Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
rendező: Vizi Mária, operatőr: Szepesi Gábor A nagyrészt az Illyés Gyulával készült egykori beszélgetésekre és a naplóiból vett részletekre épülő film a monumentális életműből elsősorban a kötészetre…
Bimbi, azaz Takács Klára munkanélküli. Albérletben lakik, és fogalma sincs, hogy miből fog élni , hogy miből fogja kifizetni. De szerencséjére az előző albérlő, akinek volt egy ajánlólevele a Tormássy…
A műsor a két első hazai pénzintézet - az első takarékpénztár és az első kereskedelmi bank - alakulását mutatja be eredeti helyszíneken: Az Ybl-palota és a Belügyminisztérium épületének felhasználásával…
Az Átjáró című sorozat olyan előadóművészekről szól, akik bár más zenei műfajokban tevékenykednek, mégis időnként átjárnak az autentikus népzene világába; nagy hívei, ismerői és olykor művelői is annak…
Az Átjáró című sorozat ismert előadóművészek mellett négy, egymástól különböző, vidéki népzenei műhelyet is bemutat. Versendi Kovács József hivatásos tamburaprímás, a Népművészet Mestere több generációs zenészcsaládból származik…
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Villány az elmúlt két évtizedben Magyarország borfővárosa lett…
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Életünket segítő, elgondolkodtató, a napot elindító útravaló a hét minden napján.
Szolgáltató magazin A műsor aktuális tájékoztatást ad a nyugdíjasokat érintő témákban. Hasznos információkkal, praktikus tanácsokkal segíti a mindennapjaikat. Radványi Dorottya vagy Banner Géza várja a nézőket…
A Mesterember című műsor nektek, pályaválasztó fiataloknak szól! Ötleteket adunk a hozzátok legközelebb álló szakma kiválasztásához. Hétről hétre jelentkező sorozatunkban a színes, érdekes és divatos mesterségek…
Mai műsorunkban a 2002-ben Egerben rendezett VI. Népzenei Gála résztvevőivel ismerkedhetnek meg.
Ilosva Arany János költészetén túl ma már néptáncfesztiváljáról is ismertté vált. Évről évre egyre nagyobb közönséget vonz a kis falu, ami nyaranta pár napra nyüzsgő hagyományos kulturális központtá válik…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…

A szentmisét celebrálja Kálmán Peregrin ferences szerzetes
Marianne, Turner bankár lány imádja a sebességet. 120-as tempóban száguld gépkocsijával. El is üt egy jobb sorsra érdemes fiatalembert, Leviczky Tibort, akit történetesen éppen most akart elbocsátani édesapja a cégtől…
A közszolgálati televízió Roma Magazinja 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét: hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit. A magazin célja a roma közösség…
Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin
Új műsorunk, a Divat és dizájn a hazai öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok…
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek…
A 13. születésnapját ünneplő Család-barát magazin az új évben új időpontban, 10.35-től várja a nézőket hétköznap a képernyők elé. Közéleti magazinunkban továbbra is foglalkozunk a mindennapokat érintő…
Az Öt kontinens – egy nemzet a világ magyarságát összefogó műsor. A világmagazin a híd és a közvetlen kapocs szerepét kívánja betölteni Magyarország és a világ különböző részein élő magyarság tagjai között…
Az Ízőrzőkkel ezúttal a Somogy megyei Somodor községbe látogattunk el. Legértékesebb építészeti látnivalója, a középkori templom Somodorpusztán, a régi temetőben, ha csak romjaiban is, de megtekinthető…
Rántott hús gluténmentesen amaránt körettel, Kókuszkrémes vöröslencse-leves, Bundázott padlizsán barnarizzsel és narancsos almacsatnival, Köles “túrógombóc”
A negyven napos böjt után, a húsvéti asztalról elmaradhatatlan a sonka, de nem mindegy hogy milyen. A boltok polcait elárasztó gyorspácos sonkákon túl, ott vannak a magyar, az olasz és spanyol sonkamesterek…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi…
Kovács Kati kislánykorában Little Richard és Louis Armstrong dalainak éneklésével "edzette" a torkát, és az első Táncdalfesztivált is egy, a "táncdal" műfajától tulajdonképpen idegen dallal, egy úgynevezett kiabálós slágerrel nyerte meg…
A Ridikül 2021-es tavaszi évadában a nyolcadik életévét betöltő Ridikül, közel 1500 epizóddal a háta mögött továbbra is értékes emberekkel, sokunkat foglalkoztató témákkal és heti nyereményjátékkal várja nézőit…
HONVÁGY NÉLKÜL (2015) Portréfilm Sutarski Konrad Magyarországon élő lengyel író, költőről. VILÁGÍTÓTORONY (Faros tou Kozmou) (2017) Thessaloniki romák lakta Dendropotamos negyedébe 17 évvel ezelőtt…
"Elindulni és hazatérni" A „Hazajáró” hétről-hétre bakancsot húz és nekiindul, hogy keresztül-kasul bebarangolja a Kárpát-medence varázslatos tájait és megismerje hazánk természeti- és kulturális értékeit…