A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek, minden hétköznap 10 percben, az M2 gyerekcsatornán.
Mi leszek, ha nagy leszek? Üvegfestő. SZERKESZTŐ-RENDEZŐ: Müller Erik
Utolsó összeállításunk is tartogat meglepetéseket, nevezetesen Fényes Szabolcs legszebb dalait, aztán láthatják a magyar női Beatles együttest, végül az italozással kapcsolatos dalokat, amelyben arról…
Tolnay Klári és Mensáros László, a két elválaszthatatlan jó barát az életben is tüneményes humorral és fűszeres iróniával fordult egymás felé, színpadon pedig sokszor voltak partnerek, számos George Bernard Shaw darabban is…
Csereitől Jókain át sajátos kép él Apafi Mihályról – az együgyű fejdelemről, aki szívesebben foglalkozott óráival, mint a közügyekkel, aki helyett felesége, a temperamentumos Bornemissza Anna, és bátyja, Apafi István kormányzott…
A Ridikül 2020-as őszi évada továbbra is izgalmas, szórakoztató, elgondolkodtató témákkal, sokunkat foglalkoztató kérdésekkel, nyereményjátékkal, értéket közvetítő vendégekkel várja nézőit. Szó esik…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
A műsor a magyar hagyományok ápolását tűzte ki céljául - a népzenei együttesek, énekesek, táncosok mellett helyet kap benne a népmese, népi színjáték, a tárgyi népművészet, a hagyományos népi mesterségek bemutatása is…
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A világ Vatikáni szemmel. Heti rendszerességgel jelentkező 23 perces magazinműsor, amely bemutatja Ferenc pápa mindennapjait, és aktuális vatikáni kulturális programokat ajánl a nézőknek.
Így szól az Úr! Amit a Szentírás üzen mindenkinek – vasárnapi evangélium és prédikáció Magyarország katolikus és görögkatolikus templomaiból, felszentelt papoktól, világosan és közérthetően.
450 évvel ezelőtt Erdélyben az 1568-as Tordai országgyűlés négy vallás — a katolikus, evangélikus, református és unitárius — szabadságát és egyenjogúságát mondotta ki. A világon elsőként iktatta törvénybe…
Hanna és Kenna az Egyesült Államokból jött. A két lány az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházához tartozik, az emberek azonban mormonokként ismerik őket. Kik ők, miért jöttek Magyarországra…
Műsorunkban azt mutatjuk be, hogy hányan és miként segítettek a pilisvörösvári hétgyermekes Várkonyi családnak, miután 2019 őszén tragikus körülmények között leégett az otthonuk. A biztosítás nélküli ház…
Olasz Pál falusi kuruzsló és csodadoktor, akihez távoli vidékről is jönnek a betegek. Gyuri, a csodadoktor fia igazi diplomás orvos és nem nézi jó szemmel, hogy apja pénzért - adományért - kúrálja az embereket…
A Hrvatska Kronika hetente jelentkező magazin a magyarországi horvátokról, de nem csak a horvátoknak szóló kétnyelvű nemzetiségi műsor. Információkkal és riportokkal tájékoztat a magyarországi horvátok…
A magyarországi román közösség életét, értékeit, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországához fűződő egyre szorosabb kapcsolatait bemutató magazinműsor heti rendszerességgel jelentkezik…
XIII. évadához érkezett a Család-barát! Augusztus 31-től minden hétköznap és szombatonként várjuk nézőinket a Duna csatornán 10.25-től! Magazinunk középpontjában továbbra is a családi értékek állnak. Foglalkozunk…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
A Mesterember kosárfonást tanul. A kosárfonás a fa megmunkálásának egyik ősi szerkezeti formája. Története a legrégebbi időkig nyúlik vissza. A kosárfonás alapanyaga a fűzvessző, nemesített fajtája az amerikai fűzvessző…
Ki ne ismerné a jellegzetes Dunakanyar-látképeket, a Hegyes-tetőről, a Prédikálószékről… De vajon mi van a kirakat mögött? A Hazajáró ezúttal a Dunakanyar kevésbé ismert ösvényeire kalauzol! De nem csak…
Nádasd, a hét dombra épült település Vas megyében, több út találkozási pontjában fekszik. Legjelentősebb emléke 11. századi erődített rotunda, amelynek alapjait a templomkertben 2003-ban tárták fel. A…
Karád Somogy megye dombok ölelésében fekvő, barátságos települése. Érdemes kisétálni valamelyik szőlőhegyre, onnét lehet igazán látni a somogyi község szépségét. A táji adottságokon túl néprajzi szempontból is valóságos kincsesbánya a falu…
Az egytálételek népszerűek és egyszerűen elkészíthetők, ezért gyakori vendégei a magyar háziasszonyok konyhájának. Marcsi az egyik gyerekkori kedvencét mutatja meg, a bácskai rizses húst, a vendége pedig…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A műsor vendégei: Ablonczy László, Kubik Anna, Sinkovits Marianna, Sinkovits-Vitay András A tizedes meg a többiekből, vagy az Egri csillagokból mindenki emlékszik szikár, magas alakjára, csillogó színészegyéniségére…
A Ridikül 2020-as őszi évada továbbra is izgalmas, szórakoztató, elgondolkodtató témákkal, sokunkat foglalkoztató kérdésekkel, nyereményjátékkal, értéket közvetítő vendégekkel várja nézőit. Szó esik…
Bálint András feleségével és három gyermekével a vajdasági Újvidékhez közeli Temerinben élt. 1944-ben behívták a magyar honvédségbe. 1944 őszén a magyar katonákat marhavagonokba zsúfolták, és Oroszországba szállították…
"Elindulni és hazatérni" A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit…