestáncot.
Szilágyi Tibor műsor Szórakoztató összeállítás Trunkó Barnabás, Galambos Szilveszter és Nádasi László kabaréjeleneteiből.
Ridikül 2020-as tavaszi évada érdekes vagy éppen szórakoztató témákkal,nyereményjátékkal, értéket közvetîtő vendégekkel várja nézőit. Dióssy Klári beszélgető műsora, ahol nem csak ismert, de olyan civil…
Németh Alajos zeneszerző-basszusgitáros 1982-ben hozta létre a Bikini együttest Nagy Feróval, az akkor épp nem működő Beatrice frontemberével, valamint nagy tudású zenészek sorával.A Bikini igazi sikertörténete…