A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak…
Szórakoztató, ismeretterjesztő műsor 10 percben minden hétköznap, elsősorban 4-12 éves gyerekeknek, de a szülők sem fognak unatkozni, ha a képernyők elé ülnek.
A mai műsorban a 60'-as, '70-es évek kedvelt hazai sztárjainak felvételeiből válogattunk. A bejátszásokban újra láthatjuk és hallhatjuk Ambrus Kyrit, Magay Klementinát és Poór Pétert.
Sajek Oszkár cirkuszi artistának eltört a lába, ezért nem tudja eddigi műsorát folytatni. Egyetlen lehetősége, ha Binder Lipi bácsitól, az öreg szabadulóművésztől megszerzi a titkát, a jégbezárt ember világszámát…
A Ridikül 2021-es tavaszi évadában a nyolcadik életévét betöltő Ridikül, közel 1500 epizóddal a háta mögött továbbra is értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várja nézőit…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
1. Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön 2. Újszülöttek erdeje 3. Európai Friss Csapat (saját és interjúalanyok youtube-os anyaga) 4. Az AMC és az OMME mézkampánya (saját és az interjúalany anyaga)
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
A magyar néptáncok történetét bemutató sorozatban ezúttal régi páros táncainkkal ismerkedhetnek meg.
Sebő Ferenc a mai adásban a szájhagyomány útján fennmaradt zenés köszöntőket, köszöntéseket és azok történetét mutatja be, melyek valaha az egész közösség számára ismertek voltak.
Sorozatunkban olyan zenészekkel, énekesekkel, táncosokkal ismerkedhetnek meg, akiknek a tánc, az éneklés, a népzene nemcsak hagyományőrzés, hanem hivatás; maga az élet. Az indíttatás, a bejárt út mindenkinél…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Utánajárunk mindannak, ami életünket szebbé, teljesebbé teszi. Épülő közösségek, elgondolkodtató életutak, megküzdött pillanatok.
A Magyarországi Baptista Egyház nemzetért végzett szolgálatának, sokrétű missziói tevékenységében tükröződő hitéletének bemutatása
A híres spanyol hadvezérről szóló Corneille dráma televíziós feldolgozásában megelevenedik Don Rodrigo, a hős Cid és szerelme, Xiména története. A szerelmesek érzéseit a történelem viharai árnyékolják…
A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.
A 13. születésnapját ünneplő Család-barát magazin az új évben új időpontban, 10.35-től várja a nézőket hétköznap a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő…
Tolna megye névadó településének nagy múltú városrésze Mözs. Történelmi sorsfordulói sokféle nemzetiségűvé tették ezt a helyet. Lakói őrzik őseik sváb és bukovinai székely hagyományait. Az Ízőrzők műsorában…
Komlóska község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól közúton kb. 70 kilométerre északkeletre. A település a mai napig őrzi 18. századi ruszin telepeseinek nyelvét, kisebbségi kultúráját. A falu a magyarországi ruszinok egyik központja…
Ősszel tobzódunk a szebbnél szebb gyümölcsökben, így Marcsi most egy igazi, klasszikus almás pitét fog készíteni. A vendége Harrer-Abosi Beatrix lesz, aki megmutatja, hogy lehet a szilvára bundát varázsolni…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A ház múltjának kétéves kutatása, régi könyvek, újságok és színlapok közötti búvárkodás közben sok érdekes mesélnivalóra találtunk. A Teréz körúti ház történetét, a színpadán egykor bemutatott tréfákat…
A Ridikül 2021-es tavaszi évadában a nyolcadik életévét betöltő Ridikül, közel 1500 epizóddal a háta mögött továbbra is értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várja nézőit…
2019 májusában a Zenekar a központban bérletben a Zeneakadémia színpadára a Fischer Ádám vezetése alatt működő Danish Chamber Orchestra állt, melynek gyökerei egészen 1927-re nyúlnak vissza. Bár az együttes…
"Elindulni és hazatérni" A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit…