A szabadkai székhelyű Pannon RTV munkásságát mutatja be a film.
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán A Hetedhét kaland elsősorban 4-12 évesekhez szól, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé…
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekenek.
Közmondások és szólások jelentését megmagyarázó sorozat gyerekeknek
Magyar természetfotósok. Közös céljukat mindegyikük sajátos, egyedi alkotóként közelítik meg. Miért pont azt és pont úgy láttatják képeiken? Hogyan választják ki témáikat, helyszíneiket? Hogy készülnek…
Egy idősödő mérnök és egy fiatal egyetemista bonyolult és kalandos kapcsolatának története. A főszerepben Urbán Erika és Básti Lajos.
A sorozat ezen epizódja az első magyar autóversenyzés kialakulását mutatja be, Hatsek Béla első autótulajdonostól kezdve, Szisz Ferenc első világhírű magyar autóversenyzőig.
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. Naponta jelentkező rovatainkban tanácsot adunk testi-lelki panaszaikra.
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
egyházi magazin
(2023.01.01-i adás)
A műsor a magyar hagyományok ápolását tűzte ki céljául - a népzenei együttesek, énekesek, táncosok mellett helyet kap benne a népmese, népi színjáték, a tárgyi népművészet, a hagyományos népi mesterségek bemutatása is…
(Zoboraljai lakodalmas - 2010.06.06-i adás) A mai adásban a zoboraljai lakodalmi szokásokkal ismerkedhetünk meg, a jegyváltástól kezdve, a bokrétakötésen, dunna kikérésen át, egészen a szülői háztól való búcsúig…
A mai adásban a Bürkös zenekarral ismerkedhetünk meg - a névválasztáson túl sok egyéb érdekességet is megtudhatunk a zenekarról és tagjairól, és természetesen számos nótát is meghallgathatunk az előadásukban
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Gyermekkori sebek, szeretethiány, drog, éjszakai élet, reménytelenség, az öngyilkosság küszöbén. Egy lány, akit Isten a mélységből emelt fel.
A Biblia üzenete: a Teremtő kérdez és gondolkodni tanít, sötétségből világosságra hív
Árpád-házi Szent Erzsébet Sárospatak szülötte. Az irgalmas magyar királylány emlékét máig őrzi a város. Nyolc évszázaddal születése után telepedett le itt a róla elnevezett szerzetesrend, hirdetve, hogy…
Az egészségünk megőrzése az egyik legfontosabb az életünkben. Ebben segítünk nézőinknek naponta jelentkező, szakemberek által bemutatott tornáinkkal. 10 perc mozgás az egészségünkért és a helyes tartásért!
Örkény István elbeszélése alapján, Gobbi Hilda és Gábor Miklós briliáns főszereplésével ismerhetjük meg Hanáké történetét, aki egy Fodrász KTSZ-ben takarítónő. Tudja, milyen nehéz utódot találni, ezért…
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok…
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik…
A Család-barát című műsor hozzánőtt a családok mindennapjaihoz. Naponta jelentkező rovatainkban tanácsot adunk testi-lelki panaszaikra.
Az egészségünk megőrzése az egyik legfontosabb az életünkben. Ebben segítünk nézőinknek naponta jelentkező, szakemberek által bemutatott tornáinkkal. 10 perc mozgás az egészségünkért és a helyes tartásért!
A 10 éves Balatoni nyár című magazinműsor továbbra is azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a televíziónézők minden korosztályát a képernyő elé csalogassa. A napi kétórás adások minden eddiginél nagyobb hangsúlyt…
Siófok város Somogy megyében, a Balaton part legnagyobb városa és kikötőváros a tó déli partján. Napjainkban Siófok Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi központja. Azzá teszi jó közlekedése…
A Világos Szándékkal Gyöngyöstarjánért Egyesület meghívására érkeztünk a Mátra lábához, újabb ízőrzésre. A Falumúzeumban összegyűjtött receptekből válogattunk helyi, jellegzetes ízeket, amelyek a palóc…
Mindenki szereti a nagymamák hagyományos, réteges süteményeit. Marcsi ebben az epizódban sokak kedvencét, a zserbót készíti el. A vendége ezúttal Juhos József cukrász lesz, aki egy fantasztikus máktortát…
A Ridikül őszi évada a mögötte álló 1200 epizód elkészítése után is számos érdekes és izgalmas témával, nyereményjátékkal és különleges vendégekkel várja nézőit. Dióssy Klári beszélgető műsora, ahol ismert…
A naplószerűen szerkesztett film egy dokumentumfilmes időkapszula, filmkrónika az ezredvégén, egy évtizedig tartó balkáni - jugoszláviai háborúk hétköznapjairól. A film elsősorban a Jugoszláviában – Szerbiában…
A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
A kőtés fesztiválra készülnek a felvidéki Kürtön. Emlékek, amelyek még nem halványultak el, múltbéli ízeket és illatokat gyűjtenek az emberek, az édességhez, melynek neve tájegységenként eltérő. Ezzel ismerkedhetünk meg a mai részben…